Űjpest, 2003 (11. évfolyam, 1/256-18/280. szám)
2003-09-11 / 18. (273.) szám
12 2003. szeptember 18. Az előző századforduló idején nagyközségünkben már működő szálloda, annak kávéháza, étterme is várta a budapesti színházakból hazatérőket, a kikapcsolódni vágyó újpestieket. Első neve, a Központi Szálloda helyett a Mahagóni Hotel nevet is viselhette volna - minden bútora ugyanis ebből a fafajtából készült. Manapság természetes, hogy két szálloda is várja Újpest szállóvendégeit. Évszázaddal korábban egy hotel nyitása azonban településünkön nagy eseményt jelentett: „Az Úrnak 1899. évében felépült az első szálloda Újpesten. Aki kételkedik állításunkban, fáradjon el az Árpád útnak és a Temető utcának (ma Mártírok útja) a kereszteződésébe, s a saját szemeivel láthatja annak az ott álló díszes épületnek a homlokzatán az arany betűket, amelyek azt hirdetik, hogy itt van a Központi Szálloda.” A két út sarkán álló épület első tulajdonosának, Zweig Adolfnak százezer forintját vitte el. Felépítésére Schreiber Gyula építési vállalkozó kapott felkérést - ünnepélyes megnyitására 1899. október 21-én került sor. Az akkoriban egy szinttel alacsonyabb épület első emeletén hét vendégszobát alakítottak ki. Korabeli vélemény szerint a szobák berendezése egyszerű, ízléses és kényelmes volt. A szállodában kávéház, „bor- és sörcsarnok”, étterem is működött. Tulajdonos igazgatója egy későbbi reklámjában Újpesten ma is időszerű üzleti filozófiát fogalmazott meg: „Fő törekvésem oda fog irányulni, hogy olcsó árak és pontos kiszolgálás által tisztelt vendégeim igényeit minden irányban teljesen kielégítsem.” Kérdéses azonban, hogy tulajdonosának beváltak-e a számításai. A Központi Szálloda megnevezés néhány év múlva feledésbe merült. A szálló azonban feltehetően azonos az 1914-ben Árpád út 49-51. (napjainkban Árpád út 61.) szám alatti, Balog Ármin tulajdonában lévő Elit Szállodával és a kapcsoltan működő Elit kávéházzal. A húszas évek elején már Szász Emil várja itt (Árpád út 49.) a Corso nevet viselő kávéházában vendégeit. Egy évtized múlva kávéháznak már nyoma sincs, csak az Árpád út páros oldalán működő kávés szentélyekbe térhettek be elődeink. Vajon milyenek lehettek egy évszázaddal ezelőtt településünk kávéházai? A Központi Szállodának napjainkig fennmaradt a leírása. Asztalai csiszolt „amerikai világos kőből” készültek, falait arannyal díszített mahagóniborítás fedte. Stílusosan székei és egyéb bútorai is „arannyal szegélyezett mahagóni fából készültek”. A pénztár mögött és azzal szemben is 6,5 méter magas és 6 méter széles „mozgatható tükör ragyognod. Elegáns, „francia stílusú” biliárdasztala a fővárosi Lefkovits-biliárdgyárban készült, csillárjait a berlini Kramer-cég budapesti, Andrássy úti fiókja szállította. A kávéházi színpad „igen kecses páholy alakban készült." Szállodánk éttermének, söröző és borozó részének bútorai a kávéházéval azonos stílusban Könyvajánló Kötcse 2002 Valaha Nagybányára jártak a festők; a helyi művésztelepen készült alkotások - művészi értékük mellett - ma is az idilli település különleges kordokumentumai. Mesterek és tanítványaik örökítették meg mindazt, ami az alkotó pillantását megragadta. Színek, hangulatok kerültek a vásznakra. 2002 nyarán tizenöt ismert hazai fotós hasonlóan döntött. Hét napon át egy apró Somogy megyei faluban vertek tanyát. Táboruk választott helyszíne Kötcse, ahol még tetten érhető a múlt, és a jövő lassú tempóban érkezik. Ottlétük idejére megnyíltak a porták: vendéglátó családoknál kaptak szállást. A fotósok - művészek és riporterek - ízlésük, stílusuk és vérmérsékletük szerint járták „a terepet” és ragadták meg a pillanatot. A több ezer fotóból a közelmúltban szép kivitelű, igényes válogatás jelent meg a település önkormányzatának kiadásában. A kötcsei album a fotográfusok szép hagyományú fekete-fehér kontrasztjában tárja elénk a falu hétköznapjait. Bállá Demeter, Baricz Katalin, Benkő Imre, Fejér Gábor, Féner Tamás, Fu- szenecker Ferenc, Horváth Dávid, Kresz Albert, Lőrincz Ferenc, Markovics Ferenc, Róna Jutka, Sopronyi Gyula, Tamási Gábor, Tóth József és Winkler Csaba képein a természeti táj szinte készültek. Az őszi átadáskor már egy „nagy nyári helység” kialakítását is tervezték. A nonstop üzemelő szálloda vendégként „a fővárosi színházakból haza jövő, és a szórakozni vágyó közönségre” egyaránt számítva épült fel nagyközségünkben. _ gábrjel _ csak háttérben van jelen. A tetőcserepek, sírkövek, szénaboglyák között a fodrászatba éppúgy bepillanthatunk, mint az italboltba vagy a templomba. A tizenötből ketten is újpestiek. Sopronyi Gyula, a Népszabadság fiatal fotóriportere (az „Év fotójának” többszörös nyertese) és egykori mestere, Horváth Dávid, lapunk, az Újpest munkatársa. Horváth Dávid - a szociofotósként ismertté vált fotográfus - ezúttal is összetéveszthetetlen képeket készített. A kiállításain, sorozatain az utóbbi években szem- és arcfotókkal jelentkező alkotó Kötésén is elsősorban portrékat exponált. A különleges intuícióval, páratlan toleranciával rendelkező fotós leleplező, natúr arcai smink nélkül mutatják be az Embert. „A fotós... igazándiból egyetlen egy képet szeretne megcsinálni egész életében - írja Bacher Iván az album bevezető írásában -, a képet, a nagy képet, amiben minden benne van, s persze mindenekelőtt ő, maga van benne, ő, aki ez után a kép után már nem tévesztendő és nem téveszthető össze soha más senkivel. Ez űzi hajtja a fotóst erdőkön, mezőkön, hegyeken, falvakon és városokon át... Ez a világ szerencséje, ezért van lefotózva legalább.”-rój— A villamos mögött a Központi Szálló épülete (1908)
