Újpest, 2000 (8. évfolyam, 1-25. szám)

2000-10-27 / 21. szám

2000. október 27. lliPCCF I í ® Önnek mi a véleménye ? Az Újpest lap számában közreadtuk a Hard Kutató És Tanácsadó Kft. által 200(1. szeptemberében készített detkezö pártok és egy szervezet frakcióvezetőit, kérte, mondják el röviden véleményüket arról, miként értékelik azt a közvélemény-kutatási adatot, mely szerint a választ adók 72,38 százaléka elégedett az önkormányzat munkájával ? Nagy István, a Fidesz-Magyar Polgári Párt frakcióvezetője: A közvélemény-kutatás adatai alapján valótlannak bizonyultak azok az állítások, amit a közösségért végzett munkától távol maradó MSZP frakcióvezetője és frak­ciója az elmúlt időben oly gyakran hangoztatott a képviselő-testületi üléseken, az írott és elektronikus sajtóban, ami szerint Újpest lakossága ellenszenvesnek és gyengének minősíti az önkormányzat munkáját. A választ adók 72,38 százalékának elégedettséget tükröző véleménye annak az elismeré­sét jelenti, hogy az önkormányzat - a lehetőségek függvényében - minden tőle telhetőt megtett a város lakossága érdekében. Ez a jó vélemény abban a hitünkben erősít meg minket, hogy helyes úton járnak mindazon pártok és szervezetek képviselői, akik össze­fogtak Újpest érdekében. Az önkormányzati munkában részt és felelősséget vállalók ne­vében is mondhatjuk: tudjuk, hogy még nem minden működik tökéletesen. Vannak olyan területek, ahol hiányok, hiányosságok mutatkoznak. Ezeknek a pótlására, javítására kell törekednünk, hogy a most kiállított jó bizonyítványt később majd újra kiérdemeljük. Korondy Marica, a Független Kisgazdapárt frakcióvezetője: Az önkormányzati választási ciklus félidejében végzett közvélemény-kutatást nagyon fontosnak tartom, elsősorban azért, mert a képviselők és a város vezetői képet kaphat­tak arról, hogy milyen területen kell a saját munkájukon változtatni, javítani. Az a tény, hogy a választ adók 72,38%-a elégedett az önkormányzat munkájával, azt bizonyítja, hogy a város vezetői és a várost vezető polgári pártokhoz tartozó és a velük Újpest érdekében együttműködő képviselőkben nem csak a jó szándék van meg, hanem választóik érdekében végzett munkájuk eredményes is. Önmagáért beszél, hogy a lakosság szimpátiája a várost irányító polgári pártok fe­lé fordul és 12%-kal haladja meg a kerületben ellenzékben vagdalkozó pártét, így félidőben viszont komoly megfontolásra int minket az az adat, hogy a megkérdezet­tek 35,8%-a egyik párttal sem szimpatizál, tehát akkor járunk helyes úton, ha az önkor­mányzatban kevesebbet foglalkozunk a pártpolitikával és többet a várospolitikával. Körmendi József, a Kereszténydemokrata Néppárt frakcióvezetője: Mindenek előtt örülök annak, hogy a meghatározó többség elégedett az önkor­mányzat munkájával. Természetesen érdekes lenne azt is tudni, hogy az elégedet­leneket milyen kellemetlenség érte az önkormányzat részéről, vagy milyen elkép­zelésük nem valósult meg, esetleg csak a testület „színe” nem megfelelő számuk­ra. Törekednünk kell a nemmel szavazók megnyerésére, természetesen azzal a tu­dattal, hogy egy demokráciában a teljes elégedettség nem érhető el. Kereszténydemokrataként a döntéseink során mindig azt céloztuk meg, hogy a több­ség javát mozdítsuk elő, világos, áttekinthető eljárások keretén belül. Reméljük, hogy a mi munkánk is hozzájárult a közvélemény-kutatás pozitív eredményéhez. ződött. Csupán néhány példa: lakásépítés, gyermek- és családtámogatások, éssze­rű progresszív privatizációk, fővárosi léptékkel is jó közbiztonságot javító intézke­dések, szociális és oktatásfinanszírozó tevékenység stb. Örülök, hogy a 72%-os elégedettségi mutató elérésében a MIEP frakció is aktív önkormányzati szerepet játszott. Megjegyzem viszont, hogy annak ellenére, hogy a választ adók 42%-a elismerte, hogy a többi kerülethez mérten jobban dolgoztunk Újpesten, még jobb eredményt is elérhetnénk, ha a várost irányító koalíció nyíltan, radikálisabban is fel merné vállalni a mindennapokban a keresztény-nemzeti igaz­ság iránti elkötelezettséget. így bizton megnyerhetné a 27%-os átlagosan elége­dett, illetve a 12%-os kevésbét válaszolók támogatását is. Kiss Sándor, a Magyar Szocialista Párt frakcióvezetője: Igényeljük, hogy a Hard Kft. ’99 decemberi felméréséről is jelenjen meg tájékoztatás az Újpest Újságban. Nem hallgatható el az, hogy az újpesti családok 30%-a a létfenntartá­si küszöb alatt él, hogy 7% a munkanélküliek aránya, hogy Újpesten alacsonyabbak az átlagfizetések, mint a szomszéd kerületekben és Budapesten, hogy az egyéni és társas vállalkozások enyhén szólva vegetálnak. Jó lenne tudni, elszegényedő kerületünk lakos­ságának véleményét arról, hogy a városvezetőknek miért szavazott meg igen magas jö­vedelmet a polgári többség? A szeptemberi felmérés megfelel a