Újpest, 2006 (14. évfolyam, 1/331-20/350. szám)

2006-05-18 / 10. (340.) szám

2 2006. május 18. Pályázati felhívás Budapest Főváros IV. Kerület Újpest Önkormányzata 10/1997. (V. 07.) számú rendelete alapján pályázatot hirdet Újpest Diákösztöndíj elnyerésére A tanulmányi ösztöndíj célja, hogy támogassa a kiemelkedő ta­nulmányi eredményt elérő, de ne­héz szociális helyzetben élő tan­ulókat (hallgatókat) a középiskolai tanulmányok sikeres folytatásá­ban, elősegítse felkészülésüket a felsőfokú tanulmányok megkezdé­sére, valamint segítséget nyújtson e tanulmányok eredményes befejezésében. A pályázaton való részvétel szabályai: A pályázaton az a tanuló, illetve hallgató (a továb­biakban együtt: diák) vehet részt, akinek bejelen­tett lakóhelye az önkormányzat illetékességi terü­letén van, és megfelel a pályázati kiírásban meg­határozott feltételeknek. A diákösztöndíjat az a pályázó nyerheti el: aki a középiskola III. vagy annál magasabb évfolya­mát végzi, vagy felsőoktatási intézmény nappali ta­gozatos hallgatója, feltéve, hogy tanulmányai során első szakmáját, illetve első diplomáját (oklevelét) szerzi meg, és akinek a családjában az egy főre jutó havi jövedelem nem haladja meg az öregségi nyug­díj mindenkori legkisebb összegének másfélszere­sét, és akinek a tanulmányi eredménye a diákösz­töndíj esedékességét megelőző négy tanulmányi fél­évben elérte a 4,5-es tanulmányi átlagot. A pályázatok elbírálása során előnyt jelent, ha a pályázó tanulmányi versenyeken helyezést ért el, nyelvvizsgával rendelkezik, vagy igazoltan tu­dományos munkát végez. A diákösztöndíj elnyerése nem függ a diák ok­tatási intézményének székhelyétől, illetve fenn­tartójától. A nem négyosztályos szerkezetű középiskolák esetében a III. évfolyamon a négyosztályos isko­laszerkezetnek megfelelő életkorú diákokat tanító évfolyamot kell érteni. A diákösztöndíj mértéke és időtartama: A diákösztöndíj havi összege középiskolai tanuló esetében a kifizetés időpontjában érvényes mini­málbér 20%-a; felsőfokú oktatási intézmény hall­gatója esetén a kifizetés időpontjában érvényes minimálbér 40%-a. A képviselő-testület a diákösztöndíj havi összegét - felsőfokú oktatási intézmény hallgatója esetén - más összegben is meghatározhatja, ha a hallgatóval tanulmányi szerződést köt. A diákösztöndíj megállapított mértéke nettó összegként kerül kifizetésre, amelynek adó- és járulékterheit az önkormányzat viseli. A diákösztöndíjat a képviselő-testület két fél­éves időtartamra ítéli oda. A kifizetés havonta történik. A diákösztöndíj folyósítását meg kell szüntetni, ha a diák a tanulmányait - bármely ok­ból - megszakítja vagy befejezi. Ha a diák jogosu­latlanul vesz fel diákösztöndíjat, őt a jogosulatla­nul felvett összeg visszafizetésére kell kötelezni. A második félévben a diákösztöndíjat csak ak­kor lehet folyósítani, ha a diák tanulmányi ered­ménye az első félévben elérte középiskolai tanuló esetében a 4,5-es, felsőoktatási intézmény tanuló­ja esetén a 4,0-es átlagot. Az első félév tanulmányi átlagáról, továbbá fel­sőoktatási intézmény hallgatója esetében a beirat­kozásról szóló igazolást legkésőbb február 20-ig kell benyújtani a Polgármesteri Hivatalhoz. En­nek elmaradása esetében a diákösztöndíj a má­sodik félévre nem folyósítható. Ennek alkalmazá­sában az első tanulmányi félév szeptember 1-jétől február végéig, míg a második félév március 1-jé- től június végéig tart. A képviselő-testület egyes pályázókkal - felső­fokú tanulmányok folytatására - több évre szóló tanulmányi szerződést is köthet. Ennek részletes feltételeit a képviselő-testület határozza meg. Kizáró okok: Nem részesülhet