Újpest, 2000 (8. évfolyam, 1-25. szám)
2000-10-27 / 21. szám
2000, október 27. ÚJPEST Együtt emlékeztek Országos eseményé' megemlékezést tartott Újpesten, az Újpesti Kamaraszínházban nemzeti ünnepünk előtt egy nappal a Szabadságharcosok Alapítvány. Az 1956 emlékét megőrző és ápoló szervezetek alapítványi vezetősége a negyvennégy évvel ezelőtti események résztvevőit és a megtorlások áldozatainak hozzátartozóit hívta közös emlékezésre. A bevezetőben Sinkovics Gvilln n7 '■‘l-'ökc köszön tötte a jelenlévőket, elmondva, a megemlékezés helyszínéül azért választották Újpestet, hogy ezáltal is kifejezésre juttassák kegyeletüket a harminchárom perbe vont, majd közülük hét kivégzett forradalmár emléke előtt. A szövetség elnöke köszönetét mondott Újpest Önkormányzatának azért, hogy példaértékűen ápolják a forradalom és a szabadságharc eszméjét, annak emlékezetét. Ünnepi beszédet Dr. Boross Péter, az alapítvány elnöke mondott. Az ünnepi megemlékezést ezt követően a Babits Mihály Gimnázium irodalmi körének, kamarakórusának és gregorián kórusának műsora folytatta, amelynek során az 1 956-os forradalom és szabadságharc októberi, majd novemberi napjainak eseményei peregtek le. A dokumentumok aiap|an készített igényes irodalmi összeállítást fűzték együvé a kamarakórus és a gregorián kórus énekei, majd minden egyes kivégzett forradalmárra egy-egy fellobbanó gyertyaláng emlékeztetett. A Babits Mihály Gimnázium műsorának összeállítói Kárpátiné Kovács Edit, az irodalmi kör, Kőháziné Gyarmati Eva a kamarakórus, és Balogh Péter, a gregorián kórus - a gimnázium tanárainak - igényességét és a fellépő diákok tehetségét bizonyították. A Babits Irodalmi Kör szereplői, a gimnázium kamarakórusa és Gregorián kórusának tagjai az Újpest Kamaraszínházban megtartott ünnepségen (Fotó: Zalka István) Az 1 956-os emlékparkban október 23-án, a nemzeti ünnep délelőttjén tartotta megemlékezését az Újpesti 56-os emlékbizottság. Szendiné Kása Katalin, az 56-os Szövetség újpesti elnöke (képünkön Vanyek Antal társaságában koszorúz) kegyeletteljes beszédét követően az emlékbizottság képviselői, egyéb szervezetek és magánszemélyek helyezték el a megemlékezés virágait. Az emlékhelyen lerótta kegyeletét újpest polgármestere, Dr. Derce Tamás is. (Fotó: Horváth Dávid) A műsor közreműködői voltak: irodalmi műsor: Barkóczi Erzsébet, Csanádi Péter, Gott Nikolett, Hadnagy Rita, Kolbl Nándor, Mezei Katalin, Papp Krisztina, Szalay Éva, Gönczi Nóra (volt diák). Technika: Ivanov Iván, Pető Gábor. Kamarakórus: Göndöcs Bernadett, Wind Adrienn, Marjay Gyöngyvér, Bakos Adrienn, Ludas Zsuzsanna, Varró Csilla, Tóth Bernadett, Kvisztics Dorottya, Major Ágnes, Kele Anita, Pór Dorottya, Gellér Veronika, Szíjártó Imola. Szólót énekeltek: Pap Kinga, Lebada Afrodita. Gregorián kórus: Kazinczy Tamás, Kása Levente, Major Tibor, Mike Máriusz és Ősim Miklós Elismerés A Honvédelmi Miniszter az 1956-os forradalom és szabadságharc negyvennegyedik évfordulója alkalmából a „Honvédelemért kitüntetés II. osztály” elismerésben részesítette a honvédelem ügye érdekében tett kiemelkedő tevékenysége és az 56-os Szövetségben egy évtizede végzett munkássága elismeréseként Szendiné Kása Katalint, az 56-os Szövetség újpesti elnökét. 3