Hírhozó, 2011 (21. évfolyam, 1-16. szám)

2011-02-10 / 2. szám

OKTATÁS Farsangi bál a Czimrában Fenyő Miklós volt a sztárvendég Hatalmas érdeklődés fogad­ta a Rákoshegyi Iskolásokért Alapítvány tizenharmadik alkalommal megrendezett farsangi bálját, már hetekkel a február 5-i mulatság előtt mind a háromszáz jegy elkelt - tudtuk meg Szólik Edittől, a Czimra Gyula Általános Iskola testnevelőjétől, aki hatodik alkalommal vett részt a szervezésben. Borvári László házigazda konferálta fel a nap sztár­vendégét, Fenyő Miklóst és jampi angyalait, akik fer­geteges farsangi hangulatot varázsoltak. Óriási volt az aktivitás a táncparketten, miközben Fenyő egymás után énekelte a klasszikus Hungária-dalokat, majd a Limbó-hintóval zárta a kon­certet. A szervezők megpróbáltak mindenkinek a kedvében járni; volt színes lézer- és jegeskoktél-show, az édes élvezeteket keresőknek cso- koládé-szökőkutak álltak egész éjjel rendelkezésre, miközben hajnalig szólt a zene, a tavaly is nagy sikert aratott Digital zenekar jó­voltából. Lui, a mágus most is elkápráztatta közönségét meghökkentő produkciójá­val, de nagy sikert arattak a Golden Pyramid akrobata csoport légtornászai erőeme­lő műsorukkal, valamint a két profi táncos, Papp Krisz­tián és Kostyava Beatrix. Az est egyik fő attrakciója most is a tombola volt, ki- lencvenegy támogató, több mint hárommillió forint ér­tékben ajánlott fel ajándé­kokat. Kuli Ferenc igazgató elmondta, hogy az idei bál bevételéből mikroportokat, vezeték nélküli mikrofono­kat fognak vásárolni, vala­mint az iskola rendezvénye­inek lebonyolításához egy mobil színpad első darabját. A tavalyi farsangi bálon befolyt összegből elkészült egy hatvanméteres, mű­anyag borítású futópálya és az ebédlőben az étkezéshez használatos eszközöket is si­került lecserélniük. Szakács Zsuzsa JgS Kultúra napi kiállítás a Diadalban „Elszállt idő...” címmel Szalai László Ferenczy Noémi-dí- jas keramikus, Rákoscsaba-Ujtelepen élő művésztanár és volt tanítványainak alkotásaiból nyílt kiállítás a magyar kultúra napja tiszteletére a Diadal Üti Általános Iskolában január 27-én. Az iskola aulájában Olejnik Ilona igazgató köszöntötte vendégeket, köztük Horváth Tamás alpolgármestert. A Diadal úti iskolában évek óta ünneplik a magyar kul­túra napját, látható volt már Borbereki Kovács Zoltán, Ka­tona Piroska jelmeztervező emlékkiállítása, de a rákosmenti művészek - Mecseki Hargita, Babusa János és Salamon György - munkáival is megismerkedhettek már az iskola növendékei. - Azáltal, hogy diákjaink az iskola falai között találkoznak műalkotásokkal, természetessé válik számukra a kultúra iránti igény, az értékek és a művészet megbecsülé­se, tisztelete. Szalai László hosszú évek óta együttműködik intézményünkkel, rajzversenyeket zsűriz, órákat mutat be, így már évek óta megszületett a gondolatot, tanári munkás­ságát egy kiállítás keretén belül bemutatjuk iskolánkban. Most végre megvalósult a terv, és egy közös térben láthatók a művésztanár és volt tanítványainak alkotásai. Pedagógiai programunk azt mondja, az iskola olyan hely, amely érté­keket teremt és értékeket őriz, ez a sok kiállítás és a többi program is, mind az iskola hagyományos funkcióját egészíti ki - mondta az igazgató. 10 Novak Fruzsina négylábú tornyai Lőrincz Győző Ferenczy Noémi-díjas keramikus hangsú­lyozta, Szalai László volt növendékei egyéni karakterüknek megfelelően fiatal kortárs alkotóművészekké értek, akik közül többen már szintén tanítanak. A tanítványok közül látható volt többek között Erényi Zsuzsa diploma munkája, Albert Farkas, Benedek Anna szobrai, Horváth Zsófia csem­péi, kerámiai, Drescher Mária, Győré Emília mázas cserepei, Molnár Zsuzsa vázái, edényei és Novák Fruzsina négylábú tornyai. Szalai László Pusztai Juditot ajánlotta az iskola fi­gyelmébe, hogy jövőre a magyar kultúra napját az ő kiállítá­sával ünnepeljék. Szakács Zsuzsa J2$ HÍRHOZÓ Fenyő Miklós fergeteges farsangi hangulatot teremtett

Next

/
Thumbnails
Contents