Újpest, 2006 (14. évfolyam, 1/331-20/350. szám)

2006-05-18 / 10. (340.) szám

3 2006. május 18. Testületi ülésen: Az elmúlt év gazdálkodásáról, árvízről, Folytatás az 1. oldalról Dr. Derce Tamás polgármester az árvíz nyomán Újpesten kialakult helyzetről adott tájékoztatást a testület tagjainak. Kiemelte: a polgári védelem, a polgárőrök, a rendőrök és az önkormányzat mun­katársai munkájának eredményeként összefogott munka zajlott. Újpesten a Nép-szigeten volt kri­tikus a helyzet, a Zsilip utca 10. számú ház 36 la­kója maga döntött arról, elhagyja-e a lakását. Új­pest polgármestere a testület nyilvánossága előtt mondott köszönetét Szabó Lajos Mátyásnak, a XVI. kerület polgármesterének, aki segítséget ajánlott fel, valamint a szomszédos XIII. kerület polgárvédelmének, ahonnan szintén érkezett fel­ajánlás a segítségre. A Nép-sziget járhatatlansága az árvíz levonulása és az azt akadályozó csőtörés miatt április utolsó napjaiban szűnt meg. Az árvíz idején a rendőrség és a polgárőrség segítségét éj­jel-nappal igénybe kellett venni, a közmunkások is nagy segítséget nyújtottak. Köszönet az áldozatvállalásért Azok, akik szabadidejük feláldozásával éjjel-nap­pal rendelkezésre álltak, pénzjutalmat kaptak, de a testületi ülésen név szerint is méltatták őket. A rendőrök közül: dr. Stau Zsolt alezredes, Ducsai Tamás hadnagy, Hegedűs Zoltán törzsőrmester, Pető Zsolt főtörzsőrmester, a polgárőrök közül: Ik- ladi Endre, Szerdahelyi Roland, Szerdahelyi Ba­lázs, Szenderák Attila, a polgárvédelem részéről: Tóth Ildikó és Endrődi Istvánná. A közhasznú fog­lalkoztatottak közül: Bayer József, Beke István, Bur- lász Tibor, Firulyás Sándor, Gajda János, Kató Ist­ván, Kovács Frigyes, Magyar János, Nyers József, Rácz György, Szabó János, Szabó János Ferenc, SzaUer István, Szeleczki József, Szeszdás György, Takács Lajos, Tölgyesi József Varga Sándor kapott köszönetét és az erkölcsi mellett anyagi elismerést. Újabb témaként dr. Derce Tamás polgármester a Petőfi laktanya felének önkormányzati tulajdon­ba kerüléséről tájékoztatta a jelenlévőket, egyút­tal köszönetét mondott dr. Kató Balázsnak, az önkormányzat jogi képviselőjének, Szálkái István alpolgármesternek, valamint Kiss Péter ország- gyűlési képviselőnek, akik sokat tettek azért, hogy a laktanya eme területe az újpesti önkor­mányzatot illesse meg. Újpest polgármestere arról is tájékoztatta a jelenlévőket, hogy - a képviselő-testület döntésé­nek megfelelően - a felújítási keret felhaszná­lásáról egyeztet majd a frakcióvezetőkkel, hogy valamennyiük által egyeztetett javaslat kerüljön majd a pénzügyi, költségvetési bizottság elé. Ezt követően Hock Zoltán alpolgármester elő­terjesztésében került a testület tagjai elé a be­számoló a Budapest Főváros IV. Kerületi Ön- kormányzat intézményei és a Polgármesteri Hi­vatal 2005. évi költségvetésének teljesítéséről, a 2005. évi pénzmaradvány elszámolásáról és a javaslat a pénzmaradvány felosztására, valamint az a javaslat, amely a IV. kerületi önkormányzat intézményei és a Polgármesteri Hivatal 2006. évi költségvetéséről és a végrehajtás szabályairól szóló 4/2006. (III. 01.) számú önkormányzati ren­delet módosítására készült. A „zárszámadásról” szólva A két rendelettervezetről szólva az előterjesztő Hock Zoltán alpolgármester tájékoztatta a jelenlé­vőket, hogy a beszámoló a törvényeknek megfe­lelően készült el, és tartalmazza a könyvvizsgálói véleményt is. A pénzügyi, költségvetési bizottság pedig megtárgyalta az előterjesztést, így kéri a tes­tület támogatását is. Dr. Trippon Norbert az MSZP-frakció nevében elmondta: szakmailag megalapozottnak tartják a beszámolót, mindemellett világos elképzeléseik vannak a 2006. évben véleményük szerint szük­séges költségvetési változtatásokról. Erről szólva kitért arra: frakciójuk nem támogatja a fizető par­kolás újpesti bevezetését, és ez a javaslatuk nincs benne a rendelettervezetben. A képviselőcsoport az e célra rendelkezésre álló 20 millió forint fel- használására két rendelettervezetet készített elő, javasolva, hogy a fiatal házasok számára juttatott 500 ezer forintos, vissza nem térítendő lakásvá­sárlási támogatást - mivel ez számításaik szerint 100 ezer forintot