Hírhozó, 2011 (21. évfolyam, 1-16. szám)

2011-02-10 / 2. szám

OKTATÁS RÁKOS MINTE Hagyományőrzés a Jókaiban A Jókai Mór Általános Isko­lában tartották meg az első kerületi technika munkakö­zösségi foglakozást, amelyre meghívták a Rákosmenti Népművészeti Egyesület ne­ves képviselőit. Azzal a nem titkolt szándékkal kérték fel a hagyományőrzéssel, népi iparművészettel foglalkozó szakembereket, hogy mind a gyermekekben, mind a kollégákban felkeltsék az érdeklődést népi kultúránk iránt, valamint ötleteket szerezzenek egyszerű, köny- nyen elkészíthető, mégis ízléses munkadarabok elké­szítéséhez. Kiemelt feladat még a tantárgyon belül az is, hogyan lehet ezeket az érté­akár jeles napok, ünnepek alkalmával. Az összejövetel az isko­la Búzavirág együttesének népdalcsokra nyitotta meg. Hét intézmény pedagógu­sai és közel 50 gyermek is­merkedhetett meg a rongy­baba készítésével, a szövés alapjaival, a csuhé angyalka szépségével, a nemezgöm- bök készítésének folyama­tával. A gyerekek nagyon élvezték a kézműves-foglal­kozást, bár sajnálták, hogy nem tudtak minden állo­másra eljutni. Munkatársunktól JSS Defibrillator készüléket kapott a Balassi Ganss Krisztina és dr. Stubnya Gusztáv szülők adják át a defibrillátor készüléket Bartal Lajos igazgatóhelyettesnek A Balassi Bálint Nyolcévfolyamos Gimnázium Nemzetek karácsonya ünnepségén dr. Stubnya Gusztáv orvos-szülő és Ganss Krisztina szülői és iskolaszéki választmányi elnök együtt adták át a gimnázium vezetőségének és diákságának azt a defibrillátor készüléket, amelynek megléte minden a gimnáziumban dolgozó felnőttnek és tanuló diáknak biz­tonságérzetet ad a jövőt illetően. RÁ KOS MENTE MODERN KERTVÁROS Februárban új honlappal jelentkezünk! Az új www.rakosmente.hu oldalt Önök­nek hozzuk létre. Célunk, hogy egy XXI. századi, a modern kertvároshoz illő, korszerű honlap szolgálja a kerületiek kényelmét, tájékozódását. Új weboldalunk segítségével első kézből kaphatnak hiteles információt a ható­sági ügyek intézéséről, a helyi érdekű információkról, közügyekről. Reméljük, Ön is elégedett lesz! Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Polgármesteri Hivatala 201 1. február 1 0. 9 keket a mai élethelyzetek­ben korszerűen alkalmazni akár a mindennapokban,

Next

/
Thumbnails
Contents