Újpest, 2000 (8. évfolyam, 1-25. szám)
2000-10-27 / 21. szám
Középiskolásoknak Vetélkedő 1956-ról Az Újpesti Pedagógiai Szolgáltató Központ az 1956-os forradalom és szabadságharc 44. évfordulója alkalmából nemrégiben vetélkedőre hívta a városrész érettségi előtt álló középiskolásait. A több hetes felkészülést követően október 19.-én, az Újpesti Polgárcentrum tükörtermében került sor a vetélkedőre, amelyre végülis hét középiskola nevezett be. A három-három tagú csapatoknak nehéz, sokoldalú tudást és az összefüggéseket is bemutató feladatsorokon kellett túljutniuk, de a verseny szervezői és lebonyolítói jóvoltából a szurkolók, a közönség soraiban ülőket is sikerült a játék menetébe bevonni, a megfejtendő feladatok megismerésével a versenyt valamennyi résztvevő számára érdekessé tenni. Ebben a legnagyobb szerep a játékvezetőnek, Hirmann László tanár úrnak, az Újpesti Pedagógiai Szolgáltató Központ történelem munkaközösség vezetőjének jutott. Az értékelést végző zsűri elnöke Hock Zoltán, Újpest alpolgármestere, tagjai: Szendiné Kása Katalin, az 56-os Szövetség újpesti elnöke, Effné Nagy Zsuzsa, az Újpesti Pedagógiai Szolgáltató Központ pedagógiai előadója, valamint Opauszky Viktória, a Német tagozatos Általános Iskola történelem tanára voltak. A csapatoknak 11 fordulón keresztül kellett bizonyítani tudásukat. Egy feladat során például az 1956- os forradalom és szabadságharc eseményeinek krónikásaként időrendi sorrendet kellett felállítani az események között, más alkalommal a rádióbeszédek alapján kellett a szereplőket és az időpontot egymás mellé rakni. Volt keresztrejtvény, majd kíváncsi volt a zsűri többek között arra is, hogy milyen külpolitikai eseményekkel hozható összefüggésbe az 1956-os forradalom és szabadságharc, sőt felismerik- e a diákok a vetített képek alapján az események szereplőit, a fővárosi események színhelyeit. A vetélkedő kérdései az újpesti eseményeket, azok színhelyeit, az újpesti forradalmárok tetteit is felölelte, majd egy nehéz feladatként a csapatok tagjainak néhány szavas jellemezés során az események főszereplőit kellett felismerniük. A pergő, érdekes vetélkedő végén nagy taps fogadta azokat, akik „dobogós” helyen végeztek, és azokat is akik a további helyezéseken osztoztak. A zsűri értékelése nyomán az első helyezést a Bródy Imre Gimnázium csapata nyerte el, felkészítő tanáraik: Lángné Gárdus Lili és Károlyi Erzsébet. A második helyen a Könyves Kálmán Gimnázium csapata végzett, felkészítő tanáruk: Szabóné Winkler Ágnes. A harmadik helyen a Babits Mihály Gimnázium csapatának tagjai szerepeltek, felkészítő tanáruk: Győri Attila tanár út volt. A dobogós helyezést elért csapatok mellett vetélkedtek még: a Kozma Lajos Faipari Szakközép- iskola, a Kanizsai Dorottya Szakközépiskola és Gimnázium, az Újpesti Kéttannyelvű Műszaki Szakközépiskola és Gimnázium valamint a Bőrfeldolgozóipari Szakközépiskola és Szakmunkásképző és a Berzeviczy Gizella SzakközéDiskola csaData. _______________iE-... ................................................. M unkában a zsűri (és előtérben a Bródy Gimnázium csapata). Képünkön balról jobbra : Effné Nagy Zsuzsa, Opauszky Viktória, Hock Zoltán és Szendiné Kosa Katalin. A játékvezető: Hirmann László tanár úr pergővé tette a vetélkedőt. A Babits Mihály Gimnázium csapata végzett a harmadik helyen. Hollós Izabella, Juhász Dániel és Molnár Dávid versenyzett. (Fotók: Horváth Dávid.) A győztesek, vagyis Bródy Imre Gimnázium csapatának tagjai: Kázmér Mariann, Sodin Éva és Antal Gábor. A Könyves Kálmán Gimnáziujm csapata a második helyen végzett, képünkön: Flaisz Anna, Valkóczi Erzsébet és Boda Zoltán.