Újpest, 2005 (13. évfolyam, 1/306-25/330. szám)
2005-10-13 / 20. (325.) szám
Fotó: Szokol Dávid 2 005. október 13. Iskolánk - a Babits Mihály Gimnázium - idén először adott otthont október 7-én a Bolyai János matematikai csapatversenynek, mely a budapesti 5-8.-0S diákok megmérettetése. A rendezésre toborzott diákok a verseny előtt komoly munkát végeztek a rendező tanárok felügyeletével, hiszen mindennek a helyén kellett lennie, mire a versenyzők megérkeztek. Az egész munkát Földiné Veress Zsuzsanna tanárnő koordinálta, így neki köszönhetjük a zökkenőmentes lebonyolítást. Az érkezőket vidám zene fogadta, amely jobb kedvre derítette az izgatott diákokat. Riporterünk kérdéseire többen elmondták, hogy izgulnak, és kissé idegfeszítő a várakozás, de hát így van ez, ha az ember ilyen megmérettetés előtt áll. Az indulók érdekesebbnél érdekesebb csapatneveket választottak, volt „Rohamkukacok”, „Matek ördögei”, „4you”, vagy „Dodekaéder” nevezetű csapat is. Mivel idén csapatversenyt rendeztek, a termekből hol mormogás, hol hangosabb beszéd hallatszott, ahogy megbeszélték a feladatokat (persze ebből a szomszéd csapatok információt meríthettek, de ez csak ritkán fordult elő). Végül megszólalt a verseny végét jelző gong is, a búcsúszöveg alatt a felügyelő tanárok - akiknek ezúton is köszönjük fáradozását - beszedték a válaszlapokat, és a felszabadult, az eredménytől függően boldog vagy kevésbé boldog diákok kiáramlottak a termekből. Véleményük eltért a versenyről, voltak, akik szerint jól ment, voltak, akiknek kevésbé sikerült a feladatlap kitöltése, ám voltak, akik egyenesen a győzelmet tulajdonították magukénak. Majd kiderül. Nemes András riporterek: Nagy Zsuzsi és Balázs Zoltán O któber 19-én zenészek és jazzbarátok régi vágya teljesül Újpesten. Este 7 órakor, az Ady Endre Művelődési Központ mozitermében megkezdi működését a jazzklub, amely az évad végéig, kéthetente szerdánként várja az érdeklődőket. A tervezett programról Binder Károlyt, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Budapesti Tanárképző Intézet jazz tanszékének vezetőjét, jazz-zon- gorista-zeneszerzőt kérdeztük.- A városrész számára fontos és jelentős értéket képvisel a Zeneakadémia jazz tanszéke, amely hosz- szabb idő óta az Adyban talált ott- honra. Önök mennyire érzik otthon magukat?- Idén lesz negyven éve, hogy a tanszak megalakult. Európában a legelsők között a magyar fővárosban kéz dődött meg e műfaj mesterfokú oktatása. Csak Graz előzte meg Budapestet. Abban azonban valószínűleg egyedülállóak vagyunk, hogy ez a tanszak soha nem kapott önálló épületet, mindig albérletekben, társbérletekben működött. Ennek egyik oka a speciális zenei világ kötődéseiből adódik. A '60-as években közismert három T-s (tiltott, tűrt, támogatott) kultúrpolitikában a jazz sokáig a tiltott, később a tűrt csoportba tartozott. Bár a három T-t elmosta a történelem, ez a műfaj csak az utóbbi időben került át a támogatott kategóriába. A hazai lehetőségek még így is messze elmaradnak a külföldi feltételrendszerektől. Ha a hasonlóan kis országokat nézzük, például az észteket, finneket vagy az osztrákokat, azt látjuk, hogy az ottani jazz-zenészek összehasonlíthatatlanul jobb körülmények között dolgoznak, mint hazai kollégáik. Mindezek ellenére azt mondhatom, elfogadjuk és kedveljük az Adyt, néhány évvel ezelőtt, a Benczúr utcai Postás Művelődési Központból költöztünk át ide. A közelmúltban számos pozitív változást érzékelünk az iskola életében, ezek közé tartozik, hogy a most induló jazzklubban hallgatóinknak rendszeres fellépési lehetőséget tudunk nyújtani.