Újpest, 2000 (8. évfolyam, 1-25. szám)

2000-05-18 / 10. szám

űjPEsr 2000, május 18. Terítéken az 1999. év mérlege (Folytatás a 3. oldalról) Simonfi Sándor képviselő, az MDF frakciója ne­vében megelégedéssel nyugtázta a beszámolót, mert látják azt a pozitív elmozdulást, amit több éve várnak. A beszámoló ugyanis egy olyan tá­jékoztatási rendszert jelenít meg, amellyel tisz­tán látható és megfogható képet kapnak, ez pe­dig első lépése egy ideális pénzügyi-gazdálko­dási rend megteremtésének. A képviselő emlé­keztetett arra: az MSZP frakció a beszámolót ki­zárólag kritikával illette, ugyanakkor elfelejtik, hogy korábban sem volt vagyonleltár, bár azt ak­kor frakciója mindig hiányolta. Amikor az MSZP- s Vajda Pál volt Újpesten a gazdasági alpolgár­mester mindig hangsúlyozta, hogy csak a pénz­ről kell dönteni, hogy milyen vagyontestek van­nak, azt nem kell tárgyalni. Egerszegi Krisztina képviselő hozzászólásáról szólva Simonfi Sán­dor elmondta, a képviselőnő csupán annyit tett, hogy kiolvasta, a testületi ülésen pedig felolvas­ta a beszámolóból a számokat, de nem volt elemzés, nem szólt például arról, vajon a média piac miként hatott a televíziók működésére? Egyetértett Egerszegi Krisztinával abban, hogy a UPC-től érkező bevétel jelentősen módosítot­ta a tőkefelhalmozási bevételt, de lényeges do­log, és ezért hangsúlyozni kell, hogy e rendkívü­li bevétel nélkül is egyensúlyban volt a költség- vetés, örülhetünk, hogy a fejlődés nem állt meg. Egerszegi Krisztina módosító javaslatát nem tá­mogatta, mert az MDF szerint oda kell a pénzt helyezni, ami a jövőt szolgálja. Egerszegi Krisztina képviselő Simonfi Sándor képviselő által elmondottakra reagálva kifejtette véleményét arról, hogy a számadatok bemutatá­sával a tendenciákra kívánta felhívni a figyel­met, annál is inkább, mert a képviselőkön kívül nagyszámú hallgatóság is tartózkodik a terem­ben. Utalt arra is, amikor a költségvetési beszá­molót MSZP-s alpolgármester terjesztette a tes­tület elé, frakciója ugyanilyen kritikai észrevéte­leket tett, a médiapiacról szólva sem véletlenül vetette fel, hogy szükség van-e két TV-re, vagyis - egy vizsgálat szükségességét. Úgy vélte, a napirendi pont előadójának kellett volna az elemzéseket elvégezni, és ez esetben nem tett fel volna kérdéseket, nem fogalmazott volna meg észrevételeket. Nagy István alpolgármester észrevételeire reagálva Egerszegi Krisztina ar­ról szólt, reméli az MSZP által szedett bérleti díj­jal kapcsolatban tett állításait dokumentumokkal is sikerül alátámasztania. A bizottsági ülésen lenne helye... Simonfi Sándor mindezek után úgy vélte: sok olyan kérdésre, amely a testületi ülésen hang­zik el, a bizottsági üléseken választ kaphatná­nak az MSZP frakció tagjai. A két kábeltelevízió szükségességére tett megjegyzésről szólva úgy vélekedett, hogy a képviselőnőnek akkor kellett volna feltennie a kérdését, amikor a má­sodik televíziót létrehozták. Azt pedig furcsál­lotta, hogy a beszámoló mellékleteként megje­lent vagyonleltárral kapcsolatban ama frakció­nak a tagja kéri számon annak eddigi hiányát, amely frakció tagjaként a korábbi gazdasági al­polgármester nem tartotta szükségesnek an­nak elkészítését. Kiss Sándor, az MSZP frakcióvezetőjeként el­mondta: diktátumokat változatlanul nem fogad­nak el, mandátumarányos képviselethez ragasz­kodnak a bizottsági helyek elosztásánál. Az MSZP frakció a továbbiakban sem hajlandó me­galázott feltételekkel dolgozni, és egyoldalú szerződés-felbontásokat tolerálni. Arra a meg­jegyzésre reagálva, mely szerint az MSZP frak­ció nem vesz részt a bizottsági és az önkor­mányzati munkában, kijelentette: a frakció tagjai sokkal többet dolgoznak mint némely más kép­viselő, ha időben megkapják alaposan áttanul­mányozzák az anyagokat, a lakossági érdekeket pedig képviselni tudják. A képviselőknek függet­lenül attól, hogy a bizottsági üléseken részt vesznek-e vagy sem, alapvető joguk hogy kér­dést tegyenek fel a testületi ülésen. Célszerű lenne ezeket a kérdéseket átgondolni, és nem diktátumokkal élni az MSZP frakció felé. Az MSZP nem támogatja A frakcióvezető ezt követően felolvasta az MSZP képviselőcsoportjának összegző vélemé­nyét az előterjesztéssel kapcsolatban. Megelé­gedéssel vették tudomásul, hogy az 1999. évi beszámolóval egy időben végre megismerhet­ték a vagyonkimutatást is, ugyanakkor nem ért­hető, hogy azon képviselőik számára, akik ko­rábban ezt már meg akarták tekinteni, nem ad­ták át az illetékesek. Az MSZP frakcióvezetője sajnálatosnak tartotta továbbá, hogy az ÚVRT és az ÉPÍT RT. gazdálkodásáról semmilyen adatok nem állnak rendelkezésükre, sőt meg­szüntették részvételüket az igazgató tanácsban és a felügyelő bizottságban. Pozitívnak