Hírhozó, 2016 (26. évfolyam, 1-16. szám)
2016-07-14 / 9. szám
CP OKTATÁS Megszépült a káptalanfüredi diáktábor Rákosmente Önkormányzatának ifjúsági tábora a Balaton-fel- vidék legtisztább levegőjű környezetében, Káptalanfüreden várja minden nyáron a kerületi diákokat. Kreutzer Aurél, a Városüzemeltetési Iroda vezetője arról számolt be a Hírhozónak, hogy az elmúlt évben és idén tavasszal Rákosmente Önkormányzata összesen 50 millió forint értékben újította fel a tábor területén lévő két vizesblokkot. A munkálatok tavaly kezdődtek. Új szigetelést kapott az épület, energiatakarékos, korszerű villanybojlerekre cserélték a már igencsak elhasználódott, elavult régieket, valamint megújult a vízvezeték-hálózat. Új zuhanyzót, WC-t, mosdót alakítottak ki, kicserélték a nyílászárókat és megszépült a külső homlokzat is. Elbontottak egy elavult faházat, helyére újat építettek, valamint kijavították a járdát, a lépcsőt. Idén tavasszal a konyha épületének teljes felújítására került sor. Itt is megtörtént a vízvezeték- és elektromos hálózat teljes cseréje. Új csempével, járólappal, festéssel szépült meg a konyha, valamint korszerű villanybojler szolgálja majd az itt dolgozókat. A tető felújítása során a szakemberek kicserélték a szarufákat, tetőléceket, a cserepet, új ereszcsatorna került az épületre, valamint a konyha épülete melletti teraszt is új műanyag hullámfedés borítja. Az idén is elbontottak egy elavult faházat, amelynek helyén már új épület várja a vakációzó rákosmenti diákokat. Telefonon, a káptalanfüredi mólónál értük utol Szanyi Dezső táborvezetőt, aki július 4-től 11- ig hetvenkét diákot - nagyrészt a Zrínyi Miklós Általános Iskolából - táboroztat. A mindig jó kedvű, mosolygós történelem tanár örömmel számolt be a Hírhozónak arról, hogy remekül érzik magukat a gyerekek. A tábor egy 100 éves tölgy erdő közepén fekszik, ahol faházakban laknak. A táborlakók nagy örömmel fogadták, hogy megújult a vizesblokk és a konyha, mivel önellátásra rendezkednek be minden évben, meséli a tanár úr. így az sem okoz gondot, ha este tíz órakor pótvacsorát kérnek a mindig éhes vakációzó gyerekek. - Új tévé is van a táborban, de nem nézzük. Egyedül vasárnap este fogunk kivételt tenni, amikor együtt nézzük majd a futball Eu- rópa-bajnokság döntőjét, meséli a tanár úr. Közel van a part, tíz perc séta után már fürödhetnek a gyerekek. A tábor területén évek óta nem találkoztak kullanccsal, amit mindenki megnyugvással fogad. Tizenkét felnőtt gondoskodik arról, hogy a rákosmenti diákok biztonságosan és remek hangulatban töltsék el a káptalanfüredi táborozás minden napját. Az idén az állatok jegyében zajlanak a programok, így természetes, hogy mindenki magával hozhatta táborozni kedvenc plüssfiguráját is. További vidám vakációt! Szakács Zsuzsa & Kőrösis diákok a kéktúrán Harmadik alkalommal indultak útnak a rákoskeresztúri Körösi Csorna Általános Iskola és Gimnázium diákjai, hogy Fehérné Thomas Györgyi pedagógus vezetésével és szervezésével részt vegyenek az ötnapos országos kéktúrán. 2013-ban és 2014-ben a Zemplént járták be, az idén pedig a Cserehát dombjain keresztül Boldogkőváraljától Bód- vaszilasig túráznak, összesen 62 kilométert. Szakács Zsuzsa j&í 111 RÍ 1020 ÁRUHÁZVEZETŐT keresünk a Budapest XVII. ker.-i élelmiszer áruházunkba azonnali kezdéssel. Érdeklődni a 06-30-640-6754 telefonon vaqy a horvathp@mecsekfuszert.hu mail címen lehet.