Hírhozó, 2013 (23. évfolyam, 1-16. szám)

2013-05-30 / 7. szám

KULTÚRA Big band a Vigyázóban Május 9-én teltházas kon- certtel búcsúztatta a 2012— 13-as tanévet a Bartók Béla Alapfokú Művészetoktatási Intézmény növendékeiből, tanáraiból tizenhárom évvel ezelőtt alakult Seventeen Big Band Szász Zsolt vezeté­sével a Vigyázó Sándor Mű­velődési Házban. A hazai és külföldi fesztiválok szereplő­jeként jól ismert, huszonkét tagú zenekar ismét fergeteges szólókkal, swing-, latin és rockzenével, valamint hatal­mas show-val szórakoztatta a közönséget. A Big Band vezetője, Szász Zsolt konferálta fel a kétré­szes műsor nyitószámát, Jozef Zawinul nagysikerű szerze­ményét, a Mercy, Mercyt, mint ahogy tette ezt égé­szen a fináléig. A koncert első részében az énekeseké volt a főszerep, Szőke Ri- chárd az Everything, Szőke Diána Over The Rainbow és Weninger Attila a New York, New York című köz­ismert slágerekkel arattak nagy sikert. Szász Zsolt ifjú tanítványa, Assani Ádám trombitaszólójával vívta ki a közönség elismerését. A szünet előtti műsorszámban Strausz Eszter jazztáncos nö­vendékei mutatkoztak be. A koncert második részében felhangzott a Garden Party, vendégként dobolt Horváth T amás, szólózott Adámi Márton és Tremmel Bálint, vokálozott Szendy Abbam Tóth Luca és Módos Ilona. Nemrég még az iskola tanít­ványaként fellépő, ma is igen fiatal Balogh Lázár már kar­mester, korrepetitor, orgo­na- és harsonaoktató, ezen az estén énekhangjával is nagy sikert aratott. Felhangzott Lusta Dick búcsúja a Macs­kafogó című filmből, Szász Zsolt és Vetési Gergő szó­lójával. Végezetül ismét az énekesek vették át a stafétát Nánássy Tibor, Weninger Ádám és Weninger Attila személyében, majd a Mambo Novai búcsúzott a remek zenészek alkotta Seventeen Big Band, akiket legközelebb június 21-én, a világzene napján láthat Rákosmente közönsége a Fő téren. Szakács Zsuzsa »RÁ KOS MENTE ’ — .............. RKKÍ IV. Rákosmenti ebkavalkád * Az esemény fővédnöke: Riz Levente polgármester A rendezvény időpontja: 2013. június 8. 10-16 óráig Helyszine: az Önkormányzat Sporttelepe (XVII. kér Bakancsos u 3). A versenyen kerül sor „Az én kedves kutyám" kerületi rajzverseny eredményhirdetésére. Napközben tombolasorsolást tartunk. 11.00: Ünnepélyes megnyitó 11.15: Frisbee-bemutató - Vecsési Kutyakiképző Iskola - Csipet Csapat 11.35: AGILITY-bemutató I. rész - Rákosmenti KKI Agility Team 11.45: Rajzpályázat díjkiosztó 12.45: AGILITY-bemutató II. rész-Agilityre feli Látogatók versenye 13.15: Bemutatkozik a Hovawart -küllem és kellem 13.35: TOMBOLA sorsolás. 14.00: Iron Dog- Az erősek sportja 14.30: Rákosmenti KKI bemutatója 15.00: Szolgálunk és Védünk - Rendőrkutyás bemutató Szakmai együttműködők: Gyömrői Árvácskák Állatotthon - ismeretterjesztés, kutyasimogató, Rákosligeti Állatorvosi Rendelőintézet - www.kisallatkorhaz.hu, Rákoscsabai Fecske Lovas Egyesület Rákosmenti Kisállattenyésztők Egyesület Támogatók: Inter-Mix Kft, a Jóséra tápok forgalmazója Végvári Cukrászdák Kalandpark Játszóház 1173 Budapest, Kaszáló u. 47. A változtatás jogát a szervezők fenntartják ^ ÄÄ: Jóséra Wm lv=a MAGYARORSZÁGON ORSZÁGOS TURNÉN ELŐSZÖR: Kínai Állami Cirkusz és az Exit Cirkusz koprodukciója: „Shanghai Express" című műsora BUDAPESTXVII. Pesti út Home Center, a szokott helyen június 05-től -június 09-ig CSALÁDBARÁT AKCIÓ: Szerdán, minden belépő: 1.500.- FT /fő Vasárnap 11.00 órai előadásunkra minden teljes árú gyerekjegy mellé 1 db villogó játéklámpát ajándékozunk!!! Ne feledjék: EXIT ■ kijárat a mindennapokból! Előadások időpontjai: Szerda, csütörtök, péntek: 18.00 órakor Szombat: 15.00 és 18.00 órakor Vasárnap: 11.00 és 15.00 órakor Információ és jegyrendelés: 06-30-693-46 32. www.exitcirkusz.hu 18 HÍRHOZÓ

Next

/
Thumbnails
Contents