Újpesti Napló. 2008 (2. évfolyam, 1-23. szám)

2008-06-27 / 12. szám

ÚJPESTI NAPLÓ - II. ÉVFOLYAM, 12. SZÁM Javuló tömegközlekedés, káosza Vád úton mi&frsfl Újpest felkészült a változásokra Nagy port kavart az elmúlt időszakban a BKV Rt. ál­tal beterjesztett paraméterkönyv első verziója, amely több újpesti járat megszűntetését, ritkítá­sát, illetve összevonását is tartalmazta. Azóta több egyeztetés is történt, a napokban ismét Újpesten jártak a közlekedési vállalat szakemberei és egy sokkal elfogadhatóbb, talán kimondhatjuk, kedve­zőbb verzióban egyeztek meg a kerület vezetésével. Lőrincz Mihály, az újpesti polgármesteri hivatal Városüzemelteté­si Osztályának vezetője elmondta, hogy a paraméterkönyv jelen­tős változásokon ment keresztül az elmúlt időszakban a tárgyalá­sokat követően. A most elfogadott változások nem rontanak, sőt, csekély mértékben javítanak Újpest közlekedésén. Nem szűnnek meg járatok, az biztos. Ami fontos, pozitív változás, hogy a 30-as jelzésű buszok vonalán augusztustól csuklós buszok járnak majd, változatlan menetsűrűséggel. Ezzel kapcsolatosan az önkormányzatnak is akad teen­dője: a hosszabb buszok számára a megállók bővítése szükséges, ezen munkálatokat a napokban el is kezdik.- Szintén jó hír az újpestiek számára a 96-os járatszámú buszok vonalának meg­hosszabbítása. A járat két nyomvonalon jár majd, Rákospalotát Káposztásmegyerrel köti össze a jövőben. Ez négy új megállót jelent - tudtuk meg az osztályvezetőtök Jogos aggodalomnak tűnt, hogy a Megyeri híd átadását követően komoly forgalom- növekedés lehet Újpesten, valamint szintén a híd átadása után tömegközlekedési válto­zások is várhatók. Kiderült, a BKV Rt. olyan járatot tervez, amely összeköti Békásmegyert és. Rákospalotát. A tervek szerint a Volán buszok is az Árpád híd helyett a Megyeri hídon járnak majd, Újpesten keresztül érkeznek majd a Városkapunál lévő végállomáshoz.- Ez nem túl szerencsés abból a szempontból, hogy a Váci út már így is meglehető­sen leterhelt, a változások után a most folyamatban lévő szakasz kibővítése után sem lesz képes a főút a megnövekedett forgalom kezelésére - fejezte ki aggodalmát Lőrincz Mihály. - Lehetséges megoldásként adódik az elkerülő tehermentesítő út, a Duna-sor kiépítése. Ezt a kerület vezetése szorgalmazza a fővárosi önkormányzat fe­lé, a megvalósulásra reális esélyt látunk. A fővárosnak szembesülnie kell azzal, hogy a Megyeri híd átadásával, az elkövetkezendő évek hídlezárásaival - Margit híd, Árpád híd felújítása - folyamatos terhelés jelentkezik Újpest közlekedésében. Erre gondolva fejlesztési tervek készíttettünk a kerület közlekedésére vonatkozóan, különös tekin­tettel a Megyeri híd átadásának következményeire. A tanulmány jelentős mértékűvál­tozásokat nem prognosztizál, némi forgalomnövekedés várható az Óceánárok úton, ami egy elkerülő útvonal lehet. Az a veszély, amitől tartottunk, miszerint a Megyeri híd átadását nem követi közvetlenül az MO keleti szektor átadása, a jelenlegi állás szerint nem valósul meg, mivel a tervek szerint szeptember körül átadják az említett útsza­kaszt. így az elkerülő forgalom áthárítható az MO útra. Az önkormányzat ennek ellenére felkészül a nagyobb mennyiségű gépkocsi megje­lenésére, részben körforgalmú csomópontok kialakításával - például éppen az említett Óceánárok utcánál -, a másik ilyen eszköz a 30 km-es sebességkorlátozású övezetek kijelölése a lakóövezetekben. Első lépésben a Fóti úttól északra eső területeken, továb­bá ezen a részen azon utcákban, ahol nincsen tömegközlekedés forgalomlassító küszö­böket is elhelyeznek - ez egyelőre tervezési fázisban van. Idén várhatóan 58 útszakaszra ter­jed ki a fővárosi útfelújítás, össze­sen 35,5 kilométer hosszúságban. 2008-ban Újpesten az első ütem részeként meg­újul a Baross utca Fóti út - Erdősor u. közötti, valamint a Szent Imre u. Leiningen K. u. - Görgey A. u. közötti szakasza. A második ütem - melynek pontos munkálatait július 2-ig terveztetik meg - része a Görgey Artúr utca Kiss Ernő utca - Klauzál utca közötti, illetve a Kiss J. u. Görgey Artúr u. - Szilágyi út közötti szakasza. A Szent Imre utca érintett szakasza a csatornázás miatt a közúti forgalom elől jelen­leg is elzárt. A BKV Zrt járatok terelőútvonalon közlekednek (Leiningen K. u. - Kiss Er­nő u. - Görgey A. u.). A csatornázás után kezdődik az útfelújítás, a forgalomba-helye- zés csak ezután várható. A terelőútvonal a buszok számára az útfelújítás befejezéséig megmarad. A Görgey A. u. Klauzál u. - Kiss Ernő u. közötti szakaszának felújításakor az építkezés során csak útszűkület lesz, az adott útszakaszt nem zárják le a forgalom elől. Kiss János utca Görgey A. u. - Szilágyi u. közötti szakaszán a kockaköves bur­kolatot cserélik le. A környék közlekedésében várhatóan nem okoz különösebb Most, hogy az MO autópálya részét képező 300 méter pilontávolságú, ferdekábeles Megyeri hid utolsó elemét is beemelték, felmerül a kérdés: hogyan készült az újpesti önkormányzat a híd forgalomba helyezéséből adódó for­galmi változásokra, mindezek gazdasági kihatásaira?