Újpest, 2006 (14. évfolyam, 1/331-20/350. szám)
2006-05-04 / 9. (339.) szám
2006. \i 4 ________________________ÚJ PEST_________ Gyógyszertár a Károlyi Kórházban A Károlyi Sándor Kórház és Rendelőintézet lépésről lépére történő korszerűsítésének újabb állomásaként, április 19-én került sor a kórházi gyógyszertár avatására. A házi ünnepségen a fenntartó képviseletében megjelent dr. Szolnoki Andrea főpolgármester-helyettes. Dr. Küttel Péter, a kórház főigazgatója az intézmény számos osztályvezető főorvosa és szakembere jelenlétében adta át az új patikát. A megnyitón dr. Küttel Péter főigazgató elmondta, hogy az élelmezési üzem áthelyezésével - annak helyén - az elmúlt évben megkezdődhetett az új gyógyszertár kialakítása. Mint elhangzott, a Károlyi Sándor Kórház évtizedekig nem rendelkezett saját gyógyszertárral. Az első önerőből kialakított kórházi patikát - a jelenleg elkészült gyógyszertár elődjét - 1984- ben, az egykori gondnoki lakás helyén nyitották meg. A már abban az időben is szűkös alapterületűnek bizonyult helyiségben a munkakörülmények hosszú idő óta nem feleltek meg az egészségügyi szakmai minimumfeltételeknek, illetve a higiénés követelményeknek. A gyógyszertár korszerűsítése immár halaszthatatlanná vált. A kivitelezési munkák 2005 tavaszán kezdődtek, október végére, határidőre befejeződtek, majd megkezdődött az épület berendezése és felszerelése. A szakhatóságok ez év márciusában adták ki a patika használatbavételi engedélyét. A rekonstrukció tervezője visszanyúlt az eredeti elképzelésekhez, így az épület külső megjelenésében a régi falakat, díszeket idézi. A felújított terület összesen 457 m2, amely a gyógyszerek tárolása mellett lehetővé teszi a magisztrális készítmények előállítását is. A gyógyszertár kialakítását és a tervek megvalósítását a fenntartó, tulajdonos Fővárosi Önkormányzat 54 millió forinttal támogatta, a kiegészítő járulékos munkákat a kórház saját erőből, mintegy 3 millió forint értékben fedezte. r. Ingyenes jogi tanácsadás... ...cégek és vállalkozók részére a BKIKIV. ke- J rületi tagcsoport irodájában. Időpont: telefonon történő előzetes egyeztetés szerint. Érdeklődésüket várjuk az alábbi elérhetőségeken. Cím: 1042 Bp„ Árpád út 56. Tel.: 370- 0386, 06-30-640-5651. E-mail: 4ker@bkik.hu. Vállalkozók figyelmébe! A BKIK újpesti tagcsoportja helyben szervezett tanfolyamaival segítséget kíván nyújtani az újpesti vállalkozásoknak. Folyamatosan indítjuk a következő tanfolyamokat:- ingatlanközvetítő- szakács- élelmiszer-eladói (intenzív)- vendéglátó üzletvezetői „ - boltvezetői- kereskedelmimenedzser-képzés (emelt szintű) Tanfolyamainkra részletfizetési kedvezményt biztosítunk. Jelentkezés és bővebb információ Báncs Ferenc tanfolyamvezetőnél a 06-20-951-3357-es mobilszámon vagy a BKIK IV. kerületi irodájában, a 370-0386 telefonszámon. Dr. Küttel Péter főigazgató Ősz Elödné főgyógyszerész társaságában mutatta be a gyógyszertárat ■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■ Társasházak, valamint szövetkezeti lakóépületek képviselőinek figyelmébe! Ezúton hívom fel a társasházi, valamint a szövetkezeti lakóépületek képviselőinek figyelmét arra, hogy a korábbi évek gyakorlatát követve a Fővárosi Közgyűlés szociálpolitikai és lakásügyi, valamint a várostervezési és városvédelmi bizottság a fővárosi városrehabilitációs keretből juttatható támogatás feltételeiről és a pályázati eljárás rendjéről szóló 2/2005. (II. 10.) Főv. Kgy. rendeletben biztosított jogkörében eljárva pályázatot ír ki a volt állami tulajdonú lakások privatizációja során alakult társasházas, valamint az ún. tanácsi célcsoportos formában megvalósult lakásszövetkezeti lakóépületek felújítási költségeinek támogatására. Pályázatot a hat- vagy annál több lakásos társasházi és lakásszövetkezeti lakóépületek nyújthatnak be. (Nem számít be a lakásszámba a társasházas és a lakszövetkezeti lakóépület osztatlan közös tulajdonban lévő lakások, ill. a nem lakás célú helyiségek.) A pályázat anyaga a Főpolgármesteri Hivatal ügyfélszolgálati irodájában (Budapest V. kér., Károly körút 28.) térítésmentesen vehető át. A részletes pályázati felhívás a Budapest IV. kér., Újpest Önkormányzat Polgármesteri Hivatal ügyfélszolgálati (Budapest IV. kér., István út 15.) és a káposztásmegyeri ügyfélszolgálati irodán (Budapest IV. kér., Hajló u. 42-44.) is megtekinthető. A pályázati felhívás teljes terjedelmében elérhető és az adatlap (ok) letölthetőek a www.ujpest.hu honlapról. A pályázat benyújtásának határideje: 2006. május 8. 16 óra. A pályázat benyújtásának helye: Budapest IV. Kér. Újpest Önkormányzat Polgár- mesteri Hivatala, Budapest IV. kér., István út 14.1. em. 37-es szoba. A pályázat elbírálásának határideje: 2006. július 14. A pályázattal kapcsolatban további felvilágosítás kérhető személyesen vagy a 231- 3101/221, 231-3138-as telefonszámokon, Fekete Róza referensnél. A pályázat eredményéről minden társasház és lakószövetkezeti képviselő írásban fog értesülni. Hock Zoltán alpolgármester Fotó: Zalka István