Űjpest, 2003 (11. évfolyam, 1/256-18/280. szám)
2003-10-30 / 21. (276.) szám
4 ÚJPEST 2003. október 30. „Nem sokszor láttam édesanyámat sírni (folytatás a 3. oldalról) És 1956 vezetői? Néhányuk nevét ismerjük, legtöbbjük azonban még ma is ismeretlen a közvélemény előtt. Pedig 1956 volt az első olyan forradalom, amely úgy tudta az ország egészét maga méllé állítani, hogy a harc vezetői már nem a történelmi uralkodó osztály tagjai voltak. 1956 forradalma a mindennapi egyszerű emberek forradalma volt. Az esztergályosok, a műszerészek, a lakatosok, a tanárok, a mérnökök, a parasztok, az írók, a színészek, a sorkatonák, a hivatásos katonák, a rendőrök, azaz egy ország forradalma volt. Rajkától Hegyeshalomig, Parassapusztától Drávaszabolcsig. Ettől különleges 1956 forradalma... Tényleg nem ünnep, tisztelt osztályfőnök, október 23-a? 1956 forradalma a huszadik század közepén egy jobbágysorba taszított, s egy idegen ország által meghódított nép szabadságharca volt idegen hódítói és a saját fajtájából származó „muszka” vezetői ellen. A zsellérsors ellen, a félelem és rettegés ellen, az első és másodosztályú állampolgári minősítés ellen, a beszolgáltatás ellen, az állandó, permanens, állami szintre emelt hazudozás ellen, a törvénytelen bebörtönzések ellen, a kitelepítések ellen. Semmi nem mutatja jobban a rendszer hazug, aljas voltát és valódi természetét, mint az a tény, hogy a Magyar Kommunista Párt a választási győzelem megszerzése érdekében közel 300 000 volt nyilas párttagot vett fel tagjai közé, hogy mint kommunisták tegyék jóvá korábbi bűneiket. Aki a párton belül volt, akkor sem számított fasisztának, ha egyébként fasiszta párt tagja volt, de fasisztává válhatott bárki, akit a rendszer annak nyilvánított. Ahogy az ÁVH berkeiben a mondás szólt: „Adjátok kezeinkbe csak egy órára Churchillt, s mi bebizonyítjuk, hogy Hitler tejtestvére.” Emlékezzünk a szentírás szavaira: „A mi mindennapi kenyerünket add meg minekünk ma. És bocsásd meg minékünk a mi vétkeinket, miképen mi is megbocsátunk azoknak, akik mi ellenünk vétkeztenek. ” Hogy is áll 1956 megítélése ma hivatalosan, s hogy is helyezkedik el valójában a szívünkben? Történelmünk utolsó, ismert ezer éve szerves, egységes folyamat, melyben minden egyes történés az előzőek folytatása. A Kádár-rendszer egyenes folytatása volt a Rákosi-rend- szernek, mind szervezetileg, mind személyileg, még akkor is, ha a módszerek finomodtak. Az ÁVH-t 1957 januárjától Politikai Nyomozati Főosztálynak hívták, s vezetői korábban az ÁVH kiemelt káderei voltak. E korszak dicséretére sokszor elhangzik az az érv, hogy a társadalmat hosszú éveken át nem terrorizálták a legvisszataszítóbb módon, sőt, annak tagjai olykor már észre sem vették a diktatúrát. De az emberi jogok megsértése nem az ellenségnek kikiáltottak felakasztásánál, agyonverésénél, gúzsbakötésénél, bebörtönzésénél, körömleszaggatásánál, hanem sokkal előbb kezdődik. Az állampolgári szabadság, az alanyi jogok korlátozásánál, amelyhez ha egy rendszer hozzáfog, embertelenné válik, s az is marad, még ha idővel puha diktatúrába vált is át a terrorból. Hogy is folytatódik a szentírás: „És ne vígy minket kísértésbe, de szabadíts minket a gonosztól. ” A Kádár-rendszer a lehető legtovább kitartott 1956 ellenforradalommá minősítése mellett, hiszen létének jogszerűsége, alapja, fundamentuma ez a hazugság volt. Kádár 1957 január végén kijelenti: „Október igazi jellege a párt belső élete szempontjából árulás volt.” Generációk nőttek fel arra nevelve, hogy 1956 októbere ellenforradalom, s Nagy Imre és társai ellenforradalmárok voltak, s csak nagyon keveseknek adatott meg, hogy szüleiktől az igazságot hallják. Hogy 1956 októbere az egyszerű emberek forradalma volt. A zsarnokság, az idegen elnyomás ellen, az emberi szabadságért, hogy ugyanolyan szent és igazságos nemzeti forradalom volt, mint 1848. Hoi is van a szívünkben ’56 októbere? Mostanában sokat hallani arról, hogy politikai életünk kocsmai szintre züllik az acsarkodás, az egymással szembeni gyűlölet miatt, s jó volna megbékélni. A megbékéléshez a szó önmagában nem elégséges. Ha a szavak mögött nem áll ott a hit, akkor csak újabb gyűlölet keletkezik. De nehéz elhinni az igaz hitét azoknak, akik 1990 előtt ’56-ot ellenforradalomnak, s az abban részt vevőket az állam által üldözendő bűnözőknek tekintették, és ma, a széljárás fordultával, dicsőséges forradalomról gagyognak, s még csak azt sem mondják: bocsánat, korábban tévedtünk. Ma, a damaszkuszi úton csúcsforgalom van. Saul egy sincs köztük. Csak csupa Júdás. ’56 forradalma az országot egy diktatúrából akarta kiragadni, hogy egy demokratikusabb rendszerbe vigye át. A kísérlet, ahogy 1848 is, elbukott. De 1848-at 1867 követte, s 1956-ot 1990. A kiegyezést az ország történetének legsikeresebb fél évszázada követte, mert az a nemzedék minden személyt és minden intézményt kisöpört a történelem lomtárába, aki, illetve ami bármilyen módon részes volt ’48 bukásában, s az azt követő diktatúra megvalósulásában. A mi nemzedékünk ezt elmulasztotta. S akik csődbe juttatták az országot, most ismét grasszálnak. Egy kifosztott, értékeit fokozatosan feladó ország szétesőben lévő, feladatait nem teljesítő állammal áll Nyugat-Európa kapujában. De reménykedjünk a szentírás szavában: „Mert tiéd az ország, és a hatalom, és a dicsőség, mind örökké. ” Mit is üzen 1956 októbere a 2003-as év Magyarországának? Mindenekelőtt azt, amit az összes korábbi szabadságharcunk: Magyarságunkat, nemzeti tudatunkat, a világban kivívott és elfoglalt helyünket mindenekfölött meg kell őriznünk. De ezt csak akkor tudjuk elérni, ha tudjuk, hogy mit akarunk. Ha tudjuk, hogy a célhoz milyen út vezet, ha kellő akarattal és bátorsággal rendelkezünk a cselekvésben, és ha nem hiszünk a hamis prófétáknak. Hogy is írta Marcus Aurelius? „Egyenes gerinccel, nem ki- egyengetettel kell élni.” És ne feledjük Krisztus urunk szavait, mielőtt a Miatyánkot adta nekünk: „Mikor pedig imádkoztok, ne legyetek sok- beszédűek, mint a pogányok. ” Ámen.
