Újpest, 2001 (9. évfolyam, 1/207-25/231. szám)
2001-12-20 / 25. (231.) szám
Számomra varázslatos hely volt a régi Újpest Trokán Péter mesél szülővárosáról A varázsszó: „Újpest” hallatán, Trokán Péter szinte azonnal a rendelkezésünkre állt. Szívesen mesélt gyerekkoráról, diákéveiről és mindarról, ami a városrészhez fűzi.- Újpest még önálló jogú város volt, amikor születtem; a személyi igazolványomban ma is igy szerepel a születési helyem. Ha a szüleimnek a fővárosban volt dolga, azt mondták: „bemegyünk” Pestre. Számomra varázslatos hely volt ez a régi Újpest. A nagyszüleim az Erzsébet utcában laktak, mi a Lőrinc utcában. Az Árpád Kórház mögötti házsorok, amelyek hajdan átjáróként szolgáltak az iskola felé, később áldozatul estek a nagy átépítésnek. Az a vékony akácfa azonban, amely egykor az ablakunk előtt állt, öregen, de ma is megvan. Amikor néha arra járok, eszembe jut, hogy majdnem harminc éve kerültem el Újpestről.- Trokánékat már az ön gyerekkorában is sokan ismerték Újpesten...-A szüleimnek a háború után fűszerüzlete volt a városházával szemben, a mai ifjúsági ház helyén. Később azt a helyiséget elvették, és kaptak egy kisebbet a Dózsa György (Görgey Artúr) úton, az állomás közelében. Közértesként rengeteg ismerősük volt. Egész Újpest szerette őket, mert híresen szép párt alkottak. Anyám gyönyörű szép nő volt fiatal korában (most is az, hála istennek), édesapám pedig nagyon snájdig ember volt. Nagyon sok időt töltöttek az üzletben, ezért mi a testvéremmel a szó szoros értelmében az utcán nőttünk fel. Sokat csatangoltunk, ezért minden sarkát ismertem Újpestnek. A házak, a lakások ajtaja tavasztól őszig nyitva volt, mindig lehetett valakivel találkozni. Meghatározta a gyerekkorunkat, hogy általában együtt voltunk valamilyen csapatban. Én rendszeresen csapatsportokat játszottam, mert természetes volt, hogy a bandával jöjjek, menjek.- Egyesületben vagy amatőr csapatban játszott?- A Duna Cipőgyár első osztályú csapatában futballoztam három évig. Akkoriban a Duna Cipőgyárnak négy pályája volt, abból egy füves pálya, lelátóval. De a Pamutgyárnak, a Duklo Bányagépgyárnak ugyanúgy voltak pályái. Ha mentünk három sarkot, „találkoztunk” egy futballpályával. Amikor éppen nem edzésen játszottunk, a Víztorony melletti grundon fociztunk látástól vakulásig. A gimnáziumban Verbényi Jóska bácsi megfertőzött minket a kosárlabdával, négy évből hármat szinte végigkosárlabdáztam. Amikor vége volt a sulinak, elmentünk ebédelni, majd háromkor lementünk a tornaterembe, és ott játszottunk hatig. Hazafelé még egy kicsit fociztunk, utána hazamentünk vacsorázni. Este - mielőtt bedőltünk az ágyba - még újra körülnéztünk, hogy mi újság az utcán.- A tanulásra nem sok időt pazarolt...- Nem emlékszem, hogy mikor tanultam. Házi feladatokat nem nagyon csináltam otthon; az anyagból mindig megmaradt a fejemben valami. Anyám csodálatos, többrétegű szendvicseket készített - ma ugyanezeket az unokáinak készíti és a finomságokat elcseréltem valamilyen leckéért. Egyszerűen megvettem a házi feladatokat. Ezzel a módszerrel egész tisztességesen leérettségiztem.- A gimnáziumi évekről milyen emlékeket őriz?