Újpesti Napló, 2009 (3. évfolyam, 1-30. szám)

2009-07-24 / 14. szám

2009. július 24. Augusztus utolsó hétvégéjén Újpesti Városnapok Augusztus 28-30. között immár tizenhetedik alkalommal rendezi meg Újpest Önkormányzata a városnapokat. A színhely azonos az elmúlt évi­vel: a Tábor utcai nyári napközis tábor és a sportpálya területe fogad­ja be a rendezvény kulturális, családi, és sportprogramjait, míg a Vá­rosháza a díszpolgári és az Újpestért díj átadó ünnepség, az Újpest Ga­léria pedig ezúttal is a képzőművészeti tárlat színhelye lesz az újpesti születésű „zebegényi" Szőnyi István festményeinek bemutatásával. Tábor utcai helyszínen au­gusztus 29-30-án, szomba­ton és vasárnap zajlanak a különböző korosztály ér­deklődésére számot tartó színpadi programok. A gyermekeknek Alma, a Figurina, a Görömbő kompánia, a Ghymes, Szinovál Gyula színtársula­ta, a Harsányi Színitanoda, a Karin­thy ÁMK művészeti körei kínálnak kellemes időtöltést. Kora délutántól estig a Megasztárok különböző soro­zatainak sztárjai: Király Viktor, Pflum Orsi, Torres Dani, Caramel lép szín­padra. Fellép az ABBA Sisters és az Apostol együttes. A rendezvényen részt vesznek az újpesti civil szerve­zetek és a kisebbségi önkormányzat­ok is bemutatókkal, foglalkozásokkal. A sportrendezvényeken ezúttal is sokféle sportban próbálhatják ki edzettségüket, rátermettségüket a jelentkezők. De aki csak nézni szeret­né a programokat, az sem fog unat­kozni. Mérkőzésen láthatjuk az UTE öregfiúk labdarúgóit. Idén először az újpestiek házi (állat) kedvencükkel - fajra és méretre való tekintet nélkül - is érkezhetnek, számukra bemutató nyújt majd lehetőséget a széleskörű ismertség megszerzésére. Az Újpesti Egek Királynéja Főplé­bánia középkori zenét szólaltat meg AndrejszkiJudit előadóművész és ba­rátai közreműködésével. A Belsővá­ros Református Egyházközösség a templomudvarba várja a komolyzene barátai Erdélyi László zongoraművész koncertjére. A Zsinagógában a MÁV Szimfonikusok és a kántorok adnak koncertet. Az Újpesti Közművelődési Kör ez alkalommal Lőwy Izsák tímár­ra, Újpest első bírójára emlékezik a Városháza Trombita téri homlokzatára kerülő emléktábla állításával. Újpest Önkormányzata az idei városnapok alkalmából jelenteti meg Iványi Já­nos Újpestért-díjas építőmérnök Volt egyszer egy város című könyvét. A Városnapok valamennyi programja térítésmentesen látogatható. A részle­tes programkínálatot az Újpesti Napló augusztus 14-én megjelenő lapszámá­ban tesszük közzé. ABBA SISTERS Mamma Mia, The winner takes it all, Dancing gueen... Az ABBA dalai ismét meghódították a világot, s egy újabb generáció kedvencévé váltak. Három fi­atal musicalszínésznő nemrégiben megalakította az Abba Sisters nevű új formációt, hogy a jól ismert dalokat el­vigyék a közönséghez. Produkcióikat - a nagyszerű slágerek izgalmas előadása mellett - eredeti ruhák, hangzás, és nagyszerű koreográfia jellemzi. Az együttes mindhárom tagja, Tátrai Esz­ter, György Renáta és Migály Szilvia komoly zenei múlttal rendelkezik. Több stílusban is sikereket értek el, láthattuk őket együttesekben, musical előadá­sokban, színházi produkcióban is. KIRÁLY VIKTOR Volt kitől örökölnie tehetségét. Zenész