Újpest, 2006 (14. évfolyam, 1/331-20/350. szám)

2006-05-04 / 9. (339.) szám

.j06. május 4. PEST" Az önkormányzat pályázati felhívásai Budapest Főváros IV. Kér. Újpest Önkor­mányzata 6/1996. (III. 01.) rendelete alapján pályázatot hirdet civil szervezetek segítésére A pályázat célja: a civil szervezetek tevékeny­ségének anyagi-tárgyi segítése. Hozzájáru­lás az Újpesten rendezett programok, ren­dezvények feltételeinek megteremtéséhez, valamint az önkormányzattól vagy az Új­pesti Vagyonkezelő Rt.-tői bérelt, nem lakás céljára szolgáló helyiségek bérleti díja fize­tésének támogatása. A pályázaton részt vehetnek: mindazok a be­jegyzett lakossági civil szervezetek (egyesü­letek, alapítványok, társadalmi szervezetek stb.), amelyeknek székhelye Újpesten van, vagy országos, illetve regionális szervezet, és Újpesten önálló szervezeti egységgel, il­letve a tevékenységéhez szükséges helyi­séggel (teleppel) városrészünkben rendel­kezik (kivétel a pártok és szervezeteik). Az önkormányzat azon szervezeteket támo­gatja, amelyek:- részben vagy egészben az önkormányzat feladatkörébe tartozó vagy ehhez kapcso­lódó tevékenységet fejtenek ki,- tevékenységük az újpesti lakosság körét érinti, és az alábbi tevékenységcsoportok valamelyikébe tartozik:- egészségügyi, szociális, karitatív tevé­kenység, egészséges életmód elősegítése- nevelés, oktatás- kulturális, közművelődési, művészeti te­vékenység- közbiztonság, közlekedésbiztonság javítása- egyéb gyermek- és ifjúsági feladatok (kivéve a gyermek- és ifjúsági táborokat)- munkanélküliek és fogyatékosok segítése- parkosítás, zöld területek gondozása, köztisztaság javítása- környezetvédelem- műemlékvédelem. Helyiségbérletidíj-fizetési támogatást csak az a szervezet kaphat, amely az általa bérelt helyiségért legalább az önkormányzat tulaj­donában lévő nem lakás céljára szolgáló he­lyiségek bérleti díjának legkisebb mérté­kéről szóló, többször módosított 26/1995. (XII. 11.) számú önkormányzati rendelet I. § b) pontjában meghatározott mértékű, ér­vényben lévő bérleti díjat fizeti. A pályázatnak tartalmaznia kell:- A pályázó szervezet nevét, címét, telefon­számát. A képviselője nevét, telefonszámát.- A támogatandó tevékenység pontos meg­nevezését és leírását.- Részletes költségvetést a támogatandó tevékenységről, ismertetve a saját erőforrásokat, s a más szervektől kapott támogatást is.- A pénzintézeti adatokat. A pályázathoz csatolni kell:- a működés törvényességét igazoló bírósá­gi bejegyzés, az alapszabály, valamint a szervezeti-működési szabályzat másolatát. A támogatás feltételeit, felhasználásának módját a támogatás elnyerése után a pályázók és az önkormányzat szerződésben rögzítik. A pályázaton nyert összeggel a pályázó kö­teles elszámolni a megállapodásban rögzített feltételek szerint és időpontig, de legkésőbb 2007. február 28-ig. Nem vehet részt a pályázaton az a pályázó, amely az újpesti önkormányzattól valamely korábbi pályázatán támogatásban részesült, de elszámolási kötelezettségének nem tett eleget. Pályázni kizárólagosan az erre a célra lé­tesített pályázati adatlapon lehet. Az adatlap beszerezhető a Polgármesteri Hi­vatal ügyfélszolgálati irodáiban (Bp. IV. kér., Ist­ván út 15., illetve Bp. IV. kér., Hajló u. 40-42.), il­letve letölthető az újpesti önkormányzat inter­netes honlapjáról (www.ujpest.hu). A kitöltött pályázatokat Hock Zoltán kul­turális alpolgármester titkárságára (1042 Bp., István út 14.) kell