Újpest, 1994 (2. évfolyam, 1-29. szám)
1994-02-05 / 3. szám
ÚJPEST gaüi Az önkormányzatok 3,5 éves működése során sokat hallottunk a főváros és a kerületek közötti nézetkülönbözőségekről. Ebben a sajátos, mondhatni átmeneti időszakban nyilvánvalóvá vált, a kerületek és a fővárosi önkormányzat sem együtt, sem egymás nélkül nem tudnak létezni. Nem véletlenül erősödtek fel a közigazgatási reformot sürgető törekvések, és sokat hallottunk a peremkerületek - köztük Újpest - elképzeléseiről is. Az önkormányzati törvény is deklarálja a fővárosi, valamint a kerületi önkormányzatok önállóak és egyenrangúak, bár sok közös ügy kapcsolja őket össze a fővárossal. Sem együtt, sem egymás nélkül? Ez a kérdés élesen jelentkezik Újpesten is, ahol - a dolgokat bonyolítandó - több ingatlannak fele-fele részben tulajdonosa is a 2 önkormányzat. Ráadásul már-már legendássá válik Derce Tamás polgármester és Demszky Gábor főpolgármester csatározása, amely úgy tűnik, újabb fejezetéhez érkezik. Címének azt adhatnánk: vissza a tanácsrendszerhez? • Polgármester úr! Önt érthető módon felkavarta, hogy a közigazgatási reform legújabb elképzeléseit a napilapokból, rádióból, televízióból ismerte meg. Megszokott módja ez a tájékoztatásnak a főpolgármester és ön között?- Sajnos volt erre már számtalan példa, de ez az eset számunkra is (és azért használok többes számot, mert önkormányzatunkon belül is, és más kerületeknél is) érthetetlen. S ezek szerint nemcsak a „szokásos” Derce-Demszky ellentétről van szó.,. • Mi váltott ki ellenérzést önökből? A tervezett reform visszalépés lenne!- véli Újpest polgármestere Még a nyár derekán egyik polgármestertársam kezébe került egy olyan törvénytervezet, amely a köz- igazgatási reformkoncepció új változatát tartalmazta. A tanulmányból jelentős központosítási törekvések rajzolódtak ki, a tervezet szerint a 2 milliós főváros egyetlen önkormányzatot alkotna, a kerületek jogi személyiséggel nem bíró elöljáróságokká alakulnának át. Akkor a főpolgármester úr úgy tájékoztatott bennünket, hogy ez egy a sokféle tanulmány közül, amely az átalakítás lehetőségeit tárja fel. Egyúttal a főpolgármester úr élesen elhatárolta magát ettől a tanulmánytól, amely arról szólt, hogy a kerületek önállóságát teljesen meg kell szüntetni, s Budapesten csak 1 önkormányzatnak, a fővárosinak kell működni. Ehhez képest valamennyiünk számára meglepetés volt Demszky úr újév előtti s az azt követő számtalan nyilatkozata arról, hogy a korábban általunk vitatott koncepció már törvénytervezetté alakult... • Milyen veszélyt lát ön ebben?- Sokfélét. Az önkormányzatok létrejötte a képviseleti demokrácia alapját és lehetőségét teremtette meg. A döntésnek ott kell születni, ahol azt előkészítették, ahol a legtöbb információ van és ahol azt végre kell hajtani. Azok a politikusok, akik laikusként kapcsolódtak bele a rendszerváltás folyamatába, rá kellett volna, hogy döbbenjenek, a demokrácia gyakorlása időigényes, és nem megy kompromisszumok, egymás véleményének megismerése nélkül. Amikor a főpolgármesteri hivatal nagyobb centralizációs törekvéseit ösztönzi a törvénytervezet, kénytelen vagyok kimondani: számomra politikai és szakmai éretlenséget közvetít. • Véleménye szerint miért ezt tartja egyedül üdvözítő javaslatnak a főpolgármester úr?