Újpest, 2001 (9. évfolyam, 1/207-25/231. szám)
2001-08-10 / 15-16. (222.) szám
2001. augusztus 16. Négyen részesülnek Újpestért díjban (folytatás a 3. oldalról) takról szólva megjegyezte: amennyiben egy parlamenti képviselőnek mondanivalója van Újpest lakosságához, annak meg lehet találni a módját. A szavazás során először a testület 28 igen szavazattal arról döntött, hogy jogutód nélkül megszünteti az Újpesti Közösségi Televíziót, és visszavonja annak alapító okiratát. A következő szavazás során a képviselő-testület Kiss Sándor frakcióvezetőnek az Újpest Televízió alapító okirata azon módosítására tett indítványát, miszerint az általános felügyeleti szerve: a képviselő-testület által létrehozott kuratórium legyen, 9 igen, 19 nem szavazati arány mellett nem fogadta el. A testület 21 igen, 8 nem szavazati aránnyal - az előterjesztésnek megfelelően - módosította az Óceán TV alapító okiratát. Nyolcán pályáztak A napirend 4. pontjaként Hock Zoltán alpolgármester arról tájékoztatta szóbeli kiegészítőjében a testület tagjait, hogy - bízva az előző pontban rögzített határozati javaslat elfogadásában - meghirdették az igazgató-főszerkesztői álláshelyre a pályázatot, amelyre nyolc pályázat érkezett. A pályázatokat a 77/1993. számú Kormányrendeletnek megfelelően háromtagú szakértői bizottság véleményezte, az ebben való részvételre felkérte Novotny Zoltánt, a Magyar Rádió Petőfi adójának főszerkesztőjét, Matóné Bangha Katalint, az Újpest lap felelős szerkesztőjét, az önkormányzat sajtófőnökét, és dr. Felleginé Major Katalint, a polgármesteri hivatal személyzeti vezetőjét. A szakmai véleményt és sok egyéb szempontot is mérlegelve előterjesztőként javasolta Prófusz József igazgató-főszerkesztővé való kinevezését. (A napirend tárgyalását megelőzően dr. Derce Tamás polgármester, az ülés levezető elnöke jelezte: Prófusz József úgy nyilatkozott, hogy nem kér zárt ülést a napirend tárgyalásánál.) Egerszegi Krisztina képviselő (MSZP) hangsúlyozta: jómaga végigolvasta valamennyi pályázó anyagát, és sok színvonalas pályázatot talált. Úgy vélte, amennyiben ezek megtárgyalásra kerültek volna, az esetben egy még színvonalasabb, tartalmasabb televíziót lehetett volna működtetni Újpesten. Külön kiemelte Láng István és Hollós János pályázatát, és azokból kiemelve méltatta életútjukat, szakmai munkájukat. Indokoltnak tartotta volna, ha legalább egy beszélgetés erejéig a közművelődési, oktatási bizottság elé kerültek volna a pályázók. Nehezményezte, hogy az illetékes bizottság elé igen szűkszavú előterjesztés került, nem ismerhették meg a pályázókat személyesen, ez azért sajnálatos, mert nem tartotta valószínűnek, hogy a bizottság minden tagja tájékozódott a háttéranyag felől. Ezt azért is fontosnak tartotta, mert egy közpénzen működtetett televízióról van szó. Javaslatként a bizottság elé már csak egy név került. Elmondta, úgy tartották volna jónak, ha a szakmai szakértői bizottság tagjai nem újpestiek lettek volna, a szakmai vélemények szűkszavúak voltak, és másként szoktak kinézni. A szakmai szakértői bizottság személyi összetételéről szólva vitatta és megkérdőjelezte szakmai hozzáértését dr. Felleginé Major Katalin osztályvezető és Bangha Katalin lapszerkesztő (e tudósítás írója) esetében megkérdőjelezte, és kritikával illette. Az intézmény alaptevékenységére az alapító okiratban megfogalmazottak teljesülését nem tartotta biztosítottnak, ezért azon a véleményen volt, hogy a javaslat politikai jellegű, amelyet a pályáztatás folyamata támaszt alá. Ezért javasolta Hock Zoltán alpolgármesternek, hogy vonja vissza az előterjesztést, és írjon ki új pályázatot. Sajóhelyi Gábor képviselő (Fidesz-MPP) többek között úgy vélte: Egerszegi Krisztina képviselő információ hiányban van, ez indokolja állításait, visszautasította a szakértői bizottság két tagjára tett negatív megjegyzéseket, majd Kiss Sándor frakcióvezető korábbi mondanivalójához a csonka kuratóriumok felemlítésével intézett gondolatokat. Kiss Sándor, az MSZP frakcióvezetője ezt követően Sajóhelyi Gábor gondolatait illette kritikával, felemlítve az Európai Unió Magyarországgal kapcsolatos értékrendjét a média kuratóriummal szemben. A helyi viszonyokra rátérve úgy foglalt állást: Hock Zoltán alpolgármester két beosztottjával véleményeztette a pályázókat, és nem fordult még elő, hogy ne hallgatták volna meg a jelölteket. Az MSZP- frakció szerint ez a kinevezési folyamat ellent mond minden demokratikus normának, szakmai mérlegelésnek, ezért felkérik a polgármestert, szólítsa fel a bizottságot és az előterjesztő