Űjpest, 2003 (11. évfolyam, 1/256-18/280. szám)

2003-07-17 / 14-15. (270.) szám

14 2003. július 17. Benne vagyunk a nyárban Megörökítve a Tábor utca lakóinak egy csoportja Mire olvasóink ezt a lapot kezükbe fogják, las­san már túl leszünk a nyári szünet felén. Akik most készülnek nyaralni, már „vágják a centit”, mások azonban nincsenek ebben a szerencsés helyzetben. A szülők többsége a nyári hóna­pokban is dolgozik, így az iskolai tanév végez­tével idén megint több száz kisdiák marad nap­közbeni felügyelet, illetve megfelelő nyári prog­ram nélkül. Ezen problémák megoldására Új­pest Önkormányzata hathatós megoldást kíván biztosítani: több évtizede működtet táborokat Velencén, Katalinpusztán és az újpesti Tábor utcában, melyekben a különböző támogatások­nak köszönhetően ebben az évben is több százan nyaralnak. A nyári szezon közepén mi az önkormányzat Tábor utcai és Velencén lévő táborhelyeire láto­gattunk. el, amelyeket az Újpesti Gyermek- és Ifjúsági Ház által üzemeltet. Látogatás a „Kíváncsiak Birodalmában” Több mint 40 napon keresztül várja tárt kapuk­kal az alsós és felsős diákokat az önkormányzat Tábor utcai napközi tábora. A mintegy 200 gyermek befogadására alkalmas zöld terület elsődleges célja, hogy szakszerű felügyelet mellett érdekes feladatokkal, játékkal, sporttal kösse le a csemetéket napközben. Reggel 7.30 órától gyülekeznek a diákok az ügyeletes isko­láknál, majd BKV-járat viszi őket a táborba, ahol délutánig gondoskodnak róluk. A tábori élet irányítója Trencsényi Edit, aki nem titkolja, szereti, ha minden fegyelmezett rendben zajlik ezekben a hetekben...- A tábor egész nyáron teljes kihasználtsággal működik. Nagyon sokan vagyunk itt, így fon­tos, hogy jól szervezetten teljenek a mindenna­pok. Igyekszünk minél érdekesebb, színesebb programot kitalálni. Természetesen ebben a pe­dagógusoknak is nagy szerepe van, és különö­sen, fontos, hogy mind együtt tudjunk dolgozni- kezdi a beszélgetést a táborvezető. A beszélgetés közben „felfedezőútra” indulunk a tábor területén. Nem sétálhatunk azonban bármerre, hisz a gyepen fontos megmérettetés zajlik ez idő alatt! Mint az utóbb kiderül, épp a járőrversenyen mutatják be ügyességüket a felsős diákok. Má­szókára mászni, korláton végig­haladni, átcsúszni egy akadálypá­lyán úgy, hogy egyetlen konzerv­dobozt se érintsünk testünkkel, és így tovább... - igen komoly ki­hívás minden diák számára, melynek teljesítését követően ap­róbb díjat is nyerhetnek a legü­gyesebbek. Kikerülve a versenypályát az ebédlő felé indulunk. - Az összes újpesti általános iskolából nya­ralnak itt gyerekek - folytatja a beszélgetést kísérőm. - A közös feladatok alkalmat nyújtanak ar­ra, hogy a diákok új barátságokat kössenek, mások pedig könnyeb­ben beilleszkedhessenek egy na­gyobb közösségbe. Az ebédlőhöz érve színes papírfigurákat, tésztából, kartonpapírból alkotott játékokat találunk, melyek szintén a kisdiákok kezei alól kerültek ki.- A kézműves foglalkozások nagyon „jótékony” hatásúak, ezzel a pedagógusok is egyetértenek: az együtt készített műveket - festményeket, szob­rokat, faliszőnyeget - sokkal jobban megbecsü­lik ugyanis a gyerekek, büszkén viszik haza azokat megmutatni szüleiknek, vagy épp azzal díszítik fel közösen a tábor egy-egy épületét. Az elkészített műremekek közül néhányat ne­kem is alkalmam van megtekinteni. Fotós kol­légám fényképezőgépe nagy sikert arat eköz­ben, így jó néhány diák kíséretében indulunk a csoportszobáig, melynek falát az előző héten készített faliszőnyeg díszíti.-A tábor több mint negyven napon keresztül üzemel. Minden héten más-más téma köré cso­portosítjuk a feladatokat, hogy azok se unatkoz­zanak, akik esetleg az egész szünidőt itt töltik. Múlt héten a víz birodalmában jártunk. A tréfás rejtvény, kézműves programok is a vízhez, a vízi élőlényekhez kapcsolódtak. Mi csak egy kék lepedőt készítettünk elő, az összes díszt ők ké­szítették rá - mutatja büszkén a művet a tábor­vezető. Az elkészült mű pedig magáért beszél.- Igyekszünk olyan fela­datokat összeállítani, melyek a kellemes idő­töltés mellett a testet és az agyat is „megtomáz- tatják” kicsit. Elutazunk egyszer a mese birodal­mába, a kíváncsiak bi­rodalmába, a múltba és a jövőbe is. A szünidőt augusztusban egyébként Még egy kis víz, és elkészül a homokvár a Tábor utcában a „kívánságok hete” búcsúztatja majd, melyben a táborozok véleménye alapján legsikeresebb­nek talált programok kapnak helyet. Mivel az ebédeltetésre még elő kell készülni, egy időre^ kíséret nélkül maradunk. Egy fa ár­nyékában épp nagy csocsóparti zajlik, melyet mindenképp meg kell néznünk közelebbről. A játék hevében jut idő egy kis beszélgetésre is. Zoli, aki a Szigeti József Utcai Általános Isko­lába jár, és most megy 4.-be, örömmel avat be a játék rejtelmeibe. Mint mondja, ő egész nyáron itt lesz, így mindig örül, ha valami új feladatot találnak ki a tanárok. Legjobban a tízpróba tet­szett, de focizni is nagyon szeretek - fejezi be a mondatot, és szemével már ismét a játékot követi. A „kispadon” ülő Tamást kezdem így faggatni, aki készségesen válaszol a kérdések­re. Ő „szőnyis” diák, és a napközi táborozás mellett a szüleivel is megy majd nyaralni nem­sokára. - Tetszettek a sportprogramok, de a ha­lászás is izgalmas volt. A medencébe tettek játékhalakat, és azokat kellett kifognunk. De készítettem dióhéjból hajót, amit otthon már meg is úsztattam. Ekkor csatlakozik a beszélgetéshez ismét a tá­bor vezetője, aki időközben ellenőrizte, min­den rendben zajlik e az ebédlőben.- A táborban egyébként napi háromszori étke­zést biztosítanak a gyermekek számára, és ki­zárólag ennek költségeit kell a szülőknek visel­ni. Szociális rászorultságtól függően plusztámo­gatást is biztosított az önkormányzat, így nem egy rászoruló család anyagi terhét vállalták át teljes mértékben. Sajnos vannak olyan kisdiá­kok, akik különösen rossz anyagi körülmények között élnek. Nem egy közülük itt eszik csak főtt ételt, reggelit, uzsonnát, így különösen fontos, hogy továbbra is támogassa ezt a nyári prog­ramot az önkormányzat - teszi hozzá Tren­csényi Edit. Az apróságok szép lassan gyü­lekeznek az ebédhez, és a gyümölcsleves illata minket is meggyőz arról, hogy közeleg a délidő.

Next

/
Thumbnails
Contents