Hírhozó, 2016 (26. évfolyam, 1-16. szám)

2016-07-14 / 9. szám

ÍV KULTÚRA *•> RAKOSWÍ'Í íí Borkóstolóval a Bartók Zeneházért Jótékonysági borkóstolóval várta látogatóit július 2-án a Rákoshegyi Bartók Zeneház. Az intézmény immár nyolcadik ah kálómmal hirdette meg a progra­mot, amellyel az a célja, hogy a zeneház közalapítványa számára forrást gyűjtsön. Tavaly a támo­gatójegyek, illetve a felajánlá­sok segítségével a koncerttermet olyan vizuális és audio eszközök­kel tudták ellátni, amelyek révén színházi élményben lehet része a zeneház közönségének. Bokor Jutta operaénekes, az intézmény vezetője a Hírhozónak elmondta: ebben az évben a felajánlásokból egy digitális információs táblát szeretnének vásárolni, amely a zeneház történetét, az arborétu­mot, valamint Bartók Béla éle­tét mutatná be, különösképpen azokat az éveket, amikor a ze­neszerző itt, Rákoshegyen élt és alkotott. Az információs tábla a főépület kisszobájában kapna helyet, kihelyezése pedig azért is nagyon aktuális, mert az in­tézmény idén szeptember 26-án ünnepli fennállásának 10. évfor­dulóját. A jubileumra egyébként nagyszabású ünnepséggel, vala­mint egy országos Bartók mű­veltségi versennyel készülnek. A gyerekeknek, egyebek mellett zenei műveket kell felismerniük. Persze a borestre is sok meglepe­téssel készült az intézmény. Dr. Bényi Zsolt rákoshegyi önkor­mányzati képviselő közbenjárá­sával két nagyszerű hazai borá­szat: a felsőrákosi Jandl Borászat, valamint a hegymagasi (Szent György-hegy) Gilvesy Pincészet borait kóstolhatták meg a ven­dégek, miközben Fábián Tímea fuvolaművész és Bokor Ildikó zongoraművész játékát hallgat­hatták. Bemutattak továbbá egy több mint egyórás felvételt is, ami az elmúlt 10 év koncertjei­ből, programjaiból tartalmazott rövid ízelítőket, részleteket. A videót a Rákosmente TV mun­katársai készítették. Bokor Jutta érdeklődésünkre elmondta: a boresten 185 ezer forintnyi pénz­adomány gyűlt össze, és még to­vábbi felajánlások várhatóak az alapítvány javára. Szepesi JSS A Harmónia Nőikar Duklában lépett fel „Mit mozgat meg bennünk a film?" Rákosmente testvérvárosában, a lengyelországi Krosnoi J árás egyik legszebb templomában, a duklai Szent János-templomban június 12-én évről évre egy nagyszabású egyházzenei fesztivált rendeznek. A nemzetközi kórustalálkozóval Szent II. János Pál pápának állí­tanak emléket, aki anno ezen a napon mutatott be szentmisét a templomban. Rákosmente Ön­kormányzatának támogatásával minden évben egy kerületi kórus is képviselheti Magyarországot, illetve Rákosmentét a találko­zón. 2016-ban, immár második alkalommal, a Harmónia Nőika­ron volt a sor. Az idén 15 éves jubileumát ünneplő, háromszó- lamú nőikart a Rákoscsabáért Díjjal kitüntetett Tóthné Mózer Annamária vezeti. A próbákat a Csaba Házban tartják. Főleg egyházzenei műveket énekelnek és rendszeresen jár­nak fellépésekre, így örömmel tettek eleget ennek a meg­tisztelő felkérésnek is. A nőikar, Balogh Lázár orgonaművész kíséretével Lengyel- országban is nagy sikert aratott, a töb­bi (lengyel és cseh) vendégkórussal pe­dig sikerült jó kap­csolatot kialakítani. A fesztivál végén valamennyien egy emlékoklevéllel és egy üveg­szoborral gazdagodtak. Az utazás alatt a kórustagok megcsodál­hatták a járás nevezetességeit is. Szepesi J2$ Rákosmentén sok filmkedvelő él. Több filmklub kínálatából is le­het válogatni. A kerületünkben élő Balázs Béla-díjas operatőr­rendező, Mohi Sándor vezetésé­vel havonta tartanak vetítéseket Rákoscsabán, a Szent Erzsébet- templom plébániáján. Június 25- én Robert Bresson: Zsebtolvaj című alkotása került terítékre. Az érdeklődőket Mohi Sán­dor operatőr-rendező, a film­klub szellemi atyja köszöntötte, és mondott rövid felvezetőt a vetítés előtt. „Egy valóban lelki film következik, amiből ma igen ritkán és kevés készül” - hangsú­lyozta. Ezúttal az elismert francia rendező, Robert Bresson: Zseb­tolvaj című, 1959-es alkotását tekinthették meg a résztvevők. A mű Dosztojevszkij: Bűn és bűnhődésének alaphelyzetét, valamint motívumait idézi. Egy meggyőződéses bűnöző lelkének történéseit tárja fel, a bűnbeesés­től egészen a megtisztulásáig. Mohi Sándor a Hírhozónak elmondta, a filmklub fő céljá­nak azt tartja, hogy megtudjuk, a rendezők mit szerettek volna közölni a filmmel, és ez az üze­net kire, hogyan hat, „mit moz­gat meg bennünk?” Főleg „világi témájú” filmeket választ, olyan történeteket, amelyek „bárme­lyikünkkel megtörténhetnek.” Mohi Sándor gyakran hívja meg a filmek rendezőit is. Legutóbb Makk Károly, Kossuth- és Balázs Béla-díjas filmrendező, forgató­könyvíró, színész volt a klub ven­dége. A résztvevők a Szerelem című filmdrámát tekinthették meg, és tehették fel kérdéseiket az alkotónak. Ezek a havi össze­jövetelek nem csak a filmekről szólnak, ez egy közösségi élmény is egyben. Szepesi 201 6. július 14.

Next

/
Thumbnails
Contents