Újpest, 1995 (3. évfolyam, 1-26. szám)

1995-05-27 / 11. szám

üjPEsr Dr. Mrázik Zoltán és „mesterségük címere” Amikor a Bau-Boys - volt Dunabau 43 - Mene­dzser Oktató Tanácsadó és Humán Szolgáltató Kft. ismertetőjét elolvastam, miszerint fiatalokat és fel­nőtteket, munkanélkülieket és vállalkozókat a legkü­lönfélébb mesterségekre tanítanak, úgy éreztem, kö­zelebbről meg kell ismerjem ezt a hosszú nevű céget. Mert tessék csak belegondolni! Az Erzsébet utcai öreg háztömbben, ha valaki elég szorgalmas és lel­kes, megtanulhatja akár a központi fűtés- és csőháló­zat-szerelést, az épületburkolást, az építésszerelést, az ácsmunkát és állványozást, a bádogosságot, hogy csak a szerintem legizgalmasabbakat említsem a sokféle megtanulható mesterség közül. Azt hiszem, azért is keltette fel az ismertető az érdeklődésemet, mert ebben a nagy nemzeti társasjátékban, ahova el­jutottunk, egyre többen érezzük, ha sok mesterség­hez értünk, ha még több ismeret megszerzésére tö­rekszünk, akkor kevésbé vagyunk tehetetlenek, ami­kor újra nekirugaszkodunk valami másnak. És ezál­tal erőt, biztatást nyerhetünk. Ki időt nyer... Ha lenne egy kamaszkodú fiam, akkor aggódó anyaként elmennék Bau-Boysékhoz, és Dr. Mrázik Zoltán ügyvezető igazgatótól azt kérdezném, hogy a gyakorlati képzéssel töltött évek, vagy a szakmai tan­folyamok után milyen eséllyel indulhat egy fiatal az állásszerzésért folyó harcba? Dr. Mrázik Zoltán erre azt felelné, hogy garantál­ni semmit sem tudnak! De aki éveket nyer, életet is nyerhet... Legalábbis ezt a következtetést vontam le abból, amit elmondott:- Amióta 1990 nyarán az egykori 43. sz. Állami Építőipari Vállalat oktatóinak töredékéből megala­kultunk, és beköltöztünk ide az Erzsébet utcába, több mint félezer tanítványunk szerzett szakképzett­séget. Harminc százalékuk a mi oktatóink révén ju­tott munkahelyhez. Sokan persze nem jutottak azonnal munkához. Esetleg a képzés után, az építőipari cégek válsága miatt, hamarosan az „utcára kerültek”. Mégis, leg­alább addig a két-három évig, amíg a gyerekek itt ta­nulnak az általános iskola elvégzése után, az élet na­gyobb megpróbáltatásaitól némileg védettek, és fej­leszthetik képességeiket. • Ezek az érvek számomra meggyőzőek. De mi­lyen a szaktanárok fölkészültsége, és a műhelyek mű­szerezettsége elég korszerű-e? 6 A szakmunkástanulók, a szakmai képzésben itt ré­szesülő értelmi fogyatékos tanulók, a különböző szintű viszgákra fölkészítő felnőtt tanfolyamok tanu­lói nyolc-tizenkét fős kis csoportokban sajátítják el a mesterségbeli fogásokat. A gépek, műszerek folya­matos fölújításáról, cseréjéről igyekszünk gondos­kodni, átlagos életkoruk 10 év körüli. A tanári kar­ban olyan rutinos oktatókat foglalkoztatunk, akik közül többen vállalkozóként is sikeresnek bizonyul­tak. A gyakorlati képzésben különböző szakközép- és szakmunkásképző iskolákkal együtt dolgozunk, és a partnerekkel kötött megállapodás értelmében heti váltásban történik az elméleti és gyakorlati kép­zés az iskolákban, illetve itt. • A gyengébb képességű, úgynevezett speciális osztályokban tanuló növendékek képzése miben tér el a többiekétől? — Ők még kisebb létszámú csoportokban tanulnak. Nem a hároméves, hanem a két esztendeig tartó alapfokú, betanított munkás oklevelet nyújtó osztá­lyokban szerzik meg a szakmai alapismereteket. A sikerrel vizsgázóknak ezt követően tanácsoljuk, hogy a felnőttkornak szakmunkásvizsgára fölkészítő tanfolyamain nálunk tanuljanak tovább. Tapasztala­tunk az, hogy a speciális osztályok tanulói is lehet­nek kiváló szakemberek, ha nem hiányzik a szorga­lom belőlük, és megkapják a szükséges pedagógiai segítséget. Sokszor pedig szorgalmasabbak