Újpest, 2006 (14. évfolyam, 1/331-20/350. szám)
2006-03-23 / 6. (336.) szám
2006. március 23. 13 és szól mind Dr. Derce Tamás, Újpest polgármestere emlékezett az 1848/1849-es forradalom és szabadságharc sorsfordító lehetőségeire Hogy is írta? A nemzet pártokra szakadt, s a pártok a bűnből hasznot remélve, a kapzsiság vétkét öltötték magukra. Sokan elcsábítva a vagyon és tisztség utáni vágyódástól, rohamos gyorsasággal váltak meg az erényektől, távolodtak el az igazságtól, szabad utat adva a hatalomvágynak. A tegnap bűne a ma dicsősége lett. A barátok elárulása, halálba kergetése ma büszkén vállalható, dicső tett. A gazemberségre való merészség jó reménnyel az erény trónjára tör. A csalás, a hazugság a képmutatás utat nyit az áhított hatalom felé. Könnyen fertőz az általános nyavalya, egymással versengve paa mai napig zárolták és pazarolnak rengeteget, ígértek és ígérnek mindent, túlzott nyájaskodással, hízelgő beszéddel, s mindenki részlehajlását keresik. 1848 a szabadságról szólt, és szól ma is. Arról, hogy kimondhassuk azokat az igazságokat, melyek nélkül nincs szabadság, s amelyek kimondása sokáig tabu volt. Mert az Igazság és a Szabadság tejtestvérek, kézen fogva járnak egymás mellett. 1848 nemzedékeinek megcáfolhatatlan, örök igazsága volt, hogy egy a nemzet. Hogy például hiába választotta el Erdélyt és az erdélyi magyarságot, valamint a Határőrvidékeket jogilag és közigazgatásilag az Osztrák Birodalom az ország többi részétől, s formált belőlük önálló tartományt, Erdély és a Határőrvidék a magyar nemzet elszakíthatatlan része. Ahogy a tizenkét pont tizenkettedik pontja követelte: Unió. Azaz egyesülés Erdéllyel, egyesülés a Határőrvidékkel. Mert Széchenyi óta lélekbe maróan tudjuk, Európa közepén egyedül vagyunk, s megmaradnunk csak akkor lehet, ha agyunkba, szívünkbe, lelkűnkbe kitörölhetetlenül bevéssük, hogy évezredes közös múltunk, évezredes közös szenvedéseink, évezredes közös örömeink és bánataink, évezredes közös tragédiáink és min- denekfölött több évezredes közös anyanyelvűnk nem csak összeköt bennünket, hanem jövőbeni sorsunk fonalát is egybefonja. Ezért a határok feletti Unió még ma is a követelendő igazság, mert megmaradásunknak nincs más útja. De az igazság igénye és vágya jelenik meg a törvény előtti egyenlőség igényében is. Hogy mindenkit ugyanazok a jogok és kötelezettségek illessenek és terheljenek. Hogy ne legyenek egyenlők és egyenlőbbek. Hogy az idő múlása senkinek ne adjon erkölcsi felmentést jogszerűtlen és erkölcstelen cselekedetekre. Hogy a közösség vagyona ne lehessen néhány szabadcsapat módjára prédáló, rendszerváltó elité, spontán privatizáció ürügyén, mert az a közösség tulajdona. Ahogy Petőfi írta: ha majd a jognak asztalánál mindenki egyaránt foglal helyet. 1848-at követően a sors minden új nemzedéknek felkínálta a sorsfordító lehetőséget. Negyvennyolc nemzedéke a szabadság megragadásának és megtartásának a lehetőségét kapta meg. A következő nemzedék a kiegyezés, az azt követő nemzedék a boldog békeidők lehetőségét, az azt követő a lecsendesedett forradalmak utáni országépítés lehetőségét kapta meg. Apáink nemzedéke a fényes szelek nemzedéke volt, amely nem csak saját magát, hanem az országot is becsapta, s egy meg nem valósítható álom nevében rémálomba vitte az országot. A mi nemzedékünk az elmúlt 150 év legnagyobb lehetőségét kapta meg a sorstól, a történelemtől. Állami, társadalmi, gazdasági rendszerünket, mindennapjainkat, a saját életünket minden idegen hatalomtól függetlenül mi magunk határozhattuk meg. 1991 júniusára megvalósult 1848 márciusának egyik fő követelése, hogy a külföldi katonákat vigyék el tőlünk. Az ország visszanyerte teljes szuverenitását. A lehetőség adott volt. De hogy is szóltak Veran- csics Antal szavai: A nemzet pártokra szakadt, s a pártok a bűnből hasznot remélve, a kapzsiság vétkét öltötték magukra. Sokan elcsábítva a vagyon és tisztség utáni vágyódástól, rohamosgyorsasággal váltak meg az erényektől, távolodtak el az igazságtól, szabad utat adva a hatalomvágynak. A tegnap bűne a ma dicsősége lett. A barátok elárulása, halálba kergetése ma büszkén vállalható, dicső tett. Folytatás a 14. oldalon. Nem mindennapi produkció volt az Erkel Gyula Újpesti Zeneiskola gyermekkara, a Tungsram Kodály Zoltán Férfikar és az Újpesti Civil Kórus közös éneke
