Újpest, 2000 (8. évfolyam, 1-25. szám)
2000-03-10 / 5. szám
2000. március 10. «/ XV VÁV.V.. wmwA i iir>ircnr IŰiJrilZ>l A legenda ma is él . I Március 15-én - mint hosszú idő óta minden esztendőben - virágcsokrok és koszorúk borítják el Lebstück Mária huszár főhadnagy sírját a Megyeri temetőben. Az 1848-49-ben magyar egyenruhát viselő, férfiként harcoló katonát az utókor a szabadságharc egyik legvitézebb honvédtisztjeként tartja számon. Alakját romantikus dicsfény övezi: Jókai többször is megörökítette, Huszka Jenő róla mintázta Mária főhadnagy című operettjét. Bár tudjuk, az egykori huszártiszt emlékiratát halálos ágyán mondta tollba, s a késői visszaemlékezés szükségszerűen együtt járhatott bizonyos pontatlanságokkal, a legenda ma is él. Ennek egyik szép s példája az a közelmúltban készült festmény - Szinte Gábor festőművész munkája -, amelyen „Mária hadnagy a sebesültek megmentője"-ként látható. (A 120x160 Í cm-es olajkép az Újpest Helytörténeti Gyűjteményben tekinthető meg.) Nemzeti ünnepünk, valamint Lebstück Mária születésének 170. évfordulója alkalmából ^ e festmény különleges történetét elevenítjük fel. A képet megálmodó megrendelő Somogyvári József sohasem tartozott a magán- gyűjtők közé. Kisnyugdíjasként a főváros távoli kerületének polgára, életében eddig mindössze két képet rendelt, közülük az első a Lebstück Máriáról készült festmény volt. Újpestet jól ismeri, hiszen jó pár évvel ezelőtt a városrész egyik kisüzemében dolgozott. A huszár főhadnagy tetteiről akkor mit sem tudott. Evekkel később azonban, amikor a Magyar Vöröskereszt történetét kutatta, kezébe került egy feljegyzés az 1849-es tél végi hadjárat sebesültjeinek megmentőjéről, aki nem volt más, mint Lebstück Mária. A történet és hőse évekig foglalkoztatta, míg fejében megérlelődött a gondolat: e történelmi cselekedetnek festményen kíván emléket állíttatni. Közel tíz esztendőt várt a megfelelő festőre, az alkalomra, s arra, hogy anyagilag is támogathassa a műalkotás elkészítését. 1998-ban, a forradalom és szabadságharc 150. évfordulóján érkezett el a megfelelő pillanat, hogy felkérje Szinte Gábor festőművészt a kompozíció megfestésére. Néhány hónappal később, az elkészült munkát a Magyar Vöröskereszt székházában állították ki, majd 1999-ben az Újpesti Helytörténeti Gyűjteményben helyezték el. A kép megrendelője és megálmodója kérdésünkre így vallott arról, hogy számára miért fontos Lebstück Mária dicsőségének megismertetése: - Hiszek a művészetekkel, a műalkotásokkal való léleknemesítésben. Minden művészi munka egyben örömforrás is. Ugyanakkor fontosnak tartom, hogy a fiatalok elé azokat állítsuk példaként, akik sokat tettek a hazáért. A felnövekvő generációknak is látniuk kell hajdani hőseinket, hiszen akkor is magyarok maradunk, ha országunk az Európai Unió tagállama lesz. Lebstück Mária - aki 1849-ben mindössze 19 éves volt - egyben az önzetlen segítségnyújtás példáját is megmutatta. Úgy vélem, a képnek Újpest adhat igazán otthont, hiszen itt ismerik, tisztelik legjobban Lebstück Máriát. A jelenet, ahogy L. M. emlékiratában áll „...Verpelétnél meg kellett rohamoznunk egy majorságot, melybe osztrák vadászok fészkelték be magukat. Ebben a csetepatéban egy golyó horzsolta a lejem jobb oldalát. A kötözőhelyemre vittek, és elsősegélyben részesítettek. Azután a többi sebesülttel együtt Egerbe jutottam, ahol a barátok kolostorában szállásoltak el... A kötözés után még negyvennyolc órát maradtam, azután bár sebesült voltam, egy nyolcvanhat főből álló sebesült szállítmányt adtak kezemre, hogy vezessem őket Tiszafüredre és onnan Miskolcra, onnan pedig Gyöngyösre." A festő szemével- A kép elkészítéséhez néhány beszélgetés után szabad kezet kaptam, és a történetből a felrakodás sziság közelében, a legnagyobb biztonságban helyezzék el. Emiatt tekintik ezt az eseményt a későbbi Vöröskereszt szellemében tett első magyarországi lépésnek. Hogy ezt a feladatot egy 19 éves sebesült hölgyre bízták, az különös emberismeretre vall. Nehéz dolga lehetett: szekereket, lovakat, hajtókát, kísérőket, élelmet szerezni Egerben - szinte elképzelhetetlen munka várt rá. Ugyancsak kemény feladatnak ígérkezett a környéket elfoglaló, az előző csatákban győztes osztrákokat kikerülni. A hadiszerencse azonban segített, így a súlyos sebesülteket sikerült a kijelölt városokba szállítania. Magam nagyra becsülöm Lebstück Máriát, de ahhoz, hogy a felkérésnek eleget tettem, egy személyes családi történet is szorosan hozzátartozik. 