- Hogyan sikerült megteremteni a jazzklub feltételeit?- A rendezvénysorozatra az Ady Endre Művelődési Központ pályázott a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumánál. Az elnyert összegnek, és az Ady technikai támogatásának köszönJazzklub az AMan hetően, kéthetenként szerdán, este 7 és 10 között hallgatói zenekarok, illetve négy alkalommal ismert magyar jazz-zenészek játszanak a klubban. Az első koncertet október 19-én jómagam, Binder Károly nyitom meg Borbély Mihállyal, majd a szünetet követően, az iskola hallgatóiból álló zenekar lép fel. A hallgatói együtteseket Regős István tanár úr koordinálja, ő vezeti a zenekari gyakorlatok egy részét, tehát jól ismeri a diákokat. A klub művészeti vezetője én vagyok.- Milyen hatással lehet a klub a tanszak hallgatóira és az érdeklő- í dő közönségre? H - Diákjaink számára kiváló lehetőség nyílik arra, hogy egyetlen ■ évad alatt megismerjék egymás stílusát, kvalitásait és zenei ízlését. Félévenként vizsgaként tanszaki bemutatókat tartunk, amelyekhez a klub színpadán való fellépések akár főpróbaként is szolgálhatnak. A jazzklub nyitott, rugalmas koncepciója minden diáknak lehetőséget kínál. Várjuk az újpesti jazzbarátokat, akik megismerkedhetnek a jövő tehetségeivel, és emellet neves muzsikusokkal is találkozhatnak. R. A. Jazzkedvelőknek Megalakult a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem jazz tanszék hallgatóinak állandó klubja. A tanítványok műsorát a tanárok „vezetik fel". Október 19-én 19 órakor Binder Karoly zeneszerző, zongoraművész és Borbély Mihály szaxofonművész közreműködésével, valamint az Újpesti Szabadidő Zenekar (Jász András, Bede Péter, Koch Ernő, Paizs Attila) műsorával várjuk szeretettel a jazzrajongókat! A klub programjának keretében november 2-án, 36-án és 30-án 19 órai kezdettel az Ady Endre Művelődési Központ kamaratermében (Tarasz utca 4.) bemutatkoznak a tanszék növendékeiből álló zenekari formációk. Belépő: 500 Ft/fö. 16. JÁTÉKSZELVÉNY Stob 1. Kinek a kötete A magam módján? A Tóth Árpád B Sík Sándor C Illyés Gyula D Vas István 2. Melyik nem Kálmán Imre-operett? A Csárdáskirálynő B Az ördöglovas C Mágnás Miksa D Marica grófnő 3. Ki volt Antonio Bonfini? A építész Károly Róbert udvarában B Hunyadi Mátyás olasz származású történetírója CII. Viktor Emanuel hadvezére ■ D II. András nevelője 4. Melyik nem Csontváry Kosztka Tivadar i festménye? 1 A Vihar a Hortobágyon B Magányos cédrus i C Csavargófej i D Jajcei vízesés 5. Melyik film jeleneteit forgatták az i Újpesti Áruházban? ■ A Fűre lépni szabad B Felfelé a lejtőn C Egy szoknya, egy nadrág i D Mese a 12 találatról 1 ^ ^pp \ Ki lesz Újpest műveltségi bajnoka? v ______________:__________J K edves játékosaink, ahogyan ígértük, szeptemberben újra jelentkezünk műveltségi játékunkkal. Folytatódhat a pontgyűjtés. További sok sikert és jó vetélkedést kívánunk! A 15. FORDULÓ MEGFEJTÉSEI: 1. A görög-perzsa háború Hérodotosz műve. 2. A Beatles együttes megalakulása Liverpoolhoz köthető. 3. Győr város neve volt a római korban Arrabo- na. Beküldendő az Ady Endre Művelődési Központ címére (1043 Budapest, Tavasz utca 4.) legkésőbb október 25-ig. Beküldő neve, címe:.................................................................. 4. A Búsuló juhász Izsó Miklós alkotása. 5. Schütz Ha színésznő született Újpesten. Ady Endre Művelődési Központ