Újpesti Napló, 2009 (3. évfolyam, 1-30. szám)
2009-09-28 / 19. szám
Múltidéző kiállítás Lapunk fotográfusa, Horváth Dávid a rendszerváltást idéző fényképeivel mutatkozott be az Újpest Galériában megnyílt tárlaton. A „Krónika a rendszerváltásról - ahogy én láttam" című kiállítás október 4-ig látogatható. „A képek mindenkit arra kényszerítenek, hogy miután jól belenéztek a képekbe, ha tetszik, belenéztek saját magukba, vegyék komolyan, amit belül vagy kívül megláttak." Ezekkel a szavakkal kezdte megnyitóbeszédét Donáth László evangélikus lelkész. „Adjon Horváth Dávidnak az örökkévaló elég bátorságot, pimaszságot a mellé a végsőkig megőrzött gyermeki tekintet mellé, amivel fotografálni mer immáron talán 40 éve, hogy bírDr. Derce Tamás Újpest első, szabadon választott polgármestere ja továbbra is ezt a nem könnyű szakmát, a szemünk, a szívünk, a gondolkodásunk tetemre hívását minda- felett, ami az életünk." Donáth László után Újpest polgár- mestere, dr. Derce Tamás osztotta meg gondolatait a megjelentekkel: „Sokszor idézek Luther Mártontól. A legfontosabb mondata számomra az, amit a birodalmi gyűlésen mondott, amikor beidézték: »Itt állok, és nem tehetek mást.« Itt állok most önök előtt, és nem tehetek mást, mint hogy elmondom véleményemet a rendszerváltásról. Eltelt 20 év, és mindaz, amiben hittünk, valahogy elszállt. Belenézhetünk a világba, és feltehetjük a kérdést - azt, ami a fényképen Eörsi István szemében is látható -, hogy »biztos, hogy jól tettük azt, amit tettünk?« Egyedül a végeredmény adja meg a választ. Az a végeredmény, ami itt van közöttünk. A mindennapjainkban. Ha nem beszéljük ki a történelmünket, lehet, hogy 10-20 év múlva újból itt leszünk. Mert a holnap rendszerváltására fogunk emlékezni." i