- A mi osztályunk 1960-tól ’64-ig járt a Könyvesbe. Akkoriban Hollósi György volt az igazgató, aki nem kis kockázat árán - a saját állásával is játszva - azokat a tanárokat gyűjtötte maga köré, akik 1956 után valami miatt el voltak tiltva. A nagy tekintélyű tanárok mellett ott voltak e renitens fiatalok, akik „megégették magukat”. Emlékszem Mazovszki tanár úrra, Szabóra, Nádas Józsefre. Valamennyien rajongtunk Éder tanár úrért, akinek lenyűgöző charmja volt. Porkoláb Károlyné volt az osztályfőnökünk: pszichológiát és történelmet tanított. Nagyon szerettük őt, úgy tudom, hogy ma is Újpesten él. Büszke vagyok rá, hogy Könyves-diák voltam. Ez talán túl általánosan hangzik, ezért inkább elmondom, hogy a 35 éves érettségi találkozónkon, a 25 fős osztályból 22 diák és 8 tanár jelent meg. (Egy osztálytársunk meghalt, a másik két hiányzó Dél-Amerikában él.) Mi teljes életet éltünk az iskolában. Harmadikos korunkban indult az első koedukált osztály, természetesen a gimnáziumban lettem szerelmes is.- Mikor fordult a színészi pálya felé?- Tóth Ferenc, a magyartanárom vette észre rajtam, hogy jobban szeretem a verseket, mint a matematikát. Rendkívül átszellemült ember volt, imádta az irodalmat. Mondhatnám, hogy kissé modoros volt, mégis ez az irodalmi tónus nagyon jól állt neki. Sajnos már nem él. Arra már nem emlékszem, hogy mikor kezdtem el magamtól verseket tanulni, de arra igen, hogy amikor a kedvenc költőjéhez értünk, azt mondta: „Péter, megkérhetnélek, hogy olvasd fel ezt a verset?” Nagyon nagy megtiszteltetés volt, hogy engem kért meg rá. (A kedvence Ady volt: három éven át tanította folyamatosan.) Tóth tanár úr ravasz volt, mert rávezetett arra, hogy érdemes foglalkoznom a költészettel, így - a kosárlabda mellett - néha-néha meg-megtanultam egy verset. De akkor még mindig nem gondoltam arra, hogy színész leszek. Elindított egy-két Trokán Péter arcát Újpesten kívül is nagyon sokan ismerik (Fotó: Zalka István) szavalóversenyen, amelyeken hol csúfosan megbuktam, hol elértem valami kis eredményt. Egyszer csak ott voltam az érettségin, és azt se tudtam, hogy merre menjek tovább. Kínomban beadtam a jelentkezési lapomat a Vendéglátóipari Főiskolára, mondván: apámék is abban a szakmában dolgoztak, én is az leszek! A felvételi szerencsére nem sikerült, mert nagyon rossz voltam matematikából és kémiából. Ősztől a Földművelésügyi Minisztériumban dolgoztam, ahol szórólapon hirdették, hogy tagokat toboroz a Belvárosi Ifjúsági Irodalmi Színpad. Amatőröket kerestek; ma ezt úgy hívják: alternatív színház. Amikor fölvettek, egy pillanat alatt eldőlt a jövőm. Nagyon sokat dolgoztunk: színdarabrészleteket, kisebb színdarabokat, verses összeállításokat adtunk elő. Belvárosi nyugdíjasklubokban, különböző intézményeknél léptünk fel. Felvételi helyett azonban két év katonaság következett. Leszerelés után jelentkeztem a főiskolára, de nem vettek fel. Végül a Nemzeti Színház Stúdióját végeztem el. Onnan kerültem le első profi társulatomhoz, Kecskemétre. Eddigi pályám során szerencsém volt, mert olyan társulatokba kerültem, ahol könnyen megtaláltam a helyem, és elindulhattam valamilyen művészeti cél felé.- Mostanában milyen darabokban láthatjuk színpadon?- Három éve a Madách Színházban dolgozom. Két bemutatóm is volt az idei évadban. Bemard Shaw Sosem lehet tudni című vígjátékában és Molnár Ferenc Egy, kettő, három m v ü
