Újpest, 2006 (14. évfolyam, 1/331-20/350. szám)
2006-10-26 / 20. (350.) szám
Fotó: Rudó Szilvia 2 006. október 26. JJPEST 13 • I ■ l i Szénái Lajosné Kása Katalin nyugdíjas pedagógus. Az 1956-os újpesti forradalmi bizottság elnökének, Kása Pálnak nagyobbik leánya évtizedekig látszólag múltját elfeledve élte életét, talán nem sejtve, de remélve, hogy édesapja emlékét egyszer még méltón kezeli majd a történelem.- Hogyan alakult a forradalom után a helyzetetek?- Mikor az édesapámat elvitték, Újpesten szinte mindenki tudta, hogy mi kinek a gyerekei vagyunk. A Langlet utcai iskolában jártam az általános utolsó évét. A tanáraim sajnálták azt, ami velem történt, és hallgatólagosan egy kicsit kényeztettek is. Az osztály körém ült, a gyerekek is többet foglalkoztak velem. Édesanyám Újpesten, egy KTSZ-ben dolgozott, és mint később elmesélte, őt is ki akarták tenni az állásából. Szerencséjére egy Macskásiné nevű, hithű kommunista kiállt mellette, mondván: „Bármit is tett az ő férje, neki két gyermeke van, valamiből meg kell élnie.” Mikor megkezdődtek a tárgyalások, már a Megyeri Vízműnél dolgoztam. Oda telepvezető-helyettes nagybátyám révén kerültem. Főnöke, Ferenczy telepvezető, egy régi vágású úriember segített, hogy felvegyenek. Ennek előzménye, hogy amikor befejeztem a nyolcadikat, egyetlen középiskolába sem vettek fel, még ipari tanulóként sem tanulhattam tovább. Úgy látszik, nagyon „veszélyesnek” talált a hatalom, pedig úttörő is voltam, mint más gyerekek. Büszke voltam, mint a többi gyerek, hogy úttörő lehettem. Sőt érdekes, hogy a kor szellemének megfelelően mi, gyerekek Rákosit és Sztálint is jóságos „atyánkként" tiszteltük. Szomorú és a jövőre nézve is érvényes mementó ez, hogy a gyermeket is milyen mélyen tudja befolyásolni a politikai propaganda!- Csak segítséggel tudtál elhelyezkedni. Továbbtanulásról szó sem lehetett, munkát is nehezen kaptál?- Apu letartóztatása után végigjártam a gyárakat, hogy munkát keressek. Előzőleg valaki felajánlotta, hogy bevisz az Izzóba. A lámpagyár szigorúan zárt közösség volt, ahová csak egy ott dolgozó ajánlásával lehetett bejutni. Persze engem így sem vettek fel. A többi gyárban is, amikor megtudták a nevem, hogy kik a szüleim, akkor varázsütésre már nem volt munkahely. A Vízműveknél utcát söpröget- tem. El lehet képzelni, milyen érzés volt 14 éves fejjel utcát söpörni! Beöltöztem: pufajka- nadrágban, kabátban és fejemre húzott kendővel mentem ki dolgozni, nehogy felismerjen valaki. Később bekerültem az üvegházba. Os- gyáni Gusztáv kertész nagyon rendes főnököm volt, még a tárgyalási napokra is elengedett. Túlórázhattam, és azt lecsúsztatva elég sokszor az ügyészségen lehettem. A tárgyalásokra azonban soha nem engedtek be, csak kint várakozhattunk. Innen láthattuk a vádlottakat, amikor bevezették őket a nagyterembe. Egyszer úgy megdöbbentem, mert édesapám nem köszönt vissza. Csak utóbb tudtam meg, hogy előzőleg üdvözölt, ezért egy hónapra megvonták tőle az élelmiszercsomag-beadást, a látogatást és a levélírást is. Soha nem felejtem el, ahogyan össze volt a lábuk láncolva, kéz- és lábbilincsben vezették őket. Nagy vasgolyó volt a lábukra ráerősítve, dongott, ahogy jöttek föl a pincéből. 1958-ban, egy tavaszi napon, tárgyalási szünetben bemehettem hozzá. Aztán csak a halála napján búcsúzhattam el tőle, sőt még aznap találkoztam a hóhéraival is - döbbenetes, szörnyű élmény volt! A sírjához csak másnap, titokban mehettünk ki. Folytatás a 14. oldalon Kamaszfeiiel 56-ban A könyv bemutatóján a szerző, a kiadó és az előszót író barát: Murányi Levente, Kaiser László és dr. Derce Tamás Kamaszfejjel 56-ban Az Újpesti Polgár Centrum tükrös termében mutatták be október 20-án délután Murányi Levente: Kamaszfejjel 56-ban című könyvét. A Hungarovox Kiadó legújabb könyvére nagyon sokan voltak kíváncsiak, zsúfolásig megtelt a terem, és a bemutató közben is sűrűn nyílt az ajtó, újabb és újabb vendégek, barátok érkeztek. Az érdeklődés elsősorban a szerzőnek szólt, aki számára nemcsak a könyv megjelenése volt örömteli, hanem ismételten megtapasztalta: sok barátja és tisztelője van. Azok, akik sokáig biztatták, hogy írja meg emlékeit, egy kamaszfiú történetét 1956 őszéről, a Corvin közi harcokról, a forradalom leveréséről, a rabság éviről és a szabadulás pillanatairól. Murányi Leventét sokan és sokáig ösztönözték az írásra. Kaiser László, a kiadó vezetője örömmel újságolta: érdemes volt! A történet, amit olvasunk, ugyanis igaz, hiteles kortörténet, emellett remek stílusú, irodalmi igényű alkotás. Dr. Derce Tamás a szerző barátjaként és tisztelőjeként a könyv előszavát írva így fogalmaz: „...1956-ot a magyar nemzet ugyanúgy hosszú-hosszú ideig kizárta az emlékezetből, és közel négy évtizednek kellett eltelnie, mire a hivatalos Magyarország nemzeti ünnepünkké tette, és közben a szereplők ugyanúgy kezdtek kiesni emlékezetünk rostáján, mint 1848 hősei. Murányi Levente visszaemlékezései 1956-ra a forradalom rendkívül szerényen fogalmazó memoárjai közé tartozik. A könyv értéke nemcsak abban rejlik, hogy a ritkán visszaemlékezők élményeit közli, hanem abban is, hogy rendkívül olvasmányosan fogalmazza meg 1956 eseményeit. Legfőbb értéke az a kincs, hogy a forradalom hétköznapjait mutatja be az egyik résztvevő szemüvegén keresztül. Csak ajánlani lehet a könyvet korra való tekintet nélkül mindazoknak, akik a tényleges eseményekre kíváncsiak a közkatona szemszögéből. Csak reménykedni lehet, hogy más résztvevők is megírják a maguk visszaemlékezéseit, hogy 1956-ról valódi, tényleges képet kaphassunk...” A művet a szerző egy-egy könyvrészlet felolvasásával ajánlotta a jelenlévők figyelmébe. Az ajánlók pedig azzal zárták a könyvbemutatót, hogy várják a folytatást... A könyv megrendelhető a kiadónál: 1137 Budapest, Radnóti Miklós u. 11. Tel./fax: 340- 0859. További elérhetőség: www.hungaro- vox.hu, e-mail: kaiser@hungarovox.hu.-b>