és ponto­sabbak, mint átlagos képességű társaik. • Ismeretes, hogy a szakmunkásképzés válságos helyzetét nemcsak a korábbi nagyvállalati struktúra bukása idézte elő, hanem az is nehezíti a gondok or­voslását, hogy a képzés rendkívül költséges, miköz­ben a közoktatási és szakképzési törvény értelmében az első szakma megszerzését nyújtó alapképzés in­gyenes. Márpedig a Bau Boys Kft. magánvállalko­zás! Mint ilyen, nyilvánvalóan arra törekszik, hogy nyereséges legyen. Hogyan jutnak hozzá a működés­hez, a megélhetéshez nélkülözhetetlen pénzhez?- A művelődési és munkaügyi szaktárcák nyújtot­ta térítések és támogatások nem elégségesek. Külön­böző pályázatok, alapítványok révén is igyekszünk hozzájutni plusz tőkéhez. Emellett az iskola új tulaj­donosának az a terve, hogy a korábbinál több, jelen­tősebb bevételt hozó vállalkozásokból is kivesszük a jövőben a részünket. Egyébként azt tapasztaljuk, hogy a környékbeli vállalkozók mindinkább felfigyelnek ránk. Közülük többen jelentkeztek a gyerekek gyakorlati képzésére. Szaktanárok irányításával ezenkívül 300 forintos re­zsiórabérért, különböző szakmunkákat végeznek ta­nulóink Budapesten s a környékbeli településeken. A munkák minőségét a tanári ellenőrzés szavatolja, és az áraink is vonzóak. Legföljebb az lehet kifogás, hogy a tanulók - lévén kezdők - lassúbbak. A Csörsz utcai indián A korábban szanálásra ítélt, de oktatóközpont ál­tal szépen helyreállított Erzsébet utcai ház tanmű­helyeiben folyamatosan dolgoznak a növendékek. Az asztalos-tanulók egyike Balogh László. Sokad­magával a készülő Csörsz utcai Szórakoztató Köz­pont székeit alakítja. A másodéves tanuló háta mö­gött sámlik halmaza. Ezek közül egy 25 centis mini példányt kiemelek. Tudakolom, a mű alkotója mit érdemel? Laci a sámlicskát kézbe veszi, gondosan körbefor­gatja, majd megfontoltan közli: ezért a munkáért 4- es osztályzat adható. A faragás és csiszolás kiváló, de az alsó összekötő eleme ronda. Kiderül továbbá, hogy a sámlihegyet elsőéves inaskák gyártották. Ez­zel az első munkával is megszerettetik velük a szak­mát. Később persze már igényes feladatok jönnek. Úgy, mint ajtójavítás, ajtókészítés, ablakkeret­gyártás, tükör- és képkeret-alakítás, asztalok és székek... Az igazgató ezután újabb termekbe, Oktatókabi­netekbe vezet. Föltűnő, hogy itt mindenütt minden tiszta. Sőt! A szerszámokat rejtő, névre szóló ládi- kákban is takaros rend van. Úgy látszik, hogy az oly sok megbízhatatlan, slampos és silány munkát végzők és magukat iparosnak mondók, nem itt ta­nultak... A bőrdíszműves műhelyben végre-valahára már lányok is tanulnak. Méghozzá elsöprő többséget al­kotnak. Az egyetlen széken azonban - kell-e mond­jam? - egy férfi gubbaszt talpig feketében. A behe- mótot körbejárom. Amikor aztán szemtől szembe kerülünk, kiderül, hogy a „méretes indián” most ala­kult a lányok keze nyomán. A fura figura a Csörsz utcai Szórakoztató Központ egyik központi dekorá­ciója lett. A szabászati részleges szakoktató irányítá­sával most készítik hozzá az indián bőrökkel fedett függönyt és a különleges tegezdíszítéseket.- Ez a megbízás, amelyen immár több hete dolgo­zunk, nagyon fontos számunkra - jegyzi meg az igazgató. - Reméljük, hogy a Csörsz utcai létesít­mény méltó módon reprezentálja azt, hogy itt Újpes­ten olyan iparosokat képezünk, akik értik és szeretik mesterségüket, és a kerület számtalan felújításra vá­ró háza és lakása mihamarabb megszépül a kezük nyomán. Hosszú távon ugyanis nem kétséges, hogy az épí­tőipari pangásnak is vége lesz. És ismét megnő az igény a korszerű technológiát alkalmazó iparosok iránt. Egri Tamara BSBHÜ Mi jön a sámli után?

Next

/
Thumbnails
Contents