Hírhozó, 2016 (26. évfolyam, 1-16. szám)
2016-12-19 / 16. szám
$V KULTÚRA Adventi készülődés Rákosmentén Bábelőadás Rákoshegyen Rákosmente művelődési in- tézményeiben hagyományosan már advent első hétvégéjétől olyan programokkal várják a látogatókat, amelyekkel lelkűket ünnepi díszbe öltöztethetik. A Rákoshegyi Közösségi Házban a Ládafia Bábszínház mutatta be az „Együgyű Manók, avagy a balgaság szerentséj ének egészen igaz történetjét”. A nagy terem teljesen megtelt nézőkkel, kisgyerekekkel és szüleikkel. Közben, az adventi kézműves műhelyben a legügyesebbek saját kezűleg készíthettek adventi koszorúkat, különböző karácsonyi díszeket. Az ünnepi hangulatot fokozta, hogy a közösségi ház munkatársai minden vendéget egy meleg teával vagy egy forralt borral vártak. Dobos László lemezbemutató koncertje Kosztolányi-versek megzenésített változatai csendültek fel advent első vasárnapján a Csekovszky Árpád Művelődési Házban, Dobos László, valamit a VersBand közreműködésével. A rákosligeti énekes-gitáros, akit főleg a The BlackBirds- ből (Beatles tribute band) és a Grenadir Mars zenekarból ismerhetünk, ezúttal egy különleges szólólemezzel rukkolt elő. Az És látom őt... dalai Kosztolányi Dezső: A szegény kisgyermek panaszai című kötetének legszebb versei megzenésítve, amelyet itt, Ligeten mutattak be először. A lírai dalokban érződik Dobos László sajátos zenei világa, ami főleg a beatkorszakból táplálkozik. Mindezt kiegészíti a változatos hangszerelés: gitárok, vonósok, fuvola, csembaló, szájharmonika, zongora, illetve az elektronikus hangszerek. Karácsonyváró koncert Malek Andreával December 3-án, advent második hétvégéjén tartották a Csekovszky Árpád Művelődési Házban a hagyományos karácsonyváró családi napot. Itt bárki elkészíthette saját kézműves ajándékát mézeskalácsból, textilből, gyöngyből, papírból, drótból, csuhéból, illetve különféle terményekből. Délelőtt a kerületet bejárta a Mikulás-vonat is. A színpadon különféle ünnepi zenés-táncos műsort tekinthettek meg a látogatók. Közreműködtek: a Napsugár Óvoda növendékei, Mikulás-műsorral a Kerek Perec Társulat, a PixieDance, a Gregor József Általános Iskola csengettyűsei, az Amagnus Énekegyüttes, a JAZZSTEP Táncegyesület, valamint a Contrapunto Kamarakórus. A nap Malek Andrea Artisjus- és Emerton-díjas énekesnő adventi koncertjével zárult, amelyen klasszikus karácsonyi dalok jazz- változatai csendültek fel. Andreát, Jáger Bandi, a hazai latin jazz-zongorázás megteremtője kísérte. Az énekesnő a Hírhozónak elárulta: karácsonyig még sok fellépésük lesz, de az ünnepen megpihennek. Ilyenkor összejön a család és sok-sok finomságot esznek, illetve közösen zenélnek. Malek Andrea kislánya, a 6 éves Léna már ügyesen hegedül. O is dalokkal készül az ünnepre. Szepesi