eljuttatni, az Iktatóirodán keresztül. A pályázat benyújtása és elbírálása folya­matosan történik. A pályázat eredményéről a pályázók írás­ban kapnak értesítést. Budapest Főváros IV. Kér. Újpest Önkor­mányzata a 6/1996. (III. 01.) sz. rendele­te alapján pályázatot hirdet újpesti gyer­mekek és fiatalok táboroztatásának (üdültetésének), szünidős programjának támogatására. A pályázat célja: az önkormányzat elsősor­ban a nyári szünidő időtartamára szervezett programokat támogatja, melyek a gyermekek és fiatalok egészséges életmódját, kulturális, közművelődési, művészeti tevékenységét, test­kultúrájának fejlesztését, környezetének meg­ismerését, tömegsport-tevékenységét, közös­ségük fejlesztését, lelki harmóniájuk megte­remtését, vagy valamely készségük fejleszté­sét, mélyítését szolgálja az újpesti gyermekek és fiatalok körében. Pályázhatnak: a konkrét és ellenőrizhető feladatot vállaló, Újpesten működő nevelési­oktatási intézmények, az újpesti önkormány; zat közművelődési, szociális tevékenységet végző intézményei, Újpesten karitatív tevé­kenységet folytató szervezetek, és mindazok a bejegyzett lakossági civil szervezetek (egyesü­letek, társadalmi szervezetek, alapítványok stb.), amelyeknek székhelye Újpesten van, vagy országos, illetve regionális szervezet és Újpesten önálló szervezeti egységgel és a tevé­kenységhez szükséges helyiséggel (teleppel) rendelkezik. A pályázaton nem vehetnek részt:- - bevételorientált szervezetek (vállalkozá­sok, kft.-k, bt.-k, rt.-k stb.)- pártok és szervezeteik- azok a szervezetek, amelyek az újpesti ön- kormányzattól valamely pályázaton támo­gatásban részesültek, de elszámolási köte­lezettségüknek nem tettek eleget a szerző­désben meghatározott időpontig Nem részesülnek támogatásban a buda­pesti helyszínen maradó napközis tábor jel­legű pályázatok. A pályázatnak tartalmaznia kell: 1. hiánytalanul kitöltött pályázati adatlapot 2. részletes költségvetést 3. tervezett programot A pályázathoz csatolni kell: A működés törvényességét igazoló bírósági bejegyzést, az alapszabályt, valamint a szerve­zeti szabályzat másolatát (az önkormányzati intézmények kivételével). A pályázat követelményei:- Pályázni csak írásban lehet, az erre a célra rendszeresített pályázati adatlapon.- Ha egy pályázó többfajtájú vagy időpontú tábort szervez, a támogatás igényléséhez kü­lön adatlapot kell benyújtania táboronként.- Időtartama minimum 6 nap (5 éjszaka). Az adatlap beszerezhető a Polgármesteri Hivatal ügyfélszolgálati irodáiban (Bp. IV.; István út 15., illetve Bp. IV., Hajló u. 42-44.), il­letve letölthető az újpesti önkormányzat inter­netes honlapjáról (www.ujpest.hu). A kitöltött pályázatokat Hock Zoltán alpol­gármester titkárságára kell eljuttatni - iktató útján - (1042 Bp., István út 14.). Beküldési határidő: 2006. május 10. A határidő után érkezett vagy hiányosan ki­töltött pályázatok nem kerülnek értékelésre. A pályázat eredményéről a pályázók írás­ban kapnak értesítést. A pályázat nyerteseinek a támogatás fel- használásáról tételes elszámolással, számla- másolat alapján kell elszámolni. Határidejéről a támogatásban részesülőket az értesítéssel egyidejűleg tájékoztatjuk. A pályázaton elnyert támogatást a tábor uta­zási, szállás* és programköltségeire lehet fel­használni. A támogatást elnyerő pályázókkal (kivétel az önkormányzat intézményei) a pá­lyázatot kiíró megállapodást köt a támogatás felhasználásáról.

Next

/
Thumbnails
Contents