- Újpest Önkormányzata számolt a híd átadásából adó­dó forgalmi terheléssel, ezért szorgalmazta többek között a Váci út korszerűsítését, a Fóti út és Szilas patak közötti szakaszon a második útpálya kiépítését, és ezáltal a forga­lom zavartalanabb elvezetését - válaszolt a kérdésre dr. Trippon Norbert gazdasági alpolgármester. - A vonatkozó közúthá­lózati és forgalomtechnikai javaslatok kidolgozásához közúti - ke­resztmetszeti és csomóponti - forgalomszámlálásokat végeztünk. Megállapítást nyert, hogy az MO északi szakasza (Megyeri híd és csatlakozó szakaszok) átadása valamint a Váci út - Szilas patak kö­zötti szakaszának 2+2 sávra bővítése számottevő forgalmi válto­zást fog okozni. Az Óceánárok utca Megyeri út irányában 35-50%- os forgalomcsökkenés várható, mivel a Váci út jobb eljutási időt fog biztosítani. A Váci út Fóti út - Szilas patak közötti szakaszán a kapacitásnövekedésnek megfelelően kb. 40%-kal növekedni fog a forgalmi a forgalmi terhelés. Továbbá az Óceánárok utca - Szilágyi út - Fóti aluljáró irányában is forgalomnövekedés várható, mivel a Megyeri út felől a XV. Kerület felé (MO keleti szektor hiányában) irányuló forgalom itt jelenik meg. A vizsgálatok eredményeit értékelve, valamint Budapest Főváros Közlekedési Rend­szerfejlesztési tervének figyelembevételével kidolgozásra került Újpest Közlekedési Rendszerének fejlesztési terve, melgre a Képviselő-testület - a Városfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság előzetes jóváhagyását követően - igent mondott. Szá­molva a várható változásokkal, továbbá a kerületet érintő 2007. évtől - 2013. évig ter­vezett budapesti és agglomerációs főúthálózati fejlesztések ütemezésével - mely töb­bek között az MO autópálya keleti szektorának megépítését is tartalmazza - megál­lapításra kerültek a forgalomszabályozás jövőbeni keretei. A rendszertervben megfogalmazottak végrehajtása ütemezetten történik. A csomó­ponti fejlesztésekhez, egyirányúsítási javaslatokhoz, területi forgalomcsillapításhoz kapcsolódó idei évi feladatokat a Városfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság júni­us 9-ei ülésén tárgyalta. A Bizottság úgy döntött, hogy a javasolt helyszíneken a for­galomtechnikai változások végrehajtásához, illetve a tervdokumentáció elkészítésé­hez hozzájárul. Ennek megfelelően az Óceánárok u. - Farkaserdő u. kereszteződésénél megtörténik a körforgalmi csomópont kialakítása. A Fóti úttól északra lévő területen kijelölésre kerül a TEMPO 30 korlátozott sebességű övezet. A Fóti út - Megyeri út - Pintér J. utca. - Váci út által határolt tömbben megtörténik az egyirányú utcapár kijelölése. A Pozsonyi úti gya­logos átkelőhelyre jelzőlámpa, míg a Tél utcában - a Lebstück M. utca és az Erzsébet ut­ca közötti szakaszán - balesetmegelőzés céljából sebességkijelző berendezés kerül te­lepítésre. Az említetteken túl az Óceánárok u. - Sporttelep u. körforgalmi csomópont en­gedélyezés és kiviteli tervének készítése, a Fóti út - Leiningen utca - Kis Ernő utca - De­ák F. utca - Nádor utca által határolt tömb forgalomcsillapított övezetként való kialakítá­sának tervezése, Nádor utca - Türr J. utca jelzőlámpás csomópont tervezése is megkez­dődött az idei évben - tudtuk meg dr. Trippon Norbert alpolgármestertől. problémát, ezért nincs szükség terelőútvonal kijelölésére. A Fővárosi Önkormányzat útfelújítási programjának keretében a Külső Váci út 2006-ban egészen a Megyeri útig kapott új burkolatot. 2003-ban a Főváros, a GKM, az NA Rt. és a IV. kerületi önkor­mányzat megállapodásban rögzítette, hogy a Főváros beruházásában megújul a Me­gyeri út és a Fóti út közötti szakasz, továbbá megvalósul a Fóti út és a Szilas patak kö­zötti szakasz 2x2 sávosra történő bővítése. A munkák előkészítési költségeit a Fővá­ros, a megvalósításhoz szükséges források biztosítását a GKM vállalta. A Megyeri út - Fóti út közötti szakasz a megállapodásban foglaltaknak megfelelően 2007-ben elké­szült, és 2007 novemberben megkezdődtek a közmű munkálatok a Fóti út és a Szilas patak között. 2008 márciusában megkezdődött az útpálya 2x2 sávosra történő kiépí­tése is, a munkálatok várhatóan a nyár végén fejeződnek be. A Külső Váci út felújítá­sát, kibővítését úgy tervezték, hogy annak forgalomba helyezése összhangban legyen az MO-s északi szektorának forgalomba helyezésével. Fővárosi Önkormányzat, Közlekedési Ügyosztály AZ OLDALT ÖSSZEÁLLÍTOTTÁK: B. K., H. P., T. K. MEGKÉRDEZTÜK A FŐVÁROST www.ujpest.hu 3

Next

/
Thumbnails
Contents