Újpest, 2000 (8. évfolyam, 1-25. szám)

2000-07-14 / 14. szám

2000. július 14. mm 12 évfolyamos gimnáziumról szavaztak a képviselők Adományok Az Újpesti Polgárok Érdekvédelmi Szervezete (ÚPÉSZ) és a Szociáldemokrata Párt Újpesti Szervezete várja az otthon feleslegessé vált, ki­nőtt, megunt ruhákat, gyermekjátékokat, köny­veket, és mindent ami még másnak értékes lehet, melyeket a rászorulóknak rendszeres időközön­ként kiosztunk. Adományokat egész évben szer­dánként adhatnak át az Újpest, József Attila ut­ca 57-59-ben, 17 órától. A következő ruhaosztás 2000. 07. 19-én (szer­dán) 17 órától lesz, szintén a József Attila utca 57-59-ben, melyre mindenkit szeretettel várunk. Fogadóóra változás Egerszegi Krisztina (MSZP) képviselő asszony július, augusztus hónapban fogadóóráit minden hónap második hétfőjén 16-17 óráig a Nádor utca 1. szám alatt tartja. Kiss Sándor (MSZP) önkormányzati képviselő (19. evk) fogadóórájának ideje megváltozott 2000. szeptemberétől. Az új időpont: minden hónap második csütörtökén 17 óra 30 perctől, helye: Homoktövis Általános Iskola Simon fi Sándor (MDF) képviselő következő fogadóórája a nyári szabadáság miatt szeptem­berben lesz esedékes. Az Újpestért Egyesület elnöksége tájékoztataja az Újpestéért Egyesület tagságát, hogy 2000. július 6-ától augusztus 24-ig nyári szünetet tart. Ez idő alatt szünetelnek a csütörtöki össze­jövetelek és ugyanitt az Egyesület helységében tartott képviselői fogadóórák is. Közlemény A Budapest Főváros IV. kerület Újpest Ön- kormányzata által kibocsátott “Újpesti La­kás Fedezeti Kötvény” elnevezésű kötvény jegyzése 2000. június 29-én sikeresen le­zárult. A felkínált 700.000.000 Ft összes névértékű kötvényt a befektetők teljes egé­szében lejegyezték. Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata Postabank Értékpapírforgalmazási és Befektetési Rt. Tájékoztatás Felhívjuk tisztelt ügyfeleink figyelmét, hogy útle­vélkérelmüket a káposztásmegyeri ügyfélszolgá­latunkon is benyújthatják, függetlenül attól, hogy Újpest melyik területén rendelkeznek állandó lakcímmel. Cím: 1048 Budapest, IV. kér., Hajló u. 42-44. Nyitva tartás: hétfő 8-1 8-ig, kedd 8-16-ig, szerda 8-17-ig, csütörtök 8-16-ig, péntek 8-1 3-ig. Igazgatási Osztály Az újpesti Polgármesteri Hivatalban a hét­fői napokra rendszeresített ingyenes jogi tanácsadás augusztus hónapban szünetel. (Folytatás az 1. oldalról) Dr. Bodrogi Jenő - ugyancsak a Magyar Szocialista Párt képviseletében - előremutató, célratörő intézke­désnek tartotta az intézmény létrehozását, s arról ér­deklődött, van-e fedezet az idei költségvetésben az átalakítás kiadásaira. Dr. BenkőLászló, az MSZP képviselője arra tett ja­vaslatot, hogy mivel az Erkel Gyula zeneiskolát amúgy is a helyi önkormányzat működteti, nevében ez jelenjen is meg, s az “Állami” helyett “Újpesti” ze­neiskolaként szerepeljen. Hock úr válaszaiban elmondta, hogy a Károlyi István Gimnázium névmódosításával nem ért egyet, hiszen az intézmény oktatási rendszere egységes, félreveze­tő lenne, ha általános iskolaként is szerepeltetnék. Az összevonás finanszírozását természetesen megoldot­ták, mivel azonban az oktatás csak jövőre kezdődik, a komolyabb kiadások is akkor várhatók. Az alpolgármester úr azonban teljes mértékben egyetértett Benkő László javaslatával, így a zeneisko­la névváltoztatásáról alapjavaslatként szavazott a tes­tület. A képviselők 26 igen szavazattal, tartózkodás és ellenszavazat nélkül, egyhangúlag fogadták el az alapjavaslatokat. A forrásmegosztás ismét vitát kavart A második napirendi pont a “Javaslat a 2000. évi for­rásmegosztás korrekciójára, a 4/2000. Fővárosi Köz­gyűlési rendelet módosítására” című előterjesztés megtárgyalása volt. Az előterjesztő, Hock Zoltán al­polgármester szóbeli kiegészítésében elmondta, a for­rásmegosztás problémája már év elején elkezdődött. A félévi módosítás alapján Újpest 274 és fél millió fo­rinthoz jutott, ami ugyan pozitív adat, de a költségve­tés tervezésében a hiányzó rész még így is problémá­kat okozott. Vannak olyan kerületek, melyek az év eleji elosztásnál jól jártak, s ezért támogatták a rende­letet, a félévinél viszont, mint pl. Újpalota is, kifeje­zetten hátrányos helyzetbe kerültek. Hock úr azt java­solta, a testület vegye tudomásul a korrekcióra tett ja­vaslatot, de továbbra is nyilvánítsa ki azon vélemé­nyét, hogy a forrásmegosztás ilyen rendszerben törté­nő végrehajtása veszélyezteti az ésszerű és takarékos gazdálkodást, annak nagyfokú bizonytalansága miatt. A képviselők közül előbb Boruzs András, az SZDSZ frakcióvezetője