diákösztöndíjban az a pályázó, aki egyidejűleg más ösztöndíjban, illetve tanulmá­nyi támogatásban is részesül. Az ilyen ösztöndíjak (támogatások) elnyerését a diák köteles 8 napon belül bejelenteni a Polgármesteri Hivatalnak. Ebben az esetben a már megállapított diák- ösztöndíj folyósítását meg kell szüntetni. Amennyiben a diák a diákösztöndíjat más ösz­töndíjjal (tanulmányi támogatás­sal) egyidejűleg vette fel, úgy őt a jogtalanul felvett összeg visszafize­tésére kell kötelezni. Kivételt képez az ösztöndíj, ületve tanulmányi támogatás, amelyet a diák attól az oktatási intézménytől kap, amellyel tanulói (hallgatói) jog­viszonyban áll. A pályázás módja: A pályázatokat Hock Zoltán alpolgármester titkár­ságán (Polgármesteri Hivatal, István út 14. II. em. 68.), az erre a célra rendszeresített formanyomtat­ványon kell benyújtani. A pályázathoz csatolni kell:- az előző négy tanulmányi félév tanulmányi eredményét igazoló okmányok másolatát,- a pályázó hozzátartozói (családja) jövede­lemigazolását,- középiskolás pályázó esetén az oktatási in­tézmény véleményét,- felsőoktatási intézménybe jelentkező pályá­zó esetében az érettségi bizonyítvány és a felvételt igazoló okmányok másolatát,- az esetleges tanulmányi versenyeken elért helyezések és a végzett tudományos mun­ka igazolását, a nyelvvizsga-bizonyítvá­nyok másolatát. A pályázatok benyújtásának határideje középiskolai tanulók esetében 2006. július 15. felsőoktatási intézmények hallgatói esetében 2006. augusztus 15. A felsőoktatási intézmények hallgatói a beirat­kozásról szóló igazolást - utólag - legkésőbb 2006. szeptember 20-ig kötelesek benyújtani. Az a pályázó, aki nem a formanyomtatvá­nyon vagy hiányosan kitöltött adatlappal pá­lyázik, illetve nem csatolja a pályázathoz szük­séges mellékleteket, vagy pályázata határidő után érkezik meg, automatikusan kizárja ma­gát a pályázod eljárásból. A pályázati adatlap átvehető a Polgármesteri Hivatal ügyfélszolgálati irodáiban - István út 15., Hajló u. 42-44. -, illetve letölthető az önkormány­zat honlapjáról (www.ujpest.hu). MDF Pedagógusnapi virágvásár Az MDF Újpesti Szervezete irodájá­ban - Árpád út 88. - június 1-jén, csü­törtökön 8 és 18 óra között cserepes zöld és egynyári dísznövények kedvezményes vásárát szervezi. Szeretettel várjuk az érdeklődőket. az MDF Újpesti Szervezete Figyelmesen! Továbbra is zajlik a Károlyi István utca útpálya- burkolatának megerősítése. Az arra közleke­dőktől fokozott figyelmet kérünk! Polgármesteri Hivatal Közéleti Értékek Kollokviuma Május 25-én, csütörtökön 18 órakor Gulyás Dé­nes énekművész, az Operaház tagja előadást tart „A vox humana szolgálatában” címmel. Helyszín: Ady Endre Művelődési Központ (Tavasz u. 4.) emeleti (mozi-) terem. Minden érdeklődőt tisztelettel vár az Iszter Kulturális Egyesület Az országgyűlési képviselők fogadóórái: Kiss Péter: május 31., szerda 18.30 Polgármesteri Hivatal Ú[P£5T Szerkesztőség: Polgármesteri Hivatal 1041 Budapest, István út 14. Tel: 231-3160,231-3101/144, fax: 231-3161, kéthetente e-mail: szerkesztoseg@ujpest.hu megjelenő lapja Szerkesztőségi titkár: Karsai Orsolya —- Hirdetésfelyévő: Tóth Artdrásné .. Nyomdai előkészítés Újpest szerkesztősége, Újpest Önkormányzata Buda Márt8( Vémi József XIV. évfolyam 10. szám Felelős szerkesztő: Bangha Katalin Nyomdai előállítás: Szikra Lapnyomda Rt, Felelős vezető: Máthé Sándor vezérigazgató Internet: www.szikrafapnyomda hu E-mail: info@szikralapnyomda.hu Terjesztő: DM Hungary Kft., tel.; 887-0737 •> Szerkesztőségünk a meg nem rendelt kéziratokat nem őrzi meg, és nem is küldi vissza. Újpest Önkormányzatának

Next

/
Thumbnails
Contents