vesztett az elmúlt évek során ér­tékéből, emeljék meg ennyivel. Erre a célra 3 mil­lió forint szükséges. Másik javaslatuk szerint visszamenőlegesen, január elsejei hatállyal töröl­je az önkormányzat a garázsadót, amely éves sz­inten mintegy 16 milliós - nem túl magas összeget - jelent. Dr. Derce Tamás polgármester emlékeztette a jelenlévőket, hogy a testület a napirendi pontok­ról szavazva nem fogadta el az építmény- és telek­adóról szóló rendeletmódosítás napirendre véte­lét, s mivel kétszer nem lehet ugyanarról a kérdés­ről szavazni, erről a javaslatról nem fog a testület szavazni. Kiss Sándor az EUT frakciója nevében jelezte, hogy mivel a költségvetési rendeletet sem fogadta el, ezért a beszámolót sem fogja elfogadni. Ugyan­akkor elmondta, hogy a korábbi évekhez képest jelentős és pozitív irányú változást lát az előter­jesztésben. A beszámoló tükrözi azt, amit egy költségvetési évről szóló előterjesztésnek tartal­maznia kell. Ugyanakkor nehezményezte, hogy a helyi adók tekintetében is jóval az inflációt meghaladóan emelt az önkormányzat, mégis csak 2,5 százalékos bevételnövekedés mutatko­zott. Kérdezte, hogy a részmunkaidőben foglal­koztatottak száma miért 225 fő, az állományon kívülieké miért 218 fő? Hock Zoltán alpolgármester összefoglalójában válaszolt a Kiss Sándor képviselő által felvetett gondolatokra, többek között elmondta: az állo­mányon kívüli létszám a közhasznú foglalkozta­tásban részt vevők számát jelenti, míg a másik szám a hivatalban dolgozók létszámát jelzi. szociális ellátásról Szólt az adóbevétellel kapcsolatos észrevétel­ről is, melynek során elmondta, hogy a KSH 5-6 százalék között határozta meg az infláció mértékét. Lényeges szempont, hogy Újpesten az építmény- és telekadó nem érinti a magánszemé­lyeket, vagyis a lakosokat, csakis jogi személyi­séggel bíró gazdasági társaságokra vetette ki azt az önkormányzat. Szólt arról a költségvetési beszámolóban jelentkező eltérésről, hogy a költ­ségvetési törvény által lehetővé váló adóemelés és a bevételek nem mutatnak azonos mértéket, és nem is logikán alapuló, hiszen egy gazdasági évben számtalan esetben tapasztalható, hogy cégek szűnnek meg, alakulnak át, vagy éppen a város fejlődése során a korábban még gazdasági célra használt épületből a szanálást követően lakóház lesz, és ily módon kikerül az adózás alól. Kitért a dr. Trippon Norbert frakcióvezető-he­lyettes által ez alkalommal is felvetett fizetőparko­lók témájára. Az alpolgármester elmondta: a fizetőparkolók bevezetése nem kizárólag pénzü­gyi kérdés, hanem leginkább közlekedésszabá­lyozási eszköz lehet Újpesten. Példaként említette a városháza körül kialakult helyzetet, amely gya­korlatilag P+R parkolást jelenít meg. Ennek ered­ményeként a parkoló már kora reggel benépesül, a városközponttól távol lakók itt, eme átlagosnál biztonságosabbnak mondható parkolóhelyen hagyják hátra autóikat késő délutánig, estig, ami­kor is a metróval visszatérnek a városközpontba. Ennek nyomán a piacra látogatóknak vagy ügyei­ket intézőknek semmi esélyük nincs arra, hogy napközben parkolóhelyet találjanak. Hock Zoltán alpolgármester kijelentette: a Fidesz - MPSZ, az Újpestért Egyesület, a Budapesti Német Iskola­egylet Egyesület-Szocialista Romák Szervezete, az MDF, a MIÉP-Jobbik frakciók sem akarják rövid távon bevezetni Újpesten a fizető parkolást, amennyiben a most megalakuló új kormány sem fog ebben a ciklusban olyan gazdasági helyzetet teremteni, hogy az önkormányzatoknak pótlóla­gos forrásokhoz kelljen nyúlniuk ahhoz, hogy a törvényben meghatározott alapfeladataikat el­lássák. Elfogadták a beszámolót és a rendeletmódosítást Hock Zoltán alpolgármester az MSZP-frakció mó­dosító javaslatairól szólva kért választ arra, vajon mi a „műfaja”, hiszen a napirend a 2005. évi költ­ségvetési beszámoló, nem pedig a 2006. évi költ­ségvetési rendelet módosítása. Dr. Derce Tamás polgármester úgy vélte, vél­hetően a javaslatot tevőt a 2. számú rendeleti javaslat motiválta, amely a pénzmaradványnak a 2006. évi költségvetési rendeletbe történő beépü­lését tartalmazza, de az eredeti rendeleti javasla­tot terjeszti elő szavazásra. Folytatás a 4. oldalon

Next

/
Thumbnails
Contents