Hírhozó, 2016 (26. évfolyam, 1-16. szám)

2016-12-19 / 16. szám

A szombat esti adventig vá­sár résztvevőit Kovács Áron keresztúri evangélikus lelkész, Fülep Beáta rákosligeti refor­mátus lelkész asszony és Flór- nyák Júlia rákoshegyi reformá­tus lelkész asszony látta el lelki útravalóval, emlékeztetve, az ünnep akkor válik igazán teljes­sé, ha nemcsak tárgyi, de lelki ajándékkal is készülünk, vagyis odafigyelünk egymásra rohanó világunkban. A közös imádság után a Fő té­ren felállított adventi koszorún Horváth Tamás alpolgármester gyújtotta meg a harmadik gyer­tyát. Az est befejezéseként Szeder- Szabó Krisztina dalszerző- gitáros-énekes és zenésztársai Táncolj velem élet című albu­muk zenei anyagát mutatták be az adventi rendezvénysorozat közönségének. Szakács Zsuzsa JS*> Ég a harmadik gyertya Fellobbant a harmadik gyer­tya lángja december 10-én, örömvasámap előestéjén Rákosmente adventi koszorú­ján, a Fő téren. Evek óta igen népszerű a helyiek körében a karácsonyi vásár. Hétvé­gén sokan kilátogatnak, hogy megcsodálják a hatalmas kará­csonyfát, a betlehemi jászolt, a szökőkutat, amely advent ide­jén ünnepi díszkivilágítást kap. Sok kisgyerek a színpad mögöt­ti jégpályán teszi meg az első bizonytalan lépéseket anya, apa által közrefogva, bíztatva. A színpadon a kerületi óvodá­sok, iskolások csillogó szemmel elevenítik fel a már jól ismert karácsonyi verseket, dalokat, népszokásokat, mi pedig, fel­nőttek, mint ahogy tesszük ezt minden évben, megállapítjuk, Rákosmenti cukorbetegek karácsonya December 13-án tartotta kará­csonyi ünnepségét a Rákosmenti Cukorbetegekért Közhasznú Egyesület a Rákoskerti Műve­lődési Házban. A rendezvényen megjelent Riz Levente polgár- mester is, aki köszöntőjében kiemelte, példaértékű, ahogy az egyesület évek óta építi közös­ségi életét. Azoknak az embe­reknek, akik cukorbetegséggel küzdenek, különösen fontos, hogy legyen egy olyan hely, egy olyan közösség, ahol szakmai támogatást kapnak, ahol segí­tenek nekik eligazodni, miként lehet együtt élni a cukorbeteg­séggel. A Rákosmenti Cukor­betegekért Közhasznú Egyesület sokat tesz azért, hogy segítsen a sorstársaknak. Szakértőket hív, előadásokat, közösségi prog­ramokat szervez, amely köny- nyebbé, szebbé tudja tenni a cukorbetegek mindennapi éle­tét. Manapság közel 400 millió ember küzd ezzel a betegséggel a világon. Magyarország közel 10 millió lakosából egymillió cu­korbeteg, ami azt jelenti, hogy nincs olyan család ma, ame­lyet ne érintene ez a betegség. Ezért is kiemelten fontos, hogy a kerületben legyen egy olyan közösség, ahol az érintettek se­gítséget kapnak. Illés Jánosné, a Rákosmenti Cukorbetegekért Közhasznú Egyesület elnöke megköszönte a képviselő-testület ez évi tá­mogatását, amelynek keretében 800 ezer forintot biztosítottak számukra. Szeptember 27-én ünnepelte a klub megalakulásuk 20. év­fordulóját, a jubileumi rendez­vényre elfogadta a meghívást dr. Fövényi József belgyógyász, diaEetológus, aki új inzulinte- rápiás vizsgálati módszerével igen sokat segített a cukorbe­tegeknek, valamint dr. Kajetán Miklós, a klub megalapítója, aki előadást tartott az aktuális terá­piákról. A Rákosmenti Cukorbete­gekért Közhasznú Egyesület minden hónap utolsó keddjén 13.30-17 óra között tartja klub­délutánját a Rákoshegyi Közös­ségi Házban. Szakács Zsuzsa JS$ 201 6. december 19. kiemelkedik a többi közül, ad­vent második felének kezdetét jelzi. Színe a rózsaszín, amely az örömöt szimbolizálja, és hirdeti a karácsony közeledtét. ezek a gyerekek ismét elhozták nekünk a csodát, amire egész évben várunk. Advent harmadik vasárnap­ja, a Gaudete (örvendjetek),

Next

/
Thumbnails
Contents