Újpest, 1999 (7. évfolyam, 1-25. szám)
1999-12-17 / 25. szám
ÚJPEST 1999. december 17. h ----------------------------------------- ,1 K épviselők ír iák. ...című rovatunkban megjelenő írásokat képviselők írják. Az írásokat szerkesztőségünk változtatás nélkül adja közre... Gyertyafény November elején félretéve ügyes-bajos gondjainkat a temetőbe indulunk, hogy eltávozott szeretteinkre emlékezzünk. Nincs szomorúbb látvány a halottak napi gyertyafényes temetőben azoknál a síroknál, melyeket már nem gondoz senki, csak az enyészet szürkesége lengi körül a gyomnövényekkel ellepett - egykori szebb napokat látott - sírokat. Ez a látvány állított meg a II. világháborús hősök sírjai mellett elhaladva engem is a Megyeri Temetőben. A sírfeliratok (élt 18 évet, élt 32 évet, élt 42 évet) számomra azt üzenték, hogy jobban meg kellene becsülnünk azokat a hőseinket, akik történelmünk viharában életüket áldozták Magyarországért, értünk. 1999. november 23-án, a városfejlesztési és környezetvédelmi bizottság ülésén kértem szót ez ügyben és javasoltam, hogy Újpest Önkormányzata vállalja fel a Megyeri Temetőben nyugvó hősök sírjának rendbetételét. Előterjesztésemet némi nyugtalansággal tettem meg, hiszen a mai gondolkodásmód nem szokta díjazni azokat a felvetéseket, javaslatokat, amelyek nem hoznak forintban mérhető anyagi hasznot, költségráfordítást viszont annál inkább. A tiszta és egészséges környezetért Tisztelt Polgárok! Mindannyiunk közös érdekében felhívással fordulok Önökhöz a parlagfüves területek veszélyei miatt, azok megszüntetése érdekében. Közismert, hogy különféle a gyomnövények pollenje allergiát idéz elő. Ma már kevés olyan család van, ahol nincs allergiában szenvedő gyermek, vagy felnőtt. További veszélyforrás a gyomos területeken elszaporodó rovarok és rágcsáló állatok köre. A gyomos területek melegágyát képezik a növényi gombabetegségeknek, vírusoknak. Családi házak kertjei, közterületei, parlagok fokozott növényvédelem mellett sem óvhatok meg igazán. A gyomos, elhagyott, műveletlen kertek és szántók, árkok és közutak melletti területek taszító és lehangoló látványt jelentenek a helyi lakosságnak éppúgy, mint a külföldi turistáknak. Mindenkinek szüksége van a tiszta és egészséges környezetre. Ezért felkérünk minden illetékes személyt és céget, hogy lakhelyén és telephelyén irtsa ki, illetőleg kaszálja le a gyomokat. Szükséghelyzet esetén — akik a felkérés ellenére sem cselekszenek a kitűzött határidőn belül - azok ellen a területileg illetékes földhivatal, illetve növényegészségügyi állomás szabálysértési eljárást kezdeményezhet. Földművelési és Vidékfejlesztési Minisztérium Főváros és Pest Megyei Földművelésügyi Hivatal Falugazdász Osztály Nyugtalanságom indokolatlan volt. „Magára valamit is adó önkormányzat nem engedheti meg, hogy a temetőben nyugvó hősök sírhelyeit ne gondoztassa, elhanyagolja híres halottai sírját." Fel kell kutatni azokat a sírokat (beleértve valamennyi hősi és híres újpesti halott sírját is), melyeket rendbe kell tetetni, vagy fenntartásáról gondoskodni kell, meg kell vizsgálni, hogy melyek azok a sírok, melyeknek bérletét meg kell újítani - hangsúlyozta a Polgármester Úr is. Az előterjesztést ezzel a kiegészítéssel tárgyalja a bizottság a közeljövőben. Reméljük, hogy hamarosan azzal a jóleső érzéssel mehetünk ki majd a Megyeri Temetőbe, hogy múltunk megbecsült kiérdemelt személyiségeinek sírjáról való gondoskodásunkkal teljesítettünk egy olyan ránk háruló kötelezettséget, melyet Önök is joggal elvárhatnak tőlünk. Ha arra járnak, talán Önök is tesznek majd egy- egy mécsest vagy egy szál virágot sírjaikra. Gyéressy Antalné képviselő Független Kisgazdapárt képviselőcsoportja A kormány 88/1999. (VI. 11.) rendeletében meghatározta a telepengedély alapján gyakorolható ipari és szolgáltatótevékenységek körét, valamint a telepengedélyezés rendjét. A rendelet hatálya kiterjed jogi személyekre, jogi személyiségekkel nem rendelkező gazdasági