értékel­ték, hogy a beszámoló megfelel a törvényi, jog­szabályi előírásoknak, azonban a költségvetés teljesítése igen vegyes képet mutat. Úgy vélte a frakcióvezető, hogy a költségvetésnek nem a technikai és pénzügyi része, hanem annak ará­nyai és teljesítése lehetnek érdekesek, hiszen képviselőként ebben van döntési kompetenciá­juk. Az összegzett vélemény ismertetése során többek között megállapították: a mostani beszá­moló is visszaigazolja korábbi kételyeiket, nem teljesültek az intézményeknél a működési bevé­telek előirányzatai, a tény: 96,48 százalék volt. A kiadási oldalon sajnálatosnak ítélték, hogy a személyi juttatásokat csak 96,28 százalékra si­került teljesíteni. Kirívónak ítélte az MSZP frak­cióvezetője például, hogy az ellátottak pénzbeli juttatatásait csak 72,05 százalékra sikerült telje­síteni, hiányolta, hogy ennek okairól nem hallott és példának a HARD Kft. felmérésének ered­ményeit idézte. A frakcióvezető felhívta továbbá a figyelmet az önkormányzati törvényben rögzí­tett pénzügyi bizottsági feladatokra, melyek tel­jesítéséről sem hallott a frakció. Az MSZP frak­ció összegezett következtetése az volt, hogy a beszámolót korrektnek is lehet tekinteni, azon­ban az eredeti célkitűzések nem kielégítő telje­sítései, az ellenőrzések lehetőségeitől való tá­voltartásuk, a szükséges információk hiányai miatt nem tudják elfogadni a beszámolót, a pénzmaradvány felosztására vonatkozó javas­latnál pedig számukra a módosító indítvány az irányadó. Nagy István alpolgármester sajnálatának adott hangot az elhangzottak nyomán, úgy vélte, az MSZP frakció egyetlen közszereplési lehető­sége a képviselő-testületi ülés, Kiss Sándor frakcióvezető tevékenységét minősítve kiemel­te: lényegesnek tartaná, ha az MSZP-s képvise­lők elgondolkodnának Kiss Sándor szerepén, az MSZP képviselőcsoporttal szembeni bizalom- vesztésen, a kialakult helyzeten. Senki sem kérdőjelezte meg... Hock Zoltán alpolgármester előterjesztőként elő­ször arról szólt: az eltelt másfél órában hallott vita során nem tudták megingatni az 1999. évi gazdálkodás eredményességében való hité­ben. Jóleső érzéssel tapasztalta, hogy a hozzá­szólók az igen jelentős terjedelmű előterjesz­tést tüzetesen áttanulmányozták, és senki sem kérőjelezte meg a gazdálkodás zavartalansá­gát. Jó eredménynek ítélte az alpolgármester a likviditás fenntartását, a pénzmaradvány kép­ződését, mindenfajta kötelezettség teljesítését. Nem látta értelmét, hogy valamennyi kérdésre pontról-pontra válaszoljon- pusztán néhány megjegyzésre tért vissza, de elmondta: a rész­letes jegyzőkönyv elkészülte után az MSZP frakció által feltett számos kérdést elemezni fogja munkatársaival, amennyiben azok hasz­nálhatók, a későbbi munka során alkalmazni fogják, a többit pedig jó szándékú kérdésként fogják számon tartani. Dr. Benkő László képvi­selő azon kérdésére, amely a reprezentációra, kiküldetésre vonatkozott, elmondta, vannak olyan kiadások, -például lakbérveszteségek - amelyek más rovatban való szerepeltetését a számviteli törvény nem teszi lehetővé, ebben a rovatban szerepeltettek. A kábeltelevíziós összehasonlítást -amelynek során a Pécsi vá­rosi TV-t a helyi televíziókkal vetette össze, nem tartotta helytállónak, mivel a pécsi profito­rientált Kft, vagyis kereskedelmi Tv, a város na­gyobb lakossággal, a televízió nagyobb néző­számmal, nagyobb hirdető táborral rendelkezik, az újpesti televíziók pedig úgynevezett részben önálló költségvetési intézményként, közszolgá­lati funkciót ellátva működnek, nem feladatok a profit termelés. E kérdésben a szükséges gaz­dasági elemezéseket elvégezték, de jelenleg az 1999.évi költségvetési beszámolóról kell dönteniük. A polgármesteri hivatal és a Gazda­sági Intézmény felújításai összehasonlításában a kérdező figyelmét minden bizonnyal elkerülte az a tény, hogy a polgármesteri hivatal működ­teti a- tömegközlekedési területek kivételével - a városrész közúthálózatát, így az ezzel járó ki­adások a hivatalt terhelik, és 1999-ben fizették ki a városháza épületrekonstrukciójának utolsó, 67 millió forintos számláját is. Dr. Bodrogi Jenő képviselővel egyetértve ki­emelte, hogy a vagyongazdálkodás mellett a munka javítása, illetve a hatékonyság emelése az önkormányzat közös ügye. Hock Zoltán al­polgármester úgy vélte: a beszámoló is azt mu­tatja, hogy már egy majdnem teljes beszámoló került a testület elé, a vagyonleltár alapot ad a képviselőknek arra, hogy nyomon tudják követni a változásokat. Előterjesztőként mindezek tükré­ben változatlan formában fenntartotta a határo­zati javaslatot, Egerszegi Krisztina képviselő módosító indítványát megalapozatlannak minő­sítette és nem támogatta.

Next

/
Thumbnails
Contents