nyilvánította ki azon véleményét, hogy bár szerintük a főváros is kényszerhelyzetben van, hi­szen nem kap elég állami támogatást, ezt kénytelen to­vábbhárítani a kerületek felé. Frakciójuk sem ért egyet a forrásmegosztás ilyen módszerével, mert az a kerüle­tek pénzügyi ellehetetlenüléséhez vezet. Az MSZP frakció tagjai közül elsőként Egerszegi Krisztina fejtette ki véleményét arról, hogy felesleges kritizálni a forrásmegosztási rendeletet, hiszen a költ­ségvetés mindig jól alakul, a mérlegek végül mindig pozitívumot mutatnak. Kiss Sándor frakcióvezető is kifejtette, hogy a for­rásmegosztást mindig viták övezik, hiszen különböző érdékek ütköznek a megosztás során. A főváros e ren­deletét már többször megpróbálta megreformálni, a jelenlegi sem tökéletes, de jobbat még senki sem ta­lált ki. Ezért ők azt javasolják, hogy a testület csak a korrekció tudomásul vételéről szavazzon. Szálkái István (MSZP) képviselő azt kezdeményez­te, hogy a javaslatot bontsák ketté, s külön szavazzanak a korrekcióról, illetve a rendelet véleményezéséről. Albrecht Péter (SZDP) szakmailag kifogásolta a rendeletet, mondván, nem látja benne a feladatarányos elosztási tendenciát, a kiszámíthatóságot. Lehet, hogy Újpest most nem járt rosszul, de vajon jövőre mi lesz? Ok sem tudnak egyet érteni az elosztás rendszerével. Kerekes Zoltán (Munkáspárt) elmondta, ők mint már korábban, most is azt tartanák jónak, ha a forrás- megosztást törvény szabályozná. Dr. Derce Tamás értetlenségének adott hangot ami­att, hogy a szocialista párt képviselői a forrásmegosz­tási rendelet mellett szálltak síkra. Szerinte a testület­nek igenis határozottan állást kell foglalnia a kerüle­tet hátrányosan érintő rendelet megítélésénél. Hock Zoltán alpolgármester, - mint előterjesztő - viszontválaszaiban kifejtette, nem érti a szocialisták “fővárospárti” harcosságát, s azt sem, hogy őt azért illetik kritikával, mert az önkormányzat pénzügyi helyzete a forrásmegosztási hiány ellenére stabil. O az eredeti előterjesztést támogatja. A testület Kiss Sándor javaslatát 8 igen, 19 nem szavazattal, tartózkodás nélkül. Szálkái István javas­latát 8 igen, 12 nem szavazattal, tartózkodás nélkül, vetette el. Az eredeti határozati javaslatot Kerekes Zoltán kezdeményezésével kiegészítve 20 igen, 1 nem és 5 tartózkodó szavazattal fogadták el. A közterületek használatáról Harmadik napirendi pontként az Önkormányzat ille­tékességi területén lévő közterületek használatáról és rendjéről szóló önkormányzati rendelet módosításá­ról szóló javaslatot tárgyalta a testület. Hock Zoltán alpolgármester elmondta, a módosítást az indokolja, hogy az elektromos, hírközlési, víz, távfűtést és egyéb szolgáltatást végző vállalatok korábban állami tulajdonban voltak, s a közterületeken lévő oszlopok, ve­zetékek. egyéb építmények elhelyezéséért, tartásáért az önkormányzatok nem igényelhettek bérleti díjat. Ezt tör­vény írta elő, melyet az Alkotmánybíróság alkotmányel­lenesnek talált. A közszolgáltatást végző vállalatok ugyanis mára kivétel nélkül magántulajdonba kerültek, így nem illeti meg őket a díjmentesség, ami egyébként az önkormányzati tulajdon súlyos megterhelését jelenti. A kerület közterületeinek használatáról szóló ren­delet módosításával a jövőben bérleti szerződéseket lehet kötni. A testület a javaslatot - néhány gyakorlati rész tisz­tázása után - 26 igen szavazattal, ellenszavazat és tar­tózkodás nélkül elfogadta. A negyedik napirendi pont javaslat volt a helyi közu­tak nem közlekedési célú igénybevételéért fizetendő dí­jak mértékéről szóló önkormányzati rendeletre. Mint Hock Zoltán előterjesztő szóbeli tájékoztatásából meg­tudtuk. a rendelet- tervezetre elsősorban azért van szük­ség, mert a különböző építések, kábel- és csatomafek- tetések miatt részlegesen felbontott útfelületek a hely­reállítást követő 2-3 éven belül tönkre mennek, s azo­kat az önkormányzatnak kell saját költségén kijavíttat­nia. A díjszabás viszont mintegy megelőlegezi ezek fi­nanszírozását. A képviselők a javaslatot 28 igen szava­zattal, tartózkodás és ellenszavazat nélkül fogadták el. Indulatok egy közterület elnevezése kapcsán Hock Zoltán előterjesztésében, a testület az ötödik napirendi pontban tárgyalta egy újpesti közterület elnevezésének megszüntetését. Az alpolgármester elmondta: a legutóbbi testületi ülésen vetődött fel az a tény, hogy a kerület egyik közterülete Kilián György nevét viseli. Hock úr azt a javaslatot ter­jesztette elő, hogy mivel a névadó életútja nem (Folytatás a 4. oldalon) 2

Next

/
Thumbnails
Contents