- Úgy érzem, az elmúlt hetek, hónapok több, szakmai kudarcot hoztak a főváros vezetése számára. Elég talán, ha a szemétégető az észak-pesti szennyvíztisztító vagy az ÁRT körüli bonyodalmakra - melyekre az Újpest, hasábjain is kitértünk - utalok. Ám amíg számunkra az e témában elhangzott viták, vélemények kerületen belül a demokrácia működését jelzik, a főpolgármester úr szembenállásnak fogja fel, és reagálása az: akkor meg kell szüntetni az önkormányzatokat, és a központosításhoz kell visszakanyarodni! Én nem a demokrácia intézményét kérdőjelezném meg, nem a rendszer rossz, inkább a személyek kiválasztásában lehet hiba... A törvényjavaslatnak van olyan passzusa, amely a Demszky- koncepcióban az elöljáróságok jogairól szól. Az elöljáróság nem lenne többek között jogi személyiség, s ennek azért van jelentősége, pld. egy helyiségbérleti szerződést sem irhatok alá. Hiszen ha nem vagyok jogi személyiség nem vállalhatom a felelősséget. Sőt ha Újpest elöljáróságként e koncepció értelmében működne, költség- vetése sem lenne. Nem mi dönthetnénk építési engedélyek kiadásáról, s arról sem, hogy ki kapjon szociális segélyt. Amikor Újpest 1905-ben rendezett tanácsi község státusért „kilincselt” a belügyminiszter úrnál, a kérés indoka Így szólt: Újpest lakói, akik 55 ezren vannak, ügyes-bajos dolgaikért a Váci Járási Szolgabíróí Hivatalba kénytelenek menni. Ez tetemes időveszteség és anyagi kár, és akadályozza a fejlődést. Az új fővárosi koncepció ugyanezt segítené elő, pedig egyszer már bebizonyosodott, hogy nem járható út. A Városháza gyakorlatilag kihelyezett ügyfélszolgálati irodává válna, az újpestiekről a döntést nem az újpesti képviselő-testület hozná. Az elöljárósági mivoltunk azt jelentené, hogy az újpestieknek ügyes-bajos dolgaik intézése végett a Belvárosba, a Főpolgármesteri Hivatalba kellene bejárniuk. • Az önkormányzati törvény is kimondja, hogy az itt élő emberekről születendő döntés itt, helyben történjen, ezt kívánja a polgárok érdeke. Véleménye szerint mi vezethet egy ilyen közigazgatási koncepció kidolgozásához?- Kudarcsorozat lezárását értékeli ily módon a főpolgármester úr, sajnálom, hogy 3,5 év alatt nem sikerült olyan kapcsolatot kialakítani, hogy megismerjük egymás gondjait. Fájdalom, hogy a főpolgármester úrnak nem hiányzik, hogy évente legalább egyszer meglátogasson bennünket, hogy tájékozódjon életünkről. Természetes dolognak kellene lenni, aki Budapestet vezeti, annak tudnia kell 22 kerület gondjait. Ezért van azután arra példa, hogy félinformációkból álhírek keringenek. Például az Észak-pesti Szennyvíz- tisztító tervezett bővítésénél mi még az angol nyelvű terveken is átverekedtük magunkat, majd jeleztük, mivel ez a terület Budapest utolsó ártéri erdeje, nem állunk a bővítés útjába, de azt szeretnénk, hogy a szennyvíztisztító a modern és korszerű környezetvédelmi elveknek megfelelően épüljön meg. S ez mindenkinek az érdeke. Természetesen a főváros ezt úgy kommentálta, hogy Újpest szemben áll egy újabb témában. A telep bővítéséhez kb. 13 hektárnyi területet biztosítottunk, de az erdő kivágásához nem járultunk hozzá. • A beszélgetés elején említette, több polgármester kolléga is értetlenül áll e törvénytervezet előtt. Mit szándékoznak tenni?- Egyenlőre a cáfolatokat fogalmazzuk meg, s ahol lehet, megismertetjük. Nem lesz könnyű dolgunk, a főpolgármester úr - értesüléseink szerint - ragaszkodik elképzeléseihez. Mi pedig az eddigi eredmények megtartásához.-bkA közbiztonságról... Nyilvános televíziós felvétel színhelye volt az újpesti városháza díszterme. A Létkérdések című műsor január 31-i adását - amelyben Pintér Sándor országos rendőrfőkapitány és Mészáros Vilmos, a Független Jogász Fórum elnöke várta Franka Tibor műsorvezető és a nézők kérdéseit - forgatták a hivatal épületében. Fotó: Horváth Dávid 4 i mmm wmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmiimmmmmmm