Hírhozó, 2016 (26. évfolyam, 1-16. szám)

2016-12-19 / 16. szám

Iy KULTÚRA Mindenki karácsonya A Grimm testvérek híres mesé' jévél indult a Mindenki ka rá- csonya rendezvény a Rákoskerti Művelődési Ház szervezésében december 11-én délelőtt. A mese szerint Holle Anyó a felelős a téli hőmennyiségért, mivel minél alaposabban rázza ki a dunnáját, annál több hó hullik a földre. Az elkövetkezendő napokban sokan bíztatnák Holle Anyót, ne saj­nálja jól kirázni azt a bizonyos dunnát, hadd legyen végre fehér a karácsony Rákosmentén. A Batyu Színház meseelőadá- sara sok rákoskerti kisgyermek foglalta el a helyét a művelődési ház színháztermében, hogy meg­nézzék Holle Anyó két lányának, a szépnek és szorgosnak, illetve a csúnyának és lustának a tör­ténetét. Minden mese egyszer csak véget ér, a jó elnyeri méltó jutalmát, a rossz a büntetését, így történt most is. A gyerekek örül­tek, kiabáltak, remekül telt el a vasárnap délelőtt. A program folytatásában a Néri Szent Fülöp Katolikus Ál­talános Iskola Csengőzenekará- nak különleges műsorát hallgat­ta a közönség, majd sor került az adventi koszorú szépségverseny eredményhirdetésére. Hajnal Csilla, a Vigyázó Sándor Mű­velődési Ház igazgatóhelyettese ismertette az adventi koszorú történetét, majd elmondta, az idén 77 nevezés érkezett a fel­hívásukra, ebből harmincat választott ki a zsűri. Szavazni a továbbiakban az interneten lehetett, ahol a kreativitást, a szépséget és az igényességet vet­ték figyelembe a sorrend megál­lapításakor. Miután levetítették mind a 77 adventi koszorú fotóját, Hatvani Zoltán rákoskerti képviselő ki­hirdette az eredményt. Az első helyen, 292 szavazattal Molnár Krisztina végzett, aki fehér kö­tött sálat tekert a szalmakoszorú­ra, és erre ültette a négy adventi gyertyát. Második helyezést ért el Udvardi Fanni, őrá 223-an vok­soltak, harmadik helyen Varga Mónika végzett 212 szavazattal. Az első három helyezett értékes ajándékkosarat vehetett át Hat­vani Zoltántól. A Mindenki karácsonya prog­ram délelőtti rendezvénye ad­venti kézműveskedéssel, aján­dékkészítéssel ért véget. Szakács Zsuzsa j&Z Szekeres Adrien adventi koncertje A Rákoskerti Művelődési Házban december 11-én megrendezett Mindenki karácsonya című egész napos program délutáni előadása előtt Virág Mihály rákoscsabai képviselő kö­szöntötte Fohsz Tivadar és Hatvani Zoltán rákoskerti képviselők hivatalos elfoglaltsága miatt a közönséget, majd felkonferálta Sze­keres Adrien eMeRTon- és Artisjus-díjas énekesnő koncertjét, akit ezúttal is férje, ze­neszerzője, Kiss Gábor kísért zongorán. A koncert a hármas szám jegyében kez­dődött. Szekeres Adrien advent harmadik vasárnapján harmadik alkalommal lépett színpadra a Rákoskerti Művelődési Ház­ban, ahol óriási tapssal fogadta a közönség. Az ünnepi koncert az énekesnő harmadik szólólemezének címadó dalával, az Olyan, mint te... nótával kezdődött, amely 2007- ben meghozta számára a szakmai sikert. A „Szeretet ünnepén” című koncerten egymás után hangoztak el a közönség által is jól is­mert népszerű dalok, köztük az Ave Maria, a Híd a folyót, a Száncsengő, a Szeretet ünne­pén, a Szívből adni, majd Presser Gábor és Sztevanovity Dusán Játssz még című dallal búcsúzott Adrien a rákoskerti közönségtől, remélve, hogy a közeljövőben lesz majd ne­gyedik „típusú” találkozásuk is. Szekeres Adrient az előadás után kiskorú rajongói állták körbe autogramért, akik azt is elárulták, hogy anyukájuk minden este meghallgatja az Olyan, mint te című dalt. Az énekesnő elárulta, igen fontos időszak életében az advent. Igaz, ilyenkor is sok helyre mennek koncertezni, de a közön­ségtől annyi szeretetet kapnak, ami segít megnyugodni, lelkileg felkészülni a közelgő ünnepre. Hét év után, a napokban jelent meg Sze­keres Adrien „Megállók” című új albuma. December 15-én az Avilai Szent Teréz- templomban, egy negyvenfős szimfonikus zenekar kíséretében ismerkedhet meg a kö­zönség a 13 új dallal.- Az új albumon csupa olyan dal szerepel, amely segít feltöltődni, megnyugodni, ami­ről az advent is szól. Szeretném bebizonyíta­ni, hogy zenei stílusoktól függetlenül a zene misztérium, ami hatalmas gyógyító erővel bír. A „Megállók” című albummal szeret­tem volna az otthonokba becsempészni azt a hangulatot, amit a szimfonikus zenekari kí­sérettel érek el a koncertjeimen. A lemezen a Győri Filharmonikus Zenekar kísér Rácz Márton vezetésével, és szerepel egy vendég- művész is, Balczó Péter, az Operaház fiatal tenorja. Mindig különleges hangulatúak az ilyen koncertek, a szimfonikus zenekari kí­séret olyan hangzást ad, amely még jobban megérinti a közönséget. A hat vadonatúj dal mellett néhány gyö­nyörű operaáriát is hallhatunk majd az új lemezen, hiszen ez a műfaj az elmúlt évek­ben egyre fontosabbá vált Szekeres Adrien számára.- A pályám elején azt vettem észre, hogy nekem túl sokféle zenei stílus tetszik. Sokáig azt gondoltam, hogy ezek közül választanom kell, de rájöttem, a zeneiség többféle stílus­ból képes táplálkozni. Az idei esztendőt extra jónak értékelte Szekeres Adrien, de úgy tartja, a 2017-es év is igen fontos lesz számára. Tíz évvel ezelőtt, 2007-ben született meg az Olyan, mint te című nagysikerű dal, 20 éve jelent meg az első lemeze, és 20 éves házasok lesznek Kiss Gáborral. Majd nevetve elmesélte, decem­ber 10-én este, egy koncertről haza felé jö­vet, egy benzinkútnál jutott eszükbe, hogy aznap van a 19. házassági évfordulójuk, amit majdnem elfelejtettek megünnepelni. Hát ennyit az adventról, búcsúzott Adrien, majd hozzátette, legyen mindenkinek meghitt, örömteli karácsonya, és legyen sikeres, na­gyon boldog új éve. Szakács Zsuzsa 18 HÍRHOZÓ r v -f

Next

/
Thumbnails
Contents