Űjpest, 2003 (11. évfolyam, 1/256-18/280. szám)
2003-04-24 / 8. (263.) szám
2003. április 24. H WSm Hl jj PEST *®«pSsnss? «,1 Együtt még könnyebb... (Fotó: Zalka István) H 'ét színvirág - mesecím, fantázianév, egy óvodai „cégér”.- Egy magánóvodáé a Szigeti utca 2-4. szám alatt, az újpesti panelházak ölelésében.- Számomra sokkal több, mint egy sikeresnek ígérkező vállalkozás kezdete - mondja Havas Orsolya óvodavezető. Nekem a Hétszínvirág egy régi, dédelgetett álom kiteljesedése. Már főiskolás koromban is arról ábrándoztam, milyen jó lenne olyan óvodában dolgozni, ahol kollegáimmal együtt megvalósíthatom nevelési elképzeléseimet, amely az én ízlésvilágomat tükrözi, ahol jól érzik magukat az apróságok, minden értük van, körülöttük forog. A pályám úgy indult, mint sok más kollégámé. Jó néhány évi óvónősködés után kínálkozott alkalom rá, hogy elérkezzen a pillanat, a talán soha vissza nem térő, és belekezdjek régi vágyam valóra váltásába. A Szigeti utcai óvoda önkormányzati óvodaként működött, de „felnőttek” az itt élő gyerekek, a bezárás mellett döntött a képviselő-testület. Számomra felcsillant a remény, úgy éreztem, eljött az én időm, az „én óvodám” megvalósításának a lehetősége. Az önkormányzat is támogatta terveimet, így bérbe vettem az épületet, és elkezdődött a munka. Tudtam, hogy minden kezdet nehéz, de - utólag nézve - ennyi akadályra azért nem számítottam. A kedvemet, lelkesedésemet azonban semmi nem tudta elvenni, elrontani, szemem előtt mindig a végeredmény volt, az, hogy milyennek szeretném látni ezt az adottságaiban remek, nagy kertben, jó helyen lévő, ám sok munkát és anyagi áldozatot is kívánó épületet. Amikor az elmúlt szeptemberben megnyitottunk, és jöttek az első gyerekek, úgy éreztem, megért mindent a pillanat - összegez Havas Orsolya. Valóban csodálatos itt minden. Körbejárva az épületet, az óvoda termeit, úgy érzi az ember, mesevilágba csöppent. ízlésesszép berendezés, friss-tiszta falak, derűs színkavalkád, játékok bőséges választéka, tornaterem, étkező, háló, minden, ami kell, kert, hinta, mászóka - gyerek ennél többet nem is kívánhat... Orsolya most még afféle mindenes szerepet tölt be, de egyáltalán nem bánja, hogy sokára lesz „csak” óvodavezető.- Ez így van, az adminisztrációtól kezdve mindent én csinálok, „beosztott” óvónő is vagyok. Persze van óvónő kollegám, és van dajkánk meg kertészünk, az ételt hozatjuk, háromszor kapnak a kicsik enni, és van egy plusz délelőtti gyümölcsből álló tízórai is. Angol játékos foglalkozást vezetek a gyerekeknek, hetente kétszer uszodába visszük őket, ha elkészül a jégcsarnok, szeretnénk korcsolyázni is. Naponta tornáznak, sokat adunk a sportos, egészséges életmódra, sok időt töltünk levegőn, sétával, játékkal.-Nem titok, hogy a magánóvoda nem élvez önkormányzati támogatást, itt a szülőknek anyagi áldozatot kell vállalniuk a szolgáltatásokért.- Mi nem egyszerűen csak „szolgáltatunk”. Ez nem gyerekmegőrző és nem iskola-előkészítő a szó szoros értelmében. De igyekszünk őket alkalmassá tenni az iskolai létre, mindarra a követelményre, ami ott vár rájuk. Célunk, hogy maradjanak gondtalanok, játékos, igazi gyerekek. Figyeljük képességeiket, igyekszünk kibontakoztatni egyéniségüket, tehetségüket. Foglalkozásaink személyre szabottak. Megtanítjuk őket kulturáltan viselkedni, enni, játszani, egymással foglalkozni, szépen beszélni. Nyitottak vagyunk. Már két és fél éves kortól felveszünk gyereket, és maradhatnak - ha szükséges - hétéves korukig. Mamás beszoktatás van, az első időben itt lehet a szülő, de később is bármikor megnézhetik, mit csinálunk, hogy érzi magát a gyermeke, hogyan foglalkozunk vele, mit eszik, mivel játszik? Van logopédus, hogy mire iskolába kerül a gyerek, tisztán, szépen beszéljen. Állandó az orvosi felügyelet. Saját benti váltóruhát adunk a gyerekeknek, ezeket mi magunk mossuk. A tavasz közeledtével új, formatervezett fajátékokat rendeltünk a kertbe. Családias a hangulat, zsúrokat rendezünk, akár hétvégeken is, programokat szervezünk. Mivel a gyerekek idejük nagy részét itt töltik, fontos, hogy élmény legyen számukra minden nap. Mi emelheti természetesen hosszú távra tervezünk, ez a törekvésünk a bennünk bízó szülőkkel együtt, hiszen a családok a legféltettebb kincsüket bízzák ránk. A felvétel folyamatos nálunk, jönnek nem csak újpestiek, Palotáról, Fótról, Sződligetről. És hisszük, hogy munkánk nyomán a bimbózó gyermeklélek hétszínvirágát sikerül - mielőbb - kibontakoztatni. Leopold Györgyi Ketten, párban..