1956-ban sógorom, Méhes Attila sorkatonaként egy dzsippel járta a pesti utcákat, összeszedte a sebesülteket és kórházba vitte őket. November 4. után megszökött a laktanyából és civilként próbálta folytatni mentőakcióját. November 7-én egy katonatiszt átadta a szovjeteknek, akik mint forradalmárt azonnal lelőtték. 20 éves volt... A két történet hasonlósága miatt ez a festmény különösen közel áll hozzám. Ahogy a történész látja Dr. Kedves Gyula hadtörténész, a Magyar Hadtörténeti Intézet munkatársa, a korszak szakértője, óva int attól, hogy a Lebstück Mária emlékiratai alapján keletkezett legendákat tényként fogadjuk el. A kutatások eredménye jóval kevesebb adatot igazolt, mint amennyiről az írás beszámolt. Elmondható azonban, hogy a Simmunich Boldizsár császári brigadérossal közeli rokonságban álló fiatal leány valóban a forradalom oldalára állt és fegyveresen szolgált a magyar hadseregben. Tiszti rendfokozatot szerzett és főhadnaggyá Dembinszky altábornagy nevezte ki. A festményen ábrázolt jelenet a tavaszi hadjárat előjátékaként 1849 februárjában, márciusában zajlott Görgey hadtestének arcvonala mögött. A hagyomány tovább él Ahogyan a könyveknek, úgy a képeknek is meg van a maguk sorsa, hiszen a festményt a közeljövőben az ország több településén is kiállítják. Somogyvári József és a Kossuth Szövetség három évre kötött megállapodást arról, hogy a szövetség megfelelő óvintézkedések mellett időről időre különböző fővárosi kerületekben és vidéki városokban, falvakban muatja be a Lebstück Máriáról készített alkotást. Az együttműködésről dr. Gavlik Istvánt, a Kossuth Szövetség elnökét kérdeztük: - Szövetségünk elsődleges célja Kossuth és kortársainak bemutatása, a korszakkal kapcsolatos hagyományok ápolása. Tudjuk, hogy a szabadságharcban gyermekek és nők is részt vettek, Lebstück Mária ennek egyik jeles példája. Visszaemlékezésekből, leírásokból ismert, hogy a főhadnagy a harcok neves személyisége volt, emiatt önmagában is támogatásra méltó annak a kezdeményezésnek a felkarolása, hogy alakját minél többen megismerjék. Emellett egy érdekes párhuzam is felfedezhető névadónk és Lebstück Mária között. A festményen ábrázolt jelenettel rokon az a gesztus, amelyet Kossuth Lajos tett Tápióbicskén. A sok áldozatot kívánó csata után egy kúriát kórháznak ren- deztetett be, ellátta megfelelő mennyiségű kötszerrel, gyógyszerrel és saját orvosát hátrahagyva vonult tovább. Mindketten: Kossuth és Lebstück Mária is ugyanazon emberi érzésből cselekedtek: a velük együtt harcolókért érzett felelősség indította őket. Ez a festmény nem csak a honvédet, a parancsnokot, hanem az emberi érzelmet is kifejezi. A központi figura arcáról lerí az aggódás, a tenni akarás. Ezúton szerelném tolmácsolni köszönetünket és elismerésünket a kép megrendelőjének és a festőművésznek. Rojkó Annamária A festmény - amelyen Lebstück Mária hadnagy sebesült szállítmányt vezet -, az újpesti Helytörténeti Gyűjteményben (IV., Berda József u. 48.) látható tuációját választottam - mondja Szinte Gábor. E nehezen megfogható témát - a képző- művészeti divattól eltérően - a lehető legpontosabban igyekeztem ábrázolni. A sebesültek eltorzult arca, a középpontban elhelyezkedő Lebstück Mária - aki akkorban még hadnagyi rangban szolgált -, az egyenruhák és a környezet a szabadságharc hangulatát idézi. 1849-ben a főparancsnoktól szokatlan eljárás volt, hogy parancsba adta a sebesültek elszállítását, mert a sérülteket abban az időben többnyire a csata környékén helyezték el. A betegek akkor is ott maradtak, ha a területet az ellenség elfoglalta. Ebben a csatában merült fel először az a merőben új, emberséges szempont, hogy a sebesülteket a főparancsnok