családba született, édesapja egykoron az Universal és a Color együttesek do­bosa volt, édesanyja pedig a Cini és a tinik nevű formációban tűnt fel. A Megasztár 4 győztese épp lapunk meg­jelenése napján debütál saját albumá­val, melynek bizonyára hatalmas sikere lesz mind a tévéműsor, mint a zene ked­velőinek. Király Viktor a tehetség kutató óta havonta húsz koncertet ad, sőt, si­kerének bizonyítéka volt az idei Kap­KERÜLETI ÚJSÁG csolat-koncert is, ahol - a Simply Red fellépése előtt - 200 000 ember láthat­ta produkcióját. Válogatáslemeze más­fél hónapon keresztül az elsők között volt az eladási listán, Forgószél című videoklipjét rendszeresen játsszák a te­levíziók és a rádiók. FIGURINA GIGANTO CIRKUSZA A Figurinát 1983-ban alapította Siklósi Gábor és Fers Klára, s a csapathoz idő­közben 5iklósi Eszter és Fenyvesi Attila is csatlakozott. A bábszínház rendszere­sen megméretteti magát a hazai és a nemzetközi szakmai fórumokon, s immár tíz éve jelen van a budapesti színházak­ban is. A Figurina a bábművészet széles skáláján játszik: hagyományos bábokat is használ, ugyanakkor él a technika ad­ta varázslat eszközeivel, van óriásbábos műsora, de jellemzően a fantáziára épü­lő kéz- és tárgyjátékokkal kívánja szóra­koztatni, oktatni, kreatív játékra bátorí­tani a gyermekeket és a nyitott szellemű felnőtteket. Újpesten a „Gigantocirkusz" című, élőjátékkal ötvözött óriásbáb-já­tékot mutatják be. GHYMES A főleg pedagógus végzettségű zenekari tagok régóta foglalkoznak gyermekeknek szánt népdalfeldolgozásokkal. Műsoruk­ban népzenét adnak elő, népi hangszere­ket mutatnak be, megismertetik a magyar népzene alapjait és közösen énekelnek a gyerekekkel. A lendületes zenei feldol­gozások közel állnak a mai gyerekek ér­zésvilágához, alkalmasak arra, hogy mai­vá, befogadhatóvá, megszerethetővé te­gyék a magyar népdalkincset. Szarka Gyula, Szarka Tamás, Jelasity Péter és Kán Csaba zenekara nemrég adta ki leg­újabb gyereklemezét, „Csak a világ végi­re" címmel. A művészi élmény mellett pedagógiai szerepük is fontos: „Bennünk van a kutyavér" című gyerekkazettájukat (1995) a Magyar Oktatási Minisztérium iskolai segédeszközzé nyilvánította. APOSTOL Az együttes története egészen 1970-ig nyúlik vissza, amikor a komolyzenei ta­nulmányokat végző fiatalokat „megfer­tőzte" a beat mozgalom. Hamarosan önálló klubokra tett szert a zenekar, elő­ször a Gerlóczy utcában, majd a Műszaki Egyetemen. 1970 őszén országos köny- nyűzenei fesztivált nyertek, majd elin­dultak a közönséget is meghódítani. Kezdetben a jazzrock műfaját képvisel­ték, majd a külföldi turnék után populá- risabb zenét is kezdtek játszani, és mindkét stílusban sikereket értek el: a jazz műfajában az „Európai Extraklasz- szis" elismerést is megkapták. Első slá­gerük volt a '74-es „Okosabban kéne élni" című dal, s ezt követték a további sikerek, melyeket ma is dúdol mind az idősebb, mind a fiatalabb korosztály: a „Homokvár, légvár, kártyavár", a „Nem tudok élni nélküled", az „Eladó, kiadó most a szívem". A színházi sikereket is elért zenekar augusztus 29-én este ad élő koncertet a nagyszínpadon. 18 Sportprogram-előzetes a lap 23. oldalán

Next

/
Thumbnails
Contents