Újpesti Napló. 2008 (2. évfolyam, 1-23. szám)
2008-06-27 / 12. szám
NGYENES KERÜLETI 2008, június 27. Július 11-e emléknap Újpesten A középületekre: gyászlobogót jpest Önkormányzatának Képvíselő-testülete 2005- ben alkotott rendeletet arról, hogy július 11-ét - a második világháború során elhurcolt újpesti polgárok emlékére - emléknappá nyilvánítja. A 17/2005. (IX 19.) számú önkormányzati rendelet értelmében, ezen a napon, az önkormányzat illetékességi területén lévő valamennyi középültre gyászlobogót kell kihelyezni. A fekete zászló arra több mint tízezer zsidó és roma származású újpesti polgárra emlékeztet, akiket 1944. júliusában Újpestről Auswitzba hurcoltak, és meggyilkoltak. Dr. Derce Tamás, polgármester Nyarköszöntő sportparty - 2008 A hirtelen érkezett kánikula ellenére az idei rendezvény is megmozgatta az újpesti lakosokat a Tábor utcai pályakomplexum területén. Bár ez alkalomra nem terveztek ejtőernyős ugrásokat, fejest ugrottak a rendelkezésre álló megmérettetésbe a versenyző csapatok. F élreértések elkerülése végett már az elején tisztázzuk: a Bélán FC tiszta küzdelemben és méltán nyerte a labdarúgók kupáját, amelyet Bélán Beatrix alpolgármester asszonytól vehettek át. Mielőtt bárki összehúzná a szemöldökét, puszta névazonosságról van szó, a kedélyesen barátságos, csípős megjegyzések persze nem maradtak el a díjátadáskor. A családias derű egyébként végigkísérte a rendezvényt, s a meleg idő ellenére rendületlen elszántsággal rotyogtak a bográcsverseny „pályamunkái", a titkos receptek alapozta pásztortarhonyák. Kiemelésre méltó, és hatalmas tapssal jutalmazott résztvevő volt a többpróba-verseny (s feltehetően az egész sportnap) legfiatalabb versenyzője, egy kétéves kislány, Óvári Letícia, aki megérdemelten kapott különdí- jat a teljesítményére. A három kiemelt sportprogram helyezéseit az alábbi csapatok nyerték el: labdarúgásban a már említett első helye-' zett mögött másodikként az llyés FC és a Csabagyöngye végzett; a parkröplabda tornát elsőként a Kanizsay Lányok, utánuk az USC, harmadikként a Szedett Vedett-ek csapata söpörte el. A kitartó floorball-osok között pedig az alábbiak szerint emelkedett a rangsor: Spiderman bronz-, Elitcsapat ezüst-, Captain aranyérem. Nem maradt szó, illetve kóstolás nélkül a főzőverseny sem: Szenyor Gundel kapta a legnagyobb elismerést, melyet a Főzőpáros követett s harmadikként a sportban is jeleskedő Csabagyöngye bizonyított a gasztronómia területén is. - H. P. In memóriám dr. Faragó Sándor A Kábítószer-ellenes Világnap apropóján, az újpesti önkormányzat és a Sirály Életmód Klub szervezésében június 27-én sorra kerülő Éjszakai Pingpongbajnokság szervezése idején érkezett a hír, hogy 63 éves korában elhunyt dr. Faragó Sándor gyermekorvos, gyermekpszichiáter, a Magyarországi Éjszakai Sportbajnokságok Egyesülete megalakítója. ti „Pingpongdokiként" ismert 11 szakember kábítószerfüggő fi- LÁ atalok gyógyítására tette fel f I az életét, dolgozott az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézetben, majd III. kerületben praktizáló házi gyermekorvosként egyaránt a veszélynek kitett korosztály kezelése, és a prevenció lehetséges eszközeinek feltárása volt a célja. Úgy gondolta , csakis a megelőzés lehet a hatásos módja annak, hogy a fiatalok ne próbálják ki a drogot, ne legyenek csellengők, sőt, esetlegesen bűnelkövetők. Az ötlet, hogy késő este, éjszaka az utcán csellengő gyerekeket a diszkó csalogató fényeivel ellentétben sportolni, pingpongozni hívja, a játékterápia része lett. Először a saját rendelőjében állított fel pingpongasztalt, népszerűsítette az ötletet. És követőkre is talált - az elsők között például Újpesten. A nyolcvanas évek közepére ebből országos mozgalom lett. Az éjszaki pingpong - a Sirály Életmód Klub közvetítésével és az újpesti önkormányzat támogatásával és ösztönzésével Újpesten az első perctől kezdve működik a Káposztásmegyeri Közösségi Házban, majd nagyobb létszámot befogadó bajnokságok esetében a Karinthy Frigyes Általános Művelődési Központ aulájában. „Hiszek abban, hogy lehetséges a fiatal generáció éjszakai szórakozási kultúrájának a megváltoztatása. Ezért lett leküzdhetetlen mániám, hogy mozgalmasítom az éjszakai pingpongozást..."- mondta egy jó néhány évvel ezelőtt megjelent, róla készült újságcikkben. A Pingpongdoki úgy hatott a fiatalokra, hogy nem kábítószer-ellenes propagandát nyújtott, hanem az egyik lehetséges megoldást. -B. Képünkön jobbról: dr. Faragó Sándor az Újpesti Sirály Életmód Klubos Litkei József társaságában. 4