alpolgármestert a pályázatok elbírálása folyamatának megismétlésére. Dr. Derce Tamás polgármester nem értett egyet Kiss Sándor, frakcióvezető hozzászólásának tartalmával. Úgy vélte, az újpesti emberek érdekében nem csak egyes esetekben kellene kiállniuk. A szakértői bizottság tagjairól szólva kifejezetten szerencsésnek tartotta, hogy az önkormányzat hivatalához kötődő újpesti személyek vettek részt a bizottságban. Simonfi Sándor képviselő (MDF) az EU normák és a szabad sajtó gondolatköréhez Kiss Sándor frakcióvezető által elmondottakhoz annyi megjegyzést fűzött, hogy a sajtó szabadsága világszerte addig terjed ameddig a tulajdonos azt megengedi. Úgy vélte: Egerszegi Krisztina képviselőnek nincs joga feltételezni, - és egyúttal óva intette ilyen megállapításoktól - hogy egy önkormányzati bizottság tagjai felkészületlenül döntenek kérdésekben. A pályázatokat értékelő bizottság összetételéről szólva megemlítette, hogy azért fontos a személyzeti vezető részvétele, mert intézményvezetői kinevezésről volt, van szó. Vélemények pro és kontra Egerszegi Krisztina ismételten elmondta: a bizottság tagjai a pályázatok színvonaláról meg sem győződhettek, célszerűnek tartotta volna, hogy a bizottsági tagok megkapták volna mind a nyolc pályázó anyagát. A szakértői bizottsággal kapcsolatban elmondta, hogy a törvény szakmai véleményét ír elő, ennek alapján úgy gondolja szakmai, szakértői szemmel igényli vizsgálni a pályázatokat. Hangsúlyozta, nem Prófusz József ellen van kifogása, hanem Bangha Katalin bizottsági részvételével, hiszen erre nem kötelezte a törvény. E gondolatkör folytatásaként ismét Sajóhelyi Gábor képviselő szólt többek között arról, szerinte a szakmai bizottság említett tagja rendelkezik e kérdésben kompetenciával, megkérdezte, a képviselő vajon milyen szakmai ismérvek alapján sorolja állításait. A képviselő példaként utalt arra, mivel Láng István pályázóhoz bizonyos „rokoni” szálak fűzik, a több évvel ezelőtti pályázatnál tartózkodott a szavazásnál, mert így vélte etikusnak. Dr. Gonda Pál képviselő (MSZP) arról szólt, az MSZP úgy értelmezte, hogy Láng Istvánt - rokoni hozzátartozását ismerve is - alkalmasabbnak vélték az igazgatófőszerkesztői posztra. Kiss Sándor frakcióvezető úgy vélte, Simonfi Sándor képviselő éppen a jelenleg kormányzó koalíció alapfilozófiáját fejtette ki, mely szerint egy közszolgálati televízió esetében a többségi akarat érvényesíthető, mint a tulajdonos jogcíme. Nehezményezte, hogy a polgármester nem reagált az általa elmondottakra, a jelenlegi eljárás pedig nem felelt meg a pályázati kiírás általános normáinak. Amennyiben az előterjesztés ennek ellenére szavaztatásra kerül, frakciójuk nem vesz részt a szavazásban. Alacsony szintre süllyedt Dr. Derce Tamás polgármester elmondta, a jogszabályi hivatkozás esetén a jogszabályhely megjelölését is várja. Majd Nagy István alpolgármester osztotta meg ama véleményét a teremben ülőkkel, hogy a vita igen alacsony színvonalra süllyedt. Mivel Egerszegi Krisztina felhívta a figyelmet két másik jelöltre, az alpolgármester ama véleményének adott hangot, hogy az ilyen jellegű személyi döntések általános szubjektív döntések, amelyben az érintett személyhez való viszony befolyásoló tényező. Úgy vélte, Kiss Sándor frakcióvezető szubjektív véleménye kifejtésével a vitát - ellenmondásokkal telítve - és téves vágányra vezette. Mivel az MSZP-frakció - ahogy az utóbbi időben nem vesz részt a bizottsági munkában, eme döntés előkészítésében sem vett részt, és ebből kifolyólag utólag kísérelték meg feltárni a döntéshozatal módját, és minősítették egy-egy képviselőnek az ügyhöz való hozzáállását. Célszerűnek tartotta volna, ha a frakció tagjai a bizottsági üléseken mondanák el véleményüket. Megemlítette, hogy egy MSZP-s képviselő, dr. Bodrogi Jenő részt vesz a bizottsági üléseken, a döntéshozatal során minden szükséges információt megszerezhet, így felszólalása hiteles lehet, ugyanakkor nem tartja hitelesnek sem Kiss Sándor sem Egerszegi Krisztina képviselők felszólásait. Kiss Sándor, az MSZP frakcióvezetője úgy vélte, ne a Fidesz frakcióvezetője, Nagy István alpolgármester döntse el egy hozzászólás hitelességét, és demagógiaként értékelte azon megjegyzését, hogy az MSZP-frakció tagjai nem vesznek részt a bizottsági munkában. Mivel az alpolgármester által itt és a Fővárosi Közgyűlésben elmondottak között ellentmondást vélt felfedezni, kérte a polgármestert, szólítsa fel Nagy István alpolgármestert hogy tartózkodjon a kettős vélemény-nyilvánítástól. Dr. Derce Tamás polgármester úgy vélte, Kiss