megrendelői igények­nek. Azt bizonyítja, hogy az egyoldalú sikerpropagandának van hatása a lakosságra is. Érdekesnek tartom, hogy a lakosság milyen nagy arányban nevezte meg ellenzékinek az MDF-et, az SZDSZ-t és más pártokat, holott az újpesti önkormányzatban egyetlen el­lenzői pártfrakció van, az MSZP. Nyugtalanító, hogy a válaszadók közül milyen magas a „nem tudja” és a „nem válaszolók” aránya. Örülünk annak az adatnak, hogy a jelenle­gi többség leváltására egyetlen politikai erőnek van reális esélye, és ez az MSZP Kerekes Zoltán, a Munkáspárt frakcióvezetője: Hazánkban a 2000. évben nagyon sok mérleg, számvetés készül. Az önkormány­zatokat a megemlékezések, értékelések sorából kár lenne kihagyni. Önkormányzatunk nem csak kötelező feladatokat teljesít, hanem társadalmi érde­keket is képvisel. Ez pártpolitikai, érdekérvényesítési bázisától függően lehet szűkkörű vagy széles bázisú. A Munkáspárt a dolgozó emberek és az értük politizáló szervezetek közös gondja­ként éli meg az önkormányzati munka hiányosságait, kritikus időszakait, öröm­ként, eredményként sikereit. Az elégedettség megtartásához, önkormányzatunk erősítéséhez, a jelen és a jövő - gyakran égető - kérdéseire megoldásokat kell találnunk. A politikumon innen és túl csak olyan helyes válaszok vannak, amelyek támasz­kodnak a közvéleményre, a választókra. Boruzs András, a Szabad Demokraták Szövetsége frakcióvezetője: Újpest fejlődése olyan szakaszba jutott, melynek eredményei talán mindenki szá­mára érzékelhetővé váltak. A város gazdálkodása kiegyensúlyozott, lehetőségeink szerint a maximumot költjük szociális és oktatási célokra, valamint több olyan be­ruházást indítottunk el, amelyek az újpestiek életkörülményeit javíthatják. Minde­zeket az eredményeket úgy értük el, hogy közben az évek óta tartó központosítási törekvések nem lankadtak, az önkormányzatok önállósága évről-évre csökkent. Önkormányzatunk munkájának pozitív megítélése egyben kötelezettséget is ró ránk képviselőkre, hiszen a jövőben is meg kell tudnunk felelni ennek a nagyfokú bizalomnak. A Szabad Demokraták frakciója a továbbiakban is aktívan és konst­ruktívan kíván részt venni az újpesti képviselő-testület munkájában. Albrecht Péter, Hock Zoltán, a Magyar Demokrata Fórum frakcióvezetője: Azok, akik nem először szembesülnek közvélemény-kutatási adattal, jól tudják: egy 70 százaléknál magasabb eredmény kiválónak számít. Örömmel tölt el önkor­mányzatunk kedvező megítélése, és az eredményt hitelesnek tartom, hiszen több mint kétezer újpestitől, vagyis széles körben kértek véleményt. Az eredmény szá­momra igazolta azt is, hogy jó úton haladunk, a lakosság értékeli az elmúlt tíz esz­tendőben, vagy akár az utóbbi két esztendőben elért eredményeinket, ismeri célja­inkat, terveinket, érzi, hogy döntéseink során a városrészben lakók érdekei moti­válnak bennünket és szemmel látható a városrész fejlődése. Sajnálattal tölt el azon­ban, hogy az újpesti önkormányzatra korábban jellemző - és másutt mintaként em­legetett - konszenzuson alapuló döntéshozatal, az ellenzéki frakció hibájából fel­bomlott. Ha ez nem következett volna be, akkor az öncélú civakodás helyett ener­giáinkat százszázalékosan tudnánk a lakosság érdekében felhasználni. Bízom a jó­zanság diadalában, a békés munkában. Opavszky Szilárd, a Magyar Igazság és Élet pártja frakcióvezetője: A közvélemény-kutatás közéleti munkánkat elismerő kedvező adatai számomra nem meglepőek. Az önkormányzat közigazgatás-irányítása korrekt. A ciklus eddig eltelt félidejében számos lakossági élethelyzetet javító intézkedés, program szerve­it Szociáldemokrata Párt frakcióvezetője: Az önkormányzatunk által megrendelt közvélemény-kutatás eredménye bizonyítja, hogy jó úton járunk. Ritkán adódik meg a lehetőség, hogy a politikusok tevékenységé­ről megbízható visszajelzés szülessen, igazolva vagy tagadva tevékenységük minőségét. A jelenlegi eredménynek nagyon örülök. Éppen azért örülök, mert nem tettünk semmi különöset, végezzük dolgunkat, szol­gálunk. Az eredmények azt igazolják vissza, hogy érdekharmonizációt szükséges ki­alakítani, mely nem a pártpolitika oltárán áldoz, nem az eredmények kisajátítására törekszik. A testület Újpest érdekében együttműködő képviselőcsoportjai letettek a kizárólagos érdekérvényesítésről és a demokratizmus jegyében felvállalt érdekhar­monizáció meghozta, meghozza eredményeit, hatékonyan segíti a városunk lakói­nak boldogulását. Buzna Ferenc, az Újpestért Egyesület frakcióvezetője: Amennyiben a 72,38%-os eredményt önmagában nézzük, igen szép eredménynek mondható. Amennyiben az összesen feltett 23 kérdést összességében vizsgáljuk, ez az arány igen jónak mondható. (A nyilatkozatot adók sorrendjét a pártnevek abc szerinti sorrendjében közöltük. - A szerk.)

Next

/
Thumbnails
Contents