Hírhozó, 2016 (26. évfolyam, 1-16. szám)
2016-06-07 / 7. szám
OKTATÁS Erasmusos cserediákok A Balassi BálintNyolcévfolyamos Gimnázium cserediákokat látott vendégül az Európai Unió által támogatott Erasmus + program keretében. A vendégek Belgiumból, Hollandiából és Spanyolországból érkeztek. A pályázat az IT@school nevet viseli, amelynek célja, az angol nyelv alkalmazói szintű használata mellett, hogy a résztvevő országok az iskolában, oktatásban és a tanórákon használható programokat, applikációkat ismertessenek meg egymással. A projektben ezúttal négy mobilitás szerepel, amelyek közül az első állomás Magyarország volt. A huszonnégy diák és a nyolc pedagógus egy héten át élvezte a rákoskeresztúri gimnázium diákjainak és pedagógusainak vendégszeretetét. A bemutatkozás, az ismerkedés, a közös programok sok-sok élménnyel töltötték meg a napokat. A pályázatban vállalt kötelezettségek mellett fontos volt, hogy a vendégek betekintést nyerhessenek a magyar kultúrába is. Az együtt töltött héten megcsodálhatták a főváros főbb nevezetességeit, az Országházat, a Hősök terét, a Vár-negyedet, sétáltak a belvárosban, kirándultak Szentendrén, a táncházban pedig átélhették a magyar néptáncok sokféleségét és természetesen megkóstolhatták a magyar konyha ízeit is. A gimnázium diákjai, kicsik és nagyok egyaránt kiválóan használták meglévő angol nyelvtudásukat, és kreativitásukkal helyt álltak a prezentációk, az idegen- vezetés és az általuk szervezett egyéni programok során is. A vendéglátó családok és a cserediákok közötti kapcsolat napról napra vált szorosabbá. A közösen eltöltött egyhetes munka sikerrel zárult, ahol a diákok és a pedagógusok egyaránt rengeteg élménnyel és tapasztalattal gazdagodtak. A közös munka ősszel folytatódik, ezúttal Hollandia látja vendégül az Erasmus+ program résztvevőit. Szakács Zsuzsa &S Határtalanul a Délvidéken A rákoshegyi Czimra Gyula Általános Iskola diákjai immár negyedik alkalommal látogattak el a Határtalanul! program keretén belül április 22-25. között a környező országok magyar lakta területeire. Ezúttal Délvidéken jártak. A program célja most is a magyar-magyar kapcsolatok építése, személyes kapcsolatok kialakítása, elmélyítése volt, valamint, hogy a diákok személyes tapasztalatokat szerezzenek a külhoni magyarságról, számolt be a Hírhozónak Bota Melinda pedagógus. A diákok megcsodálhatták a híres lipicai ménest, ellátogattak a fiáker múzeumba, megnézték a szecesszió stílusban épült szabadkai városházát és a Reichl-palotát. Virágot vittek Kosztolányi Dezső két éve felavatott szobrához, és megnézték a Zsolnay kerámiával fedett Kék Szökőkutakat. Kaponyán koszorút helyeztek el az 1848-49-es csata emlékművénél, a kishegyesi Pékmúzeumban pedig kürtöskalácsot sütöttek a kemencében. Bácstopolyán megtekintették az ottani pa- rasztházat és a mellette lévő kovács- és bognárműhelyt. Obecse után következett a sós- kopói rezervátum és az aracsi romtemplom. Péterváradon körbesétálták a várat, Nándorfehérváron pedig megkoszorúzták a csata emlékét őrző követ. A kishegyesi általános iskolában kölcsönös iskolabemutató zajlott, ezután az óbecsi Lurkó-házba látogattak el a rákoshegyi diákok. Itt találkoztak igen nehéz sorsú, rossz szociális körülmények között élő gyerekekkel, akiknek könyveket, írószereket és ruhaneműt vittek ajándékba. A négynapos osztálykirándulás a zentai városháza megtekintésével, illetve a Palicsi-tó körbejárásával ért véget. Szakács Zsuzsa JS*í BOMBA Ál f 2199 TÜGGÖNl Denver blackovl jfc símben, §18 ót es tóerei,.< Sírt polresrtj., 1,427 JA FÜGGÖNY INGYEN* SZEGESSEL (íiT NAP ALATT! f-t.-r LAMINÁLT PADLÓ Dynamic Basic 31 ^ T,ym *» WOOD STEP Ajánlataink 2016 iúm.r. 30->g, bel H készlet erejéig érvényesek! SOl kiskereskedelmi mennyiséget szolgálunk ki! RÁKOSKERESZTÚR, XVII-, Pesti út 237. (Home Center) Tel: +36 (1) 253-82-62 Nyitva tartas, H-P: 9-19, Sz: 9-18, V: 9-14 LEGNAGYOBB FATELEP LEGNAGYOBB VÁLASZTÉK A 31-es út 29-es szelvényében Maglód és Mende között Mobil: 06-20-330-8426 www.olahfatelepmaglod.hu AKÁCFÁBÓL: Rusztikus kerítésdeszkák, kérgezett és fűrészelt oszlopok, karók, stégek, aknafedelek, kertépítő és játékkészítő alapanyagok minden méretben. Olcsó dúc- és karámoszlopok. Bérfűrészelést, vastagsági gyalulást vállalunk. Alomforgács zsákolva. TŰZIFA - KANDALLÓFA: Rönkben, kuglizva, hasítva, kalodázva is. Füstöléshez zsákolt akác főrészpor, zsákos aprított fa. Házhoz szállítást vállalunk! 1IRHOZO