Újpesti Napló. 2007 (1. évfolyam, 1-21. szám)

2007-03-14 / 3. szám

■3S A Z INGYENES KERÜLETI ÚJSÁG 2007. március 14. | rrrncrrrcrrn Szolgálni, áldozni és csak azután parancsolni A történelem egy kaland Peruban kávét termelt az őserdőben, majd londoni üzletember lett Tíz éve a fóti gyermekotthontól bérel hajdani családi kastélyuk 107 szobájából négyet. Szenvedélye a lovaglás és a vadászat, de egy kis utcai csetepatétól sem riad meg, mint történt vele éppen tavaly október 23-án, a pesti flaszteron. családi fészekként szolgáló fóti l kastélyban „történt meg a re­formkor". Mi gondja lehet ma egy grófnak? Nem hiszik el: ha borús az idő, akadozik a kastélyban az internet - de a fűtés is. Régi-új ott­honában látott vendégül bennünket Új­pest megteremtőjének, gróf Károlyi Istvánnak ükunokája, nagykárolyi gróf Károlyi László és felesége, gróf Károlyi Erzsébet. OTTHON - ÖTVEN ÉV MÚLTÁVAL - Tíz éve, mikor visszatértünk Magyar- országra, nagyon szép fogadtatásban volt részünk a helyiek részéről Sokat gondolkoztunk azon, hogy érdemes-e hazatérni. Azt hiszem, nem bántuk meg, bizakodunk az elképzeléseink sikerében. Akkor tanácsadó céget működtettem Londonban, s úgy gondoltam, hogy mű­ködtethető lesz párhuzamosan az üzleti élet és a Károlyi-örökség ápolása egy­aránt. Még bírjuk erővel. 1944-ben menekültünk Magyaror­szágról a Vörös Hadsereg elől anyámmal és a testvéreimmel először a Szudétákba, majd a háború után Bajorországba, ahon­nan anyám és testvéreim hazatértek '46- ban. Én kint maradtam, először '65-ben látogattam haza, de akkor nem itt, hanem az én örökségemként hátrahagyott zempléni nagy Károlyi-birtokon jártam, a fóti birtok öcsémre szállt volna. MANDULAMŰTÉT ÉS RÓKAVADÁSZAT-ÚJPESTEN - Szoros kötődésem volt gyerekként Új­pesthez, nem csak a családi tradíciók vé­gett. Például a Sándor Kórházban vették ki a mandulámat, gyerekként ez is egy­fajta örök emlék. Rendszeresen látogat­tuk a Stefániumot, ahol francianővérek szolgáltak. Újpest egy része is a birtok­hoz tartozott akkoriban, Káposztás- megyernél volt a tehenészetünk, és on­nan indultak a falkák a rókavadászathoz Mogyoród és Fót irányába. Az angol és amerikai szőnyegbombázások idején se­besültek ellátásában segítettünk az új­pesti romok közt. HONFOGLALÓ ŐSÖK- Az őseinket Kond vezérig vezeti vissza a családfa, ezzel a tudattal éltünk, de ter­mészetes része volt az életünknek ez az ősi származás, mondhatni magától érte­tődő. Természetes volt, hogy a tudásun­kat generációkon keresztül gyarapítsuk és örökítsük tovább: ebben és ezzel nőt­tem fel. Ahogy magától értetődő a szá­momra az is, hogy ez a kastély élénken őrzi 1848 szellemét, hiszen a kor szinte minden nagy embere megfordult nálunk. A családi történetek főként az 1948- as emigráció után szaporodtak meg, ta­lán a távoliét szülte kényszer miatt. Anyám és apám '51-ben hagyta el vég­leg az országot. Addig bizakodtak, hogy talán még megmenthető a család léte Magyarországon. '44-ben apám még itt­hon maradt. Kötelességének érezte, hogy gondoskodjon a Károlyi-örökség­ről, ami a birtok és a vagyon mellett a velünk és körülöttünk élő embereket is jelentette. '45 után még bíztak a demok­ratikus választásokban. Hiába. ISKOLÁK ÉS KALANDOS IFJÚI ÉVEK- Kamaszként három évet tanultam Pan­nonhalmán a bencéseknél, majd Nagykállón a kadétiskolában. Innen Svájcba irányított a történelem, ahol né­mi családi ellátmány várt, ám annak fogytával és nem kevés kalandvágyból egy segélyszervezet által Argentínában kötöttem ki. Brazília és Észak-Amerika mellett itt volt jelentős magyar emigrá­ció. Az ottaniak szereztek munkát, épít­kezéseken. Gyorsan megtanultam spa­nyolul. 