Újpesti Napló, 2009 (3. évfolyam, 1-30. szám)
2009-07-24 / 14. szám
ÚJPESTI NAPLÓ // ÉVFOLYAM, 14. SZÁM 95 éve született 1914. július 17-én született Holló István, aki arany- és gyémántdiplomás földrajz, kémia, áruismeret, gép- és gyorsírás szakos tanár, középiskolai igazgató és országos tanulmányi szakfelügyelő volt, és akinek nem kis része volt abban az előkészületi munkában, ami oda vezetett, hogy 1947. február 12-én tartott ülésén Újpest megyei város akkori testületi ülésén a 18/1947. sz. határozatával eldöntötte egy kereskedelmi középiskola létesítését. Ekkor alakult a mai Berzeviczy Gergely szakközépiskola. A z iskola beindulásakor ő volt az ideiglenesen II megbízott igazgató. Élete meghatározó ré- LA szében a művelődés, az oktatás ügyét szol- | 1 gálta különböző beosztásokban. Fontos szerepe volt a gép- és gyorsírás iskolai oktatása kibontakoztatásában, rangjának, színvonalának emelésében, a megváltozott oktatási rendszerben való elhelyezésében és a színvonalasabb iskolarendszerű tanári munka fejlesztésében. Egyetemi tanulmányait a Pázmány Péter Tudományegyetemen és a József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem gazdasági szaktanárképző intézetében folytatta. Eközben 1938-ban szépírás- és gépírástanítói oklevelet is szerzett. Anyagi nehézségek, valamint a II. világháborús körülmények, ill. abban teljesített katonai szolgálata miatt szaktanári oklevelét - földrajz, vegytan, áruismeret tantárgyakban - csak 1948-ban szerezhette meg. Gépírástanítói oklevelét 1951-ben gyorsíró és gépíró tanári képesítéssé bővítette. Ff? F is F F t' is is F is F gépíró-verseny győztesének, Cseri Csilla \2.A osztályos tanulónak Holló István szakfelügyelő, tanár, polihisztor emlíkíte. .„sas»-“ Budapest, 2006. június 16. F F is iS is V argánc Holló Györgyike Lm* V/w Szilas Tamásné ?:císFís ff*is Fis Fi*is $s Fis is is is is is is is <S 1948-51 közötti években az egykori Aranyosi iskolában (Bp. XIII., Csanádi u.) tanított. 1951-62 között a Művelődésügyi Minisztérium gyors-gépírás tanításának országos tanulmányi felügyelője volt. Ezekben az években aktívan bekapcsolódott a korabeli Gyorsíró szövetség életébe. A korabeli Gyorsírók Lapja rendszeresen beszámol nemcsak a szakfelügyelői tevékenységével kapcsolatos hírekről, hanem a Szövetség bizottságai, ülései alkalmával elhangzott felszólalásairól, javaslatairól, a versenyek segítéséről stb. Számos külföldi és belföldi versenyre kísérte a versenyzőket, segítette felkészülésüket. Közben a Számviteli Főiskola gyors- és gépírás tanárképző intézetében órákat tartott a tanárjelöltek számára. Földrajz iránti szeretetének „hódolt", hogy mindvégig tanította nappali elfoglaltságát követően a felnőttek esti és levelező oktatásában. 1962-től az 1975-ben történt nyugdíjazásáig igazgatója volt a Bp. VII. Wesselényi utcai Dolgozók Önálló Közgazdasági Szak- középiskolájának. Mivel itt csak a földrajz, kémia, áruismeret oktatása volt, gép- gyorsírás iránti szeretetének „hódolva" délelőtti elfoglaltságként elvállalta a honvédségi és a belügyi irodai dolgozók továbbképzését, szakképzését, amit később, nyugdíjba vonulását követően is folytatott. De nem szakadt meg ezt követően sem kapcsolata a gyors-gépíró szakiskolákkal és a szakközépiskolákkal, mert amíg ereje, egészsége engedte éveken keresztül látott el vizsgaelnöki és érettségi elnöki feladatokat, a vidéki és fővárosi iskolákban. Szakértelmére tanácsaira mindig mindenhol számíthattak. Fényes kitüntetéseket nem kapott, számára a legnagyobb elismerés mindig az volt, hogy volt kollégái, barátai, tanítványai tisztelettel, szeretettel emlékeztek rá, úton-útfélen ráköszöntek, megállították, mindenkihez volt egy jó szava. Közkedvelt, sokak által szeretett, a szakmában elismert, tiszteletet, szeretet kivívott szakember volt. Ezt bizonyította, hogy visszavonulását követően egészen 2003. január 10-én bekövetkezett haláláig számtalan levelet, üdvözlőlapot kapott, amikre, míg ereje engedte, rendszeresen válaszolt is. Egykori ismerősei barátai, tanítványai még betegágyánál is felkeresték, hiszen szellemi frissességét mindvégig megőrizte. Temetése 2003. februárjában volt az Újpest- Kertváros rk.templom urnatemetőjében. Halálának első, születésének 90. évfordulója alkalmából 2004. január 20-án született meg a „Szándéknyilatkozat a HOLLÓ-DÍJ létrehozásáról", melyet leánya, Vargáné Holló Györgyi minden tanév végén azon sikeres tanulóknak adományoz, akik édesapjának - az egykori kiváló pedagógus és szakfelügyelő - szaktantárgyaiban rendezett tanulmányi versenyeken a legkiválóbb eredményt érték el. Nevezetesen: 1-1 fő földrajz és gép- gyorsírás tantárgyakban mindaddig, amíg az évenként rendezett tanulmányi versenyeken elért eredmények megfelelőek és díjazható- ak. Az eddig eltelt 5 év alatt így 10 eredményes díjazott őrzi sikerének jutalmát. Említésre méltó, hogy gépírásból 3 éven át Cseri Csilla „vitte el a pálmát"! Reméljük, ez az év is eredményes lesz! Emlékezzünk a néhai pedagógusra, szakfelügyelőre, polihisztorra, születésének 95. évfordulója alkalmából. - VHGY TÁJÉKOZTATÓ Az önkormányzat megbízásából elkészült a Petőfi és Hunyadi laktanya és környezete szabályozási terve. A TERVET 2009. július 6-tól augusztus 5-ig közszemlére függesztjük. A kiállítás a Polgármesteri Hivatal István tér 15. szám alatti irodaépületének előcsarnokában munkaidőben tekinthető meg. A szabályozási terv, és rendelettervezete Újpest honlapján is megtalálható, ( www.ujpest.hu ) Az érdeklődők számára a hivatal ügyfélfogadási idejében (hétfőnként 14:00-18:00, szerdánként 10:00- 17:00, péntekenként 8:00-12:30 óra között) a Főépítészi Iroda munkatársai konzultációs lehetőséget biztosítanak. A tervvel kapcsolatos konzultáció során az érdeklődők tájékoztatást kaphatnak a terv egészét, avagy annak bármely részletét illetően, továbbá észrevételeiket a helyszíneken elhelyezett vendégkönyvben is rögzíthetik.-DR. DERCE TAMÁS polgármester 17