Hírhozó, 2016 (26. évfolyam, 1-16. szám)

2016-06-07 / 7. szám

♦ • ♦ ♦ KOtMMWTt Pünkösdi Kórustalálkozó Rákoscsabán Pünkösd ünnepe Rákoscsabán összefonódik egy hagyományos rendezvénnyel: a Pünkösdi Kó- rustalálkozóval. Az immár 27. alkalommal megrendezett há­romnapos fesztivált május 11-én Virág Mihály önkormányzati képviselő nyitotta meg. A kép­viselő egy bibliai idézettel kezdte beszédét: „Antikor pedig eljött a pünkösd napja, és mindannyian együtt voltak ugyanazon a he­lyen, hirtelen hatalmas szélro­hamhoz hasonló zúgás támadt az égből, amely betöltötte az egész házat, ahol ültek.” (Ap. Csel. 2, 1-13) „Itt, a találkozónak ott­hont adó Rákocsaba-Ujtelepi Árpád-házi Szent Erzsébet plé­bániatemplomban a szélzúgás helyett kórusmuzsika szól fü­lünkbe. Általa, illetve a közre­működőknek köszönhetően azok is pünkösdi ajándékban részesül­hetnek, akik nem zarándokoltak el Csíksomlyóra” - tette hozzá Virág Mihály. Külön köszöne­tét fejezte ki a főszervezőknek is: a Rotunda Kórus Alapít­ványnak, a Szabadság Sugárúti Általános Iskolának, a plébánia közösségének, legfőképpen pe­dig az esemény főszervezőjének, művészeti vezetőjének, Tóthné Mózer Annamáriának. A Rá­koscsabáért Díjjal kitüntetett kórusvezető számára a Pünkösdi Kórustalálkozó egyfajta misz- szió, amellyel az első szervezők-, nek, pl. Enzsöl Ellák atyának is emléket kívánnak állítani. A fellépők is szívesen jönnek. A hagyományos kórusmustrán év­ről évre növekszik a résztvevők létszáma. Ez jól mutatja milyen virágzó kulturális, illetve zenei élet alakult ki Rákosmentén. De a rendezvényt a kerület határa­in túl is egyre többen ismerik. A rákosmenti kórusok mellett az ország más tájairól, sőt kül­földről is érkeztek énekesek. így, Lengyelországból, Korczynából a „CHORUS” énekkar, valamint Csehországból a Brandys Művé­szeti Alapiskola Kantiléna Gyer­mekkórusa és Kamarazenekara. Ezúttal összesen 24 kar vett részt a fesztiválon. A rendezvény, Riz Levente polgármester fővédnöksége mel­lett, Rákosmente Önkormány­zatának támogatásával valósult meg. Szepesi íEj Piknikhangulat Ligeten Újfent hamisítatlan piknik­hangulatban telt május 21-én Rákosliget alighanem legna­gyobb szabadtéri fesztiválja, a Liget Piknik. A Heltai tér ár­nyas fái alatt, a fűben láthat­tunk olyan családokat is, akik a klasszikus kockás pokrócon ülve nézték a legkülönbözőbb színpa­di műsorokat. 2016-ban a láto­gatókat a közeli Bóbita, a Gesz­tenyés, a Robogó és a Napsugár Óvoda műsorai; KidBallDance- és BigBallDance-bemutatók; az Aranyszamár Bábszínház elő­adása; a Gregor József Általános Iskola műsora, az E-dance Tánc- és Mozgásstúdió; a Pixie Dance, az Újjászületés Rehabilitácis Alapítvány táncosai; Kushido karate bemutató; a Tornadó Hungary SE akrobatikus rock and roll táncosai; a Forgórózsa Táncegyüttes; a Diadal Úti Ál­talános Iskola műsora, valamint a Bartók Béla AMI néptánccso­portjai várták. A nap sztárfellépője Péter Szabó Szilvia volt, aki egy ben­sőséges akusztikus műsorral aján­dékozta meg a piknikezőket. Az énekesnő egyébként jelenleg egy nagy koncertre készül: az au­gusztus 27-ei Végtelen Ragyogás koncertre, amit a Barba Negra Trackben tartanak. És akinek, mindez nem lett volna elég, a téren megtalál­hatta a neki való programot! Bográcsozás, kézműves-foglal­kozások, mesterségbemutatók, lovaglás, kutyás bemutató, mini vidámpark, ügyességi játékok és népi babakonyha várták a „pik­nikezőket”. Nagy meglepetésre, a Rákosligeti Polgári Kör mese- sátrában Dunai Mónika olvasott a gyermekeknek. A mesemon­dást népszerűsítő mozgalmat az országgyűlési képviselő asszony azért indította el, hogy felhívja a figyelmet arra, „a gyermekek életének meghatározó élménye a szülők és a nagyszülők által mondott mesék, amik fejlesztik őket.” A támogatók, szervezők, Ró­zsahegyi Péter önkormányzati képviselő, a Vigyázó Sándor Mű­velődési Ház és tagintézményei munkatársainak álma teljesült: a tér megtelt vidám és elégedett „piknikezőkkel”. Szepesi Ji$

Next

/
Thumbnails
Contents