8-9 hónap munkásélet után ér­dekes színfolt lettem az argentin arisz­tokrácia számára, bejárás nyílt az ottho­nukba. Ez az időszak jó iskola volt arra, hogy elsőként tanuljam meg, hogyan kell önerőből gondoskodni magamról. Természetes emberi dolog. Az elkövet­kező négy évben Chile, Peru is felkeltet­te a kíváncsiságomat, a vidéken 10 évig sikeresen gazdálkodtam egy kávéültet­vény tulajdonosaként, majd bankárként kísért a szerencse. Peruban igen érdekes eset történt. Az államtól kaptam egy birtokot, ami neve­zetesen őserdő volt, hogy a vadászat iránti szenvedélyemhez biztos terepet találhassak. Miként él egy Károlyi gróf az őserdőben? Mint bárki más. Olasz bará­taimmal együtt kórházat, kápolnát ala­pítottunk az indiánok testi és lelki meg­segítésére. Mindebből talán akkor ké­szülhetne egy regény, amikor idősebb korba lépek. Még sok tennivalóm van. KÁVÉCSERJÉK UTÁN A LONDONI CITY- Miután a kávéültetvények hozama gyengülni kezdett, újabb kalandos tere­pet néztem ki magamnak: a londoni pénz­világ közegét. A harmadik világ országai irányába saját cégemen belül 30 évig működtem, mint tanácsadó, különböző, főleg angol és amerikai gyáraknak, tőkés csoportoknak adva üzleti tanácsokat. Hogy mennyire lehettek véletlenszerűek az életem állomásai? Néha talán több sze­rencsém volt, mint eszem. Ezt az észbeli szerencsét irányította és irányítja a mai napig okosan a feleségem, akivel 1992- ben házasodtunk össze, és komoly szere­pe van abban, hogy sikerült meggyőznie: van dolgunk itthon is, nem kevés. Az eltelt másfél évtized lehetőséget és kötelességet biztosít ahhoz, hogy a Ká­rolyi név kötelezettségét ápoljam. Ez persze a legnagyobb kalandnak tűnik, ami a tapasztalataim szerint nem ér vé­get holnapután kilenc óra harmincöt perckor. Ezzel telnek a mindennapjaim, lassan tíz éve. De talán egyszerűbb azt írni, hogy lovagolok és vadászok egész nap. Hiszen ilyen kép élhet az emberek­ben egy grófról, nem? -HP- Anyám révén, aki neves műfordító­ként dolgozott Ausztriában, olyan em­berekkel találkozhattam, mint Németh László, Sütő András, Pilinszky János. El­ső házasságomból két lányom szüle­tett. Londonban dolgoztam az Osztrák nagykövetségen, de a hivatásomat most és itt érzem megtalálva. Hallatlanul tehetséges nép él itt, de rosszkedvűen. Sokat kell beszélni az emberekkel, és megváltoztatható volna a kedélyük. A családunkon végigsöpört a történelem, egyik napról a másikra egy zsák holmival kellett elhagynunk addigi otthonunkat. Megtanultuk, ho­gyan kell a nulláról kezdeni. Az anyagi javak elsősorban nem hatalmat, hanem felelősséget kell, hogy jelentsenek. Semmi sem a miénk, mindent csak köl­csön kapunk az élettől. Akár az ember, a vagyon is eltűnhet egyik pillanatról a másikra. Engem gyerekkoromban úgy tanítottak, hogy először szolgálni, az­tán áldozni s csak utána parancsolni. Ideje megtanulni és megszolgálni, amivel egymásnak tartozunk. Méltó szerepet igyekszünk találni a kastély­nak, ahol egyelőre egy kisebb terem­ben alkalmanként konferenciákat vagy esküvőket tartanak. Jönnek plasztik­ruhákban, lufierdővel, körbeáztatják az épületet, ahol hajdan Széchenyi kér­dezte, hogy miként virágoztatják fel ezt a 104 hektárnyi parkot? Akkor sikerült. Ez a hely hatalmas lehetőségeket hor­doz magában, csak egy jó ötlet kell, ami megvolna, ha hagynának dolgozni. En­gem gyerekkoromban úgy tanítottak, hogy először szolgáin), aztán áldozni s csak utána parancsolni. Ideje megta­nulni és megszolgálni, amivel egymás­nak tartozunk. 14 Gróf Károlyi Erzsébet

Next

/
Thumbnails
Contents