Újpest, 2000 (8. évfolyam, 1-25. szám)

2000-03-10 / 5. szám

2000. március 10. ÚJPEST Tanácskozást tartott az Újpesti Gyermekjóléti Szolgálat A gyermekvédelem csapatmunkát kíván A gyermekvédelem területén dolgozó szakemberek, családgondozók, pedagógusok, gyermekvédelmi felelősök, védőnők, szociális munkások számára rendezett tanácskozást február 24-én Újpest Önkormányzata Szociális és Egészségügyi Intézményének (SZEI) Gyermekjóléti Szolgálata a Polgárcentrum tükörtermében. A rendezvényt Nagy István népjóléti alpolgármester nyitotta meg; meghívott előadóként jelen volt dr. Ágoston Zsuzsa, az Országgyűlési Biztosok hivatalának referense. A tanácskozás kapcsán Juhászné Bera Évával, Újpest SZEI szociális igazgatóhelyettesével beszélgettünk. ahol a lakók ellátása biztosított. A családból való kiemelés egyetlen esetben engedélyezett, ha a gyerek súlyosan veszélyeztetett. • Milyen tanulsá­gokkal szolgált a gyermekvédelmi ta­nácskozás?- A szolgálat működé­séhez ma már minden • Alig két esztendeje, hogy városrészünkben megalakult a gyermekjóléti szolgálat. 1998 kará­csonyán - az Újpest 1998. december 19-i számá­ban - az első év tapasztalatairól eshetett szó, hi­szen a törvényi előírásnak megfelelően akkoriban kezdte meg működését a teljesen új irányelvek szerint működő intézményt. Mi történt az elmúlt időszakban?- A gyermekjóléti szolgálatok megalapítását annak idején a Gyermekvédelmi Törvény írta elő. Az új jogsza­bály elsődleges célja az egyszektorú gyermekvédelem megváltoztatása volt, tehát annak a gyakorlatnak a meg­szüntetése, mely a gyerekekkel kapcsolatos problémás ügyeket közvetlenül a gyámhatóság hatáskörébe utalta. Ma már e feladatkör középpontjában országszerte a gyermekjóléti szolgálatok állnak, amelyek megelőző jel­leggel végzik munkájukat. A szolgálat szakembereinek elsődleges feladata a problémafeltárás, majd a gond eny­hítése, megszüntetése szakmaközi együttműködés segít­ségével. • Hogyan szereznek tudomást a problémás helyzetekről?- Jól működő észlelő- és jelzőrendszer segíti mun­kánkat. Az óvónő, az iskolai pedagógus - ha koráb­ban ilyen esetet észlelt - partnerek nélkül maradt, napjainkban azonban számíthat a segítségre. Újpest azon szerencsés városrészek közé tartozik, ahol füg­getlen gyermekvédelmi felelősök működnek. A szak­emberek írásban jelzik a problémát a gyermekjóléti szolgálatnak, amelynek munkatársai felveszik á kap­csolatot az egyes szakterületek képviselőivel. Ma már valamennyi partner tudja, hogy a hálózatban kinek mi a szerepe, valamennyien megtalálták a helyüket: a gyámhatóság, kisebbségi önkormányzat, a rendőrség, a szociális osztály egyenrangú partnerként dolgozik. A kapcsolatfelvételhez természetesen időre volt szük­ség, de elindult a közös munka, amely mindenképpen sikerként könyvelhető el. A jól felépített rendszer egyetlen láncszemét sem lehet kihagyni, mert a gyer­mek szempontjából nagyon fontos, hogy a gondok A tanácskozás résztvevői: családgondozók, pedagógusok, szociális munkások, és az önkormányzat szakemberei. A kép előterében a konferenciát megnyitó Nagy István népjóléti alpolgármester feltétel adott; stabilan működő intézményről számolhattam be. El kellett azonban monda­nom, hogy van néhány enyhítése esetén a folyamat visszafor­dítható legyen. Fon­tos szerep hárul a jelzőrendszer tagja­ira is - azokra a fel­nőttekre, akik a gyermekhez legkö­zelebb állnak -, hogy a problémával időben megkeres­sék a szolgálatot. A jelzés megérkezése után az ügy már a mi felelősségünk. • Léteznek-e a városrészben tipi­kusnak mondható Juhászné Bera Éva, az Új­esetek? pest SZEI Gyermekjóléti- Lakótelepi kör- Szolgálatának vezetője nyezetben általában (Fotó: Zalka I.) is elmondható, hogy a gyerekek számára kevés lehetőség nyílik a szabadidő értelmes eltöltésére. Gyakori az ebből fakadó problémás helyzet, amikor a fiatalok a maguk szórakoztatására de­viáns módon viselkednek. Újpesten leggyakrabban az úgynevezett „veszélyeztetési ügyekkel” találkozunk, amikor