Hírhozó, 2011 (21. évfolyam, 1-16. szám)
2011-12-05 / 15. szám
1 ÜSI KULTÚRA ♦ ■ ÄAS.OS MI N I Csonka András álarc nélkül Csonka Endrének született (sokan csak Piciként emlegetik), Csonka András néven lett színművész, november 4-én ő volt Perjés János beszélgetőtársa a Vigyázó Sándor Művelődési Házban. Álarc nélkül - töltsön egy órát egy érdekes művész társaságában, ismerje meg testközelben — címmel háromrészes műsor indult ősszel a kerületünkben, amelynek Malek Andrea volt az első vendége. Az ismert színészek, énekesek bepillantást engedtek úgy a hétköznapi, mint a színpadi, csillogós életükbe. Csonka András kisgyerek korától színésznek készült. Édesapja, Csonka Endre a legendás Vidám Színpad társulatának volt a tagja, egy alkalommal együtt játszottak egy bohózatban. A színművészeti főiskolára csak harmadik nekifutásra vették fel, közben remek éveket töltött a Nemzeti Színház stúdiójában. Diploma után a Vidám Színpadhoz szerződött, de az ország a húsz évvel ezelőtt indult szappanoperában, a Família Kft.-ben ismerte meg. 2000-ben az év Operett találkozójának legjobb táncoskomikusi díját nyerte el, és reggelente egy kereskedelmi televízió műsorát vezette. Kedvenc idézete: „Láttam az öregembert, a bot kezében, hogy ne legyen egyedül...” (Sztevanovity Dusán: Mozi). Ha film, akkor Volt egyszer egy Amerika, ha zene, akkor a '70-es és 80-as évek funky, soul és fesztivál dalai, ha színész, akkor Bette Davis, Robert De Niro, ha színdarab, akkor Örkény István: Macskajáték, ha ital, akkor szénsavmentes ásványvíz, ha étel, akkor palacsinta, lecsó, Ha szín, akkor kék, zöld, ha nagy álom, akkor egy mozifilm a tengerentúlon, na jó, azért előtte itthon is. „Már tudom mit jelent az, bajban ismerszik meg a jó barát. Erőt, hitet, szeretetet kapok tőlük, nélkülük semmit sem érne az életem.” — hallottuk Csonka Andrástól, az őszinte beszélgetés során. Szakács Zsuzsa iEÍ Gyengén látók a Csekovszky műteremben A Csekovszky Árpád Művészeti Közalapítvány egy sikeres NKA-pályázat részeként a mester egykori rákosligeti műtermében és a szabadtéri szoborkertben speciális múzeumpedagógiai programot hirdetett meg, ahol látássérült, illetve látásukban fogyatékos embereknek tartott tárlatvezetést F. Orosz Sára keramikusművész, egykori tanítvány, az alapítvány művészeti vezetője. Magyarországon még kevés olyan intézmény létezik, amely gyengén látó embereknek kínál kulturális programot, pedig az ilyen fajta „rehabilitáció” nem csak közvetlenül fizikai, de mentális épülésükre is szolgál. A látásukban korlátozottak képesek nyomon követni a szobrok és kerámia plasztikák felületének és formájának érintésével az alkotó folyamatot, a művész gondolkodását. Csekovszky Árpád nagyrészt máztalan, natúr terrakotta felületű műveivel a keramikus egykori műtermében és szoborkertjében közvetlenül találkozhattak a program résztvevői. A részlegesen vagy egyáltalán nem látó emberek másként viszonyulnak a művekhez, mint a látók, az alkotásokkal való találkozásnál a benyomásukat nyilván nem a szín, vagy az arányok, hanem legnagyobb részben a felületi megmunkálás, a formák finom kapcsolódása, a harmonikus, érintés alapján jól azonosítható, érzékeny megoldások alakítják ki. A kivételes programra új, egyedi tájékoztató anyag is létrejött Csekovszky Árpád munkásságáról és a gyűjteményházról, amivel további segítséget kívánnak nyújtani a látássérült embereknek, a kiadvány egy része Breille-írással készült. Szakács Zsuzsa <S/vA. KISÁLLATKOZMETIKA és Állatorvosi Rendelő Ecser, Rákóczi u. 59. Kutyák, macskák, nyulak és egyéb kisállatok komplett kozmetikai ellátása (a főút mellett, a Kucorgótól 3 percre) professzionális Héry termékek használatával, szükség esetén állatorvosi felügyelet mellett. Rendelőnkben Bejelentkezés: 06-30-867-0729 teljeskörű ellátást nyújtunk (RTG, UH, labor, stb.) Igény szerint vállaljuk az állat be- és hazaszállítását. ÜNNEPI AKCIÓI A komplett kozmetikai kezelés árából 20% kedvezményt adunk. Felhasználható 2012. jani. 31-ig. __________ 201 1. december 5. 27