Hírhozó, 2016 (26. évfolyam, 1-16. szám)
2016-06-07 / 7. szám
A Konkoly Gyula festőművész kiállítása Május 7-én nyílt meg Konkoly Gyula festőművész kiállítása az Erdős Renée Házban, ahol a művész tárlatvezetéssel mutatta be a kiállított festményeit. A 60-as években induló magyar avantgárd művészet egyik legmeghatározóbb alakjának tárlatán a művész jól ismert strandos, tengerparti sorozatának bemutatása mellett látható Konkoly Gyula kilencvenes évek elején született Monet-s tavirózsái és az új évezredben, ugyancsak Monet-s, de kicsit Szinyeit is megidéző, nyárias pipacsmezői is. Konkoly művészetéről azt tartják, egyszerre nagyvonalú és aprólékoskodó, „természethű” és kalligrafikus, már-már egyszerre jelenítenek meg eszményi tájat. Konkoly Gyula 1964-ben végzett a Magyar Képzőművészeti Főiskolán, mestere Hincz Gyula volt. A művész a hatvanas években Bécsben, Olaszországban és Franciaországban járt tanulmányúton. A magyar neoavantgárd mozgalom egyik kezdeményezője, az Iparterv-cso- port kiállítója volt. Az illegális Dokumentum 69-70 kiadvány szerkesztőjeként és kiadójaként a megjelenés másnapján jobbnak látta elhagyni az országot. 1970-ben rövid olaszországi tartózkodás után Franciaországba emigrált. Távollétében két és fél év felfüggesztett börtönbüntetésre és vagyonelkobzásra ítélték. Utolsó konceptuális kiállítása 1972-ben a Cité des Arts-ban, a művészet illúziókeltő képességéről szólt, amivel nem létezőt létezőként volt képes feltüntetni. 1972 végén manifesztumot adott közzé a neoavantgárd haláláról, majd ezután illusztrátorként tevékenykedett. A 80-as évek közepén tért vissza a képzőművészethez. Dolgozott Svédországban, majd a rendszerváltás után, 1991-ben visszatért Magyarországra. 1992-1995 között a Janus Pannonius Tudományegyetem, Mesterképző iskolában volt tanszékvezető tanár. A kiállítás június 5-ig tekinthető meg. Szakács Zsuzsa Jtí KEMENCE ÉS KÁLYHAÉPÍTŐK BOLTJA, CSERÉPKÁLYHÁK SZERVIZE GRILLEZÉSHEZ ÉS PIKNIKHEZ IS MINDENT INNEN! Klubtagoknak és törzsvásárlóknak kedvezmények! 1173 3fi., “Peatc út 237. a,/21 Nyitva: K-P 9-l 7, Sz 9-l 3 Tel: +361 /951 8748 rflládhirdetéá A Foltin Globe Kft. clelmiázeripari betanítóit munkáé pozícióba keres munkavállalókat. ÍGY MŰSZAKOS MUNKARENDBE (E-W30 VAGY 7-630 VAGY 14X1-2300) TELADAT0K JELENTKEZES Élelmiszer gyártás, csomagolás: kézműves Önéletrajzzal az allas@foltin-globe.hu e-rnail címre, nyalóka, ropi, sajtos tallér, édesipari termékek. vagy postán: 2142 Nagytarcsa, Napiás út 20. ■ elvárások ■ MUNKAVÉGZÉS HELYE í Minimum 8 általános iskolai végzettség. Nagytarcsa, Ipari Park AMIT NYÚJTUNK A bejárást buszjárattal segítjük, az alábbi településekről: Vác, Dunakeszi, Maglód, Pácéi, Isaszeg, Gödöllő, Kistarcsa, Kerepes. Bér: bruttó 125.000 R+bruttó 5,000 R betanulási bér, 10.000 Ft Cafeteria, próbaidő után + bónusz. s <? >Tender-Lex Bővebb információ: 0620-329-1484 info@tenderlex.hu OTTHON MELEGE PÁLYÁZAT ATender-Lex Kft. segít megírni pályázatát, mellyel vissza nem térítendő támogatást igényelhet otthona korszerűsítésére. 26 HIRl íozo