társaságokra, természetes személyekre (egyéni vállalkozókra, bedolgozókra, bérmunkát végzőkre), valamint külföldi vállalkozók magyarországi fióktelepire, amelyek a rendelet mellékletében felsorolt olyan ipari, szolgáltató, raktározási tevékenységet folytatnak, ahol a felhasznált és a technológia során keletkezett anyagok, illetőleg üzemeltetett berendezések miatt a végzett munka- folyamatok következményeként egészségártalom, tűzés robbanásveszély vagy zavaró környezeti hatásuk miatt levegő-, víz-, talajszennyezés, zajhatás léphet fel. A telepengedélyt a telep fekvése szerint illetékes területi önkormányzat (fővárosban a fővárosi kerületi önkormányzat) jegyzőjétől kell kérni. A rendelet hatályba lépésének ideje 1999. október 1. Akik a hatálybalépéskor már működő telepen végzik a rendelet hatálya alá tartozó tevékenységet, kötelesek a hatálybaléptetést követő 180 napon belül telepengedélyt kérni. Az ügyintézés a hivatal (TV. István út 14.) félfogadási időben a fszt. 15-ös és 16-os szobában történikk. Telefon a 369-3333/142 és 293-as melléken lehet érdeklődni. Budapest Főváros IV. Kerület Újpest Polgármesteri Hivatal jegyzője Meghívó Bajcsy-Zsilinszky Endre nemzetgyűlési képviselő mártírhalálának 55. évfordulója alkalmából a Független Kisgazdapárt országos elnöksége megemlékezést és koszorúzási ünnepséget tart a Polgármesteri Hivatal homlokzatán elhelyezett emléktáblánál december 20-án hétfőn, délelőtt 10 órakor. Szeretettel várjuk Újpest polgárait. a Független Kisgazdapárt Újpesti Szervezete Meghívó Újpest felszabadulásának 55. évfordulóján, 2000. január 10-én (hétfőn) 14 órakor megemlékezést és koszorúzást tartunk a Pozsonyi úti Partizán Emlékműnél, melyre Újpest polgárait, civil szervezetek, intézmények képviselőit tisztelettel meghívjuk. MEASZ Újpesti Szervezet Újpesti Munkásmozgalmi Klub Üj helyszínen Az Újpest Kft. Kertvárosi Épületgondnoksága (Bp. IV., Nádor u. 26.) átszervezés következtében 2000. január 1- jétől ügyfélfogadását az Istvántelek Épületgondnokság (Bp. IV. Erzsébet u. 8.) telephelyén folytatja, változatlan feltételekkel és tartalommal, ugyanazon félfogadási idővel. További felvilágosítást az alábbi telefonszámokon kaphatnak: 369-4666, 380-4625. Megértésüket előre is köszönjük. Kertvárosi Epületgondnokság Ingyenes használtruha-akció A Független Női Szövetség újpesti szervezete, a Zrínyi Ilona Társaskör, 1999. december 18-án, szombaton 8 órától ingyenes használtruha-vásárt tart a rászorulók részére - ameddig a készlet tart. Helye: Független Kisgazdapárt Székháza, Budapest IV., Király utca 13. Segítsen, hogy segíthessünk! Bujdosó Miklósné a karitatív csoport vezetője Közös képviselők figyelmébe! 2000. január 17-én, hétfőn, 15 órai kezdettel a társasházi közös képviselők részére tájékoztató előadást tartunk a társasházakra vonatkozó tűzvédelmi és munkavédelmi szabályokról, valamint a 2000. január 1-jén hatályba lépő állattartásról szóló helyi ön- kormányzati rendeletről. Az előadás helye: Újpesti Városháza U. emeleti díszterme, Bp. IV, István út 14. Minden érdeklődőt szeretettel várunk. A szervező bizottság nevében: Liechtenstein Ede Felhívás s / Az Újpesti Polgárok Érdekvédelmi Szövetsége programjaiból Alapkő letétel A programok helyszíne: Újpest, József Attila utca 57-59. (A Centrum Áruház mögött.) December 21-én, 16 órától karácsonyi rajzversenyt rendezünk gyerekek részére. Közben a szülőknek: karácsonyi csomagolásötletek, asztaldísz-készítés (hozott anyagból: fenyőág, koszorúalap stb.). December 31-én századbúcsúztatót tartunk az UPESZ székházban. Részletes információ szerdánként 16 és 17 óra között. Szerdai klubdélutánjainkra továbbra is szeretettel várunk mindenkit 16 órától. UPÉSZ A Raiffeinsen Lízing Rt. ingatlanfejlesztési üzletága 1999. december 16-án, csütörtökön rendezte meg a Levantex Szerviz Kft. számára építendő IVENCO Haszongépjármű Kereskedés és Szerviz épületének alapkő letételi ünnepségét az Észak-Pesti Ipari Parkban.