Hírhozó, 2011 (21. évfolyam, 1-16. szám)
2011-12-05 / 15. szám
KULTÚRA Hegedűs Endre katartikus koncertje November 13-án felejthetetlen élménnyel gazdagodtak azok, akik ellátogattak a Rákoshegyi Bartók Zeneházba, hogy meghallgassák a világszerte ismert zongo- ravirtuóz Hegedűs Endre koncertjét. Bokor Jutta művészeti vezető szent kötelességének tartja, hogy a művész urat minden évben elhívja, mert az ő neve garancia a telt házra. A világszerte ismert szólista bevezetőjében kiemelte, Liszt Ferenc mélyen hitt abban, hogy van neki egy égi gazdája, aki azt a feladatot adta neki, hogy az embereket magasabb szférába emelje a muzsikája által. Elsőként a Forrásnál című remekművet hallhattuk, amelynek elsajátítása során komoly jártasságot szerezhet az előadó a billentyűkön történő száguldozásban. Az I. Mefisztó keringő felvezetésében megtudhattuk, hogy profi zongoristáknak nem szabad kihagyniuk ezt a darabot, amely persze nem könnyen adja meg magát. Ezt követően feleségével, Hegedűs Katalinnal szólaltatták meg az Előjátékok címet viselő Liszt-opust, amelyről megtudhattuk, hogy Hitler is kimondottan kedvelte. A Villa d’Este szökőkútjainak zongorával megidézett csobogása az este legszebb pillanatai közé emelkedett. A Tannhäuser nyitány előtt Hegedűs Endre elmesélte a legendás történetet: miután Wagner meghallgatta saját művének Liszt általi zongoraátiratát, átölelte barátja lábát, és a következőt rebegte: „Franzi, sosem gondoltam volna, hogy ennyire zseniális művet írtam!” Érdekesség, hogy Wagnernek ez a műve tökéletesen beleillik a katolikus egyház tanításába, holott a szerző nem volt vallásos. A Tannhäuser művészi megfogalmazása Jézus szavainak: senkinek sincs nagyobb szeretete annál, mint aki életét adja barátaiért. A Magyar Köztársaság Érdemrend lovagkeresztjével idén kitüntetett művész ezzel a darabbal zárta lélekemelő estjét. „Nagy példaképem, Liszt Ferenc nyomában igyekszem lépkedni életemmel, zenémmel, emberi tartását, humánumát, határtalan segítőkészségét is csodálva.” — olvashatjuk a művész honlapján, hozzátéve azt, hogy ez most is sikerült. Horváth Tibor JiS 35 éves a modellező klub A Rákoskerti Művelődési Házban Fohsz Tivadar alpolgármester köszöntötte november 12-én a fennállásának 35. évfordulóját ünneplő Rákoshegyi Modellező Klub tagjait és a kiállítás résztvevőit. Kiemelte, a modellezés olyan technikai alapsportág, amely kitűnően fejleszti a kézügyességet, kreativitást, általános és specifikus műszaki érzéket, megfigyelő és problémamegoldó képességet és nem utolsó sorban az esztétikai érzéket. Nagy előnye, hogy kortalan sport, nyolc-, tízéves korban már elkezdhető és az életkorhoz, tehetséghez, igényekhez választott szakterületeivel akár élete alkonyáig nyújthatja az alkotás örömét. A szakkör 1975-ben Kerületi alkotások Duklában A lengyelországi Krosnoi Járással ápolt testvérvárosi kapcsolat keretei között november 10-én nyílt meg a kerület képzőművészeti közgyűjteményéből válogatott kiállítás a Duklai Történelmi Múzeumban. A megnyitón ünnepi köszöntőt mondott Jan Juszczak elöljáró, valamint a rákosmenti delegációt vezető Horváth Tamás alpolgármester. Az Erdős Renée Ház által gondozott anyagot Adám Ferenc történész-muzeológus mutatta be a közönségnek. Az 52 műalkotásból álló képzőművészeti tárlathoz kapcsolódóan egy Rákosmentét, a rákoscsabai lengyel menekültek történetét, valamint az Erdős Renée Házat bemutató kísérő kiállítást is rendeztek. November 11-én Miejsce Piastowe községben, a lengyel nemzeti ünnep alkalmából tartott ünnepségen a független Lengyelországért véráldozatot hozó hősök tiszteletére koszorút helyezett el Horváth Tamás alpolgármester, dr. Rúzsa Ágnes jegyző és Bolberitz Henrik főépítész. Munkatársunktól S' alakult a Kép utcai Általános Iskolában, majd az MHSZ- irányítással folytatódott a repülőgépmodellek készítése. Jelenleg a Rákoshegyi Művelődési Házban tartják foglalkozásaikat, a klub kizárólag élő repülőgépmodell készítésével, versenyeztetésével foglalkozik. Akadnak olyan modellezők, akik csak gyakorlati tapasztalataik alapján építenek gépeket és hiábavalónak vélik a számítások végzését, pedig az elmúlt évek azt bizonyítják, az a modellező képes a legnagyobb eredmények elérésére, aki kellő gyakorlati ismeret mellett elméleti tudással is rendelkezik. Az első repülőjük egy mágnesirányítású lejtőmenti vitorlázó volt. Sz. Zs. & 26 HÍRHOZÓ