Újpest, 2005 (13. évfolyam, 1/306-25/330. szám)

2005-10-13 / 20. (325.) szám

2005. október 13. Pr ST Előadások Őstörténeti és kisvárosi történetek Két előadás-sorozat is fut ezekben a hetekben, bár más és más témakörben, az újpesti városháza dísztermében. A László Gyula öröksége címűt „befogadta”, A mi Újpestünk címet viselőnek pedig a létrejöttét is inspirálta dr. Derce Tamás polgármester. Az utóbbi immár a második „szemesztert” éli. Ennek apropóján kereste meg lapunk Újpest pol­gármesterét.- Éppen egy évvel ezelőtt irtunk a lap hasábjain arról, hogy indul A mi Újpestünk című előadás­sorozat, amelynek az volt a célja, hogy az őszi, téli péntek estéken vendégül lássa mindazokat, akik kíváncsiak városrészünk történetére, fejlődé­sének XIX. és XX. századi időszakára, építészeti és kulturális örökségünkre. Az előadások nagyon sok látogatót vonzottak. Ön biztos volt a sikerben?- Évek óta tapasztalom, hogy városrészünk története nagyon sokakat érdekel. Ahogyan az ember kíváncsi a saját családjára, „felmenőire”, előbb-utóbb érdeklődése támad saját lakóhelye iránt is. Mivel Újpest egy kisváros, területén együtt élve sokszor mosolyogva állapítjuk meg egy-egy felfedezés kapcsán, hogy szegről-végről rokonok vagyunk, sokan ismerjük, sőt fél szavak­ból is megértjük egymást. Mindezek örök témák az ember életében, és mi tagadás, egyre több jelét tapasztalom annak is, hogy jelentkezik egyfajta szellemi tevékenység iránti vágy is, amikor a hétköznapi, már-már megszokott tevékenységet felváltja az a megismerésre való készség és érdeklődés, amelynek hatására készek leszünk új A mi Újpestünk előadás-sorozat programja Színhely: az újpesti Városháza díszterme (István út 14.). Az előadások 17 órakor kezdődnek. A belépés díjtalan. Október 21. Újpest, mint a főváros egyik kerülete Előadó: Kadlecovits Géza hely­történet-kutató November 11. Az alapítástól napjainkig... Fejezetek az Újpesti Két Tanítási Nyelvű Műszaki Szakközépiskola és Gimnázium történetéből Előadó: Zombori Béla igaz­gató December 9. Újpesti mozik. Emlékek a múltból Előadó: Jolsvai András író Január 13. A magyar ipar egykori zászlós­hajója, az Egyesült Izzó Előadó: Kadleco­vits Géza helytörténet-kutató Február 3. Az „újpesti Villon”. Film Berda Józsefről Bevezetőt mond: Sipos Áron, a Focus Filmgyártó és Forgalmazó Kft. ügy­vezető igazgatója, a film producere Március 3. Amatőr színjátszók Újpesten a két világháború között Előadó: dr. Gerber Alajos fogorvos, hitoktató Április 7. „Kis városi történetek” Előadó: Jolsvai András író A december 9-i előadás alkalmával ked­vezményesen megvásárolható Jolsvai And­rás Újpesti személy című könyve, április 7- én a Kis városi történetek” című munkája, melyet az érdeklődőknek a szerző dedikál. élmények befogadására. Szerencsére város­részünk évek óta nyújt kikapcsolódásra és szelle­mi feltöltődésre egyaránt szolgáló kulturális ren­dezvényeket az újpestieknek. Örömmel tapasz­talom az irodalmi szalonok újraéledését, a szín­vonalas színházi produkciók folyamatos létét. A László Gyula öröksége és A mi Újpestünk előadás- sorozat is ezért lehet, lesz a következő hetekben sikeres, mert ugyan valóban más korról szólnak, egyazon tőből fakadnak: a múltunk megismerése iránti vágyat keltik fel. Ezért is nyitjuk meg ismét a városháza dísztermét az érdeklődők előtt.- A László Gyula Történelmi és Kulturális Egyesület immár a második előadását tartja Új­pesten...