a gyermek testi, lelki, érzelmi fejlődését a kör­nyezete, a szülő negatívan befolyásolja: elhanyagolja vagy hátrányos helyzetbe hozza. Ha az eset beavatko­zást igényel, a gyermekekkel kapcsolatba kerülő sza­kembereket is bevonjuk a probléma megoldásába. A gyermekjóléti szolgálaton belül működő jogász, pszic­hológus, fejlesztő-pedagógus és mozgásfejlesztő szak­emberek speciális területükön nyújtanak segítséget. A közös tevékenység alapján, szükség esetén javaslat ké­szül gyermekvédelmi intézkedése. A törvény értelmé­ben kedvezőtlen anyagi, megélhetési, lakhatási helyzet­re hivatkozva ma már egyetlen gyerek sem emelhető ki a családból. Időszakosan ilyen esetben megoldást nyújt­hat a gyermekek és csa­ládok átmeneti otthona, betöltetlen státuszunk, hiszen ez a munka rendkívüli el­hivatottságot igényel, emiatt alacsony a jelentkező szak­emberek száma. A szociális munkásokat egyéni és cso­portos tréningeken készítjük fel az esetek lelki feldolgo­zására, a,.kiégés” elleni módszerekre, mert a személyes tapasztalatok komoly megterhelést jelentenek számuk­ra. Az újpesti SZEI Gyermekjóléti Szolgálata által szer­vezett tanácskozás szakmai tapasztalatcserét, fórumot biztosított a résztvevők számára. A vendégek éltek a le­hetőséggel, így számos fővárosi és újpesti hozzászólás elhangzott; az első két év tanulságainak birtokában mindannyian éreztük: volt miről beszélni. Rojkó A. Káposztásmegyeren Február 23-án ülést tartott a Káposztásmegyeri Tele­pülésrészi Önkormányzat. A jelenlévők elfogadták Nagy István népjóléti alpolgármester tájékoztatóját a Káposztásmygyeren élők egészségügyi helyzetéről, majd elfogadásra javasolták a képviselő-testületnek, hogy az Andrásfi Gyula sétány nevét Kosa Pál sétány­ra változtassa meg. Az ülésen szó volt arról az örven­detes dologról is, hogy a részönkormányzat ebben a költségvetési évben kulturális és sportrendezvények lebonyolítása érdekében saját kerettel gazdálkodik, és küszöbön áll az új ügyfélszolgálati helyiség (ahol a ré­szönkormányzat is elhelyezést nyer) átadása. í* // // • rím Szűrővizsgálat A Városi Kórházban lévő urológia ambulancia Újpest 50-70 éves férfi lakosai számára proszta­ta szűrési programot szervez. A szűrővizsgálat térítésmentes, erre jelentkezni beutaló nélkül le­het, előzetes egyeztetés azonban szükséges a 369-3297-es telefonszámon. A vizsgálat ideje minden kedden 14 és 17 óra között, az első idő­pont: március 14. IMII ■ A Kormány 80/1999. (VI. 11.) rendeletében meghatározta a telepengedély alapján gyakorolható ipari és szolgáltató tevékenységek körét, valamint a telepengedélyezés rendjét. A rendelet hatálya kiterjed jogi személyekre, jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaságok­ra, természetes személyekre (egyéni vállalkozókra, be­dolgozókra, bérmunkát végzőkre), valamint a külföldi vállalkozók magyarországi fióktelepeire, amelyek a rendelet mellékletében felsorolt olyan ipari, szolgáltató, raktározási tevékenységet folytatnak, ahol a felhasznált és technológia során keletkezett anyagok, illetőleg üze­meltetett berendezések miatt a végzett munkafolyama­tok következményeként egészségártalom, tűz- és rob­banásveszély, vagy zavaró környezeti hatásuk miatt le­vegő-, víz-, talajszennyezés, zajhatás léphet fel. A telepengedélyt a telep fekvése szerint illetékes te­lepülési önkormányzat (fővárosban a fővárosi kerületi önkormányzat) jegyzőjétől kell kérni. A rendelet hatályba lépésének ideje 1999. október I. A telepengedély iránti kérelem benyújtási határ­idejét a Kormány az alábbiak szerint módosította: Akik a hatálybalépéskor már működő telepen vég­zik a rendelet hatálya alá tartozó tevékenységet, köte­lesek 2001. június 30. napjáig telepengedélyt kérni. Az ügyintézés a hivatal (IV., István u. 14.) félfogadási idejében a fsz. 15-ös és 16-os szobában történik. Telefo­non a 369-3333/142 és 293-as melléken lehet érdeklődni. Bp. Főv. IV. kér., Újpest Polgármesteri Hivatal jegyzője 7

Next

/
Thumbnails
Contents