- Valóban, és ezzel párhuzamosan Fóton; a fő­város XII. kerületében, valamint a Budapesti Egyetemi Katolikus Gimnáziumban is. Jómagam személy szerint is nagyra értékeltem és odaadás­sal tanulmányoztam évekkel ezelőtt László Gyula professzor úr régészeti kutatási eredményeit, a kettős honfoglalás elméletét. Annál is inkább, mert azokat olvasva mindig a gondolkodás és a László Gyula öröksége A László Gyula Történelmi és Kulturális Egyesület térítésmentes előadásai: az újpesti Városháza dísztermében (István út 14.): • október 28., péntek, 19 óra: dr. Bakay Kornél: „László Gyula öröksége II. rész - A székelykérdés mai állása” • november 17., csütörtök, 19 óra: „A buj­dosó imája” - a Tehetséges Fiatalok Műhely Wass Albert-estje • december 15., csütörtök, 19 óra: Jókai Anna: „Az írástudók felelőssége" vita lehetőségének útját tárta elém. A magyar őstörténet-kutatás alapelveiről, ennek nyomán a székely kérdés témaköréről, a székely szár­mazású Wass Albert művészetéből merítő és az írástudók felelősségéről szóló előadások minden bizonnyal a vita, a gondolkodás és a megismerés lehetőségét tárják most is a hallgatóság elé.- Folytatódik - első alkalommal október 21 -én - A mi Újpestünk című előadás-sorozat. A temati­ka az elmúlt évi gondolatkörre épül?- Részben. Az első előadás alkalmával az 1950-től a rendszerváltásig tartó időszakot ajánljuk az érdeklődők szíves figyelmébe, és ezzel lezárjuk az Újpest történetét bemutató fe­jezeteket. Élőadásunk az Újpest mint a főváros egyik kerülete címet kapta, s azt hiszem, nem túl­zók, ha úgy fogalmazok: nagyon fontos, az életünket a mai napig maghatározó időszakot ölel fel. Ezt a korszakot ugyanis még az egyetemi je­gyzetek is elég nagyvonalúan intézik el, bár egyre több dolgot tudunk, ismerünk, ám sok dolgot, tényt és összefüggést még nem fogalmaztunk meg magunknak és egymásnak sem eme időszak kapcsán. A történelmi szakaszok után foglalko­zunk majd a nagy múltú Újpesti Két Tanítási Nyelvű Műszaki Szakközépiskola és Gimnázium, valamint a korábbi gyáróriás, az Egyesült Izzó múltjával. Kalandozásainkat ezt követően kul­turális síkon folytatjuk: Berda József költőt a költőóriással, Villonnal mérjük össze, felelevenít­jük az újpesti mozik által kínált és megőrzött em­lékeket, az amatőr színjátszók két világháború közti produkcióit és életét, végezetül csokrot nyújtunk át a kisvárosi életét „élő” Újpest törté­neteiből. Az előadók személye garancia a kel­lemes és a hasznos időtöltésre. Ezért korhatár nélkül ajánlom a kedves olvasóknak, hogy je­gyezzék fel naptárukba az időpontokat, és tart­sanak velünk! Rendezvényeink természetesen térítésmentesen látogathatók.-Bk­Ä lyigáíjasMi Jutói (folytatás az 1. oldalról) A lakók számára megoldották a napi 24 órás egészségügyi ügyeletet, néhány éve liftet építettek a kétszintes házba, bevezették a ká­beltévét, valamint rendszeresen biztosítják a közös szórakoztató, és kulturális programokat. A városvezetés jól tudja, hogy az idősek speciális gondoskodást igényelnek. Bár az idősek világnapja az a nap, amikor a társada­lom látványosan odafigyel az öreg korúakra, a nyugdíjasház lakói talán gyakrabban érzik a fi­gyelmet. A kerti ünnepség szoboravatással folytató­dott. Az önkormányzat ajándékaként az alpol­gármester leplezte le Szemők Zsuzsa szobrász- művész bronzból készült alkotását, amely az egyik első magyar ápolónőnek, Kossuth Lajos húgának, Kossuth Zsuzsának állít emléket. Az 1848/49-es szabadságharcban sebesülteket mentő fiatal nő életútját a Kanizsay Dorottya Egészségügyi Szakközépiskola növendékei idézték fel. A délelőtti ünnepi program délután kötetlen szórakozással, szavalatokkal, szereplésekkel folytatódott, majd bállal zárult. r.a. Fotó: Zalka István

Next

/
Thumbnails
Contents