Hírhozó, 2010 (20. évfolyam, 1-21. szám)

2010-01-21 / 1. szám

NKORMANYZAT _ ófárAoxú Naplás-bánya a testület előtt A Kordély Bt. végjátékot 'S. Horváth Tibor A Kordély 2000 Bt. 2000-ben, az ak­kori MSZP-SZDSZ többségű képviselő- testülettől kapott lehe­tőséget arra, hogy használja, feltölthesse az önkormányzati tu­lajdonban lévő bánya- területeket a Napiás út mentén. A szerződést 2004-ben meghosszab­bították 2009. decem­ber 31-ig. A dokumentum a bányagödör térfogatát 230.000 m3-re becsül­te, amelynek feltölté­sére a Budapest Fővá­ros X. kerület Kőbá­nyai Önkormányzat Polgármesteri Hivatal Településfejlesztési és Városrendezési Irodá­jának Magasépítési Csoportja adott ható­sági engedélyt. A szerződésben ki­kötötték, hogy a cég irreálisan alacsony áron tölthet be a gö­dörbe hulladékot. El­vileg a 230 ezer köb­méterért 9,2 millió fo­rint folyt volna be. (Összehasonlítási alapként egy 8 köbmé­teres konténert „tisz­ta" építési törmelékkel akkor 12 ezerért, ma 45-48 ezerért vit- tek/visznek el.) An­nak idején a helyi civi­lek, a Rákoscsaba- Újtelepért Egyesület a szerződés ellen élén­ken tiltakozott. Hiába. A 2004-ben meg­hosszabbított haszon- bérleti szerződés sze­rint az anyaglelőhely feltöltésére álló idő 60 hónapra szólt, amely­nek határideje 2009. 08. 23-án lejárt. A szer­ződés 5. pontja szerin­ti lerakási díj fizetési kötelezettség tekinte­tében a szerződés 2009. 12. 31. napjáig azonban tovább élt. A szerződés lejártá­hoz közeledve az anyagfeltöltés ellenőr­zése érdekében Riz Le­vente polgármester ta­valy ősszel levélben felszólította a korábbi szocialista-szabad de­mokrata városvezetés által favorizált Kor- dély Bt. vezetőjét, hogy a szerződés alap­ján küldje meg a feltöl­tésről szóló dokumen­tációt, amely részlete­sen bemutatja, milyen anyagokat töltöttek be a bányagödörbe. Vá­lasz nem érkezett. Ugyancsak kérte, hogy a túltöltésre vonatkozó engedélyt csatolja a haszonbérlő, amelyre vonatkozóan a cég csak egy egyoldalú be­jelentést csatolt. A Kordély Bt. a Nemzetközi Mélyépí­tő Zrt. részéről egy szándéknyilatkozattal válaszolt, mely szerint a túltöltésből, mely 63.000 m3-re becsülhe­tő, 2010. szeptember 30-ig várhatóan 32­35.000 m3 mennyiség­ben az UTE Uszoda és Hotel mélyépítési és földmunkáira fel fogja használni. A cégveze­tő 2009. október 9. napján kelt levelében tett nyilatkozata sze­rint a Maglód Auchan áruház térségében tör­ténő építkezések (De­cathlon, Bauhaus) je­lentős mennyiségű föld feltöltést követel­nek (kb: 12-17.000 m3). A kivitelezővel kötött megállapodás értelmében jelenleg is folynak a területről a föld kiszállítások. En­nek alapján a cég kérte a szerződés meghosz- szabbítását. Az önkormányzat azonban nem fogadta el a kérést, hangsú­lyozva, hogy a Kor­dély Bt. ilyen tevé­kenységre egyáltalán nem jogosult, mégis deponálóként hasz­nálja az önkormány­zati köz- és magánföl­det. Mindezeket követő­en a polgármester Rá­kosmente képviselő­testülete elé terjesztet­te a szerződés meg­szüntetéséről szóló ja­vaslatát, annak meg­tárgyalására 2009 de­cemberében került sor. Riz Levente javas­latára a képviselő-tes­tület felszólította a Kordély Bt.-t, hogy az inert hulladék leraká­sát és elszállítását azonnali hatállyal szüntesse be a fenti te­rületeken, a túltöltést szüntesse meg vagy pénzbeli megváltásá­ról gondoskodjon, a területet körbevevő kerítés visszaállításá­ról pedig ezen döntés kézhezvételétől szá­mított 30 napon belül gondoskodjon. Továb­bá felszólították a ha­szonbérlőt, hogy a külterületi ingatlano­kat 50 cm vastagság­ban agyaggal, majd 50 cm vastagságban ter­mőfölddel borítsa be, és a rekultivációs terv­nek megfelelően erdő­sítse be 2009. decem­ber 31-ig. Minderre a szerződés is kötelezi a céget. Ezeket követően a területek birtokát haladéktalanul vissza kell adnia az önkor­mányzatnak. A haszonbérleti díj - a negyedéves ler­akódíj összegét tekint­ve 1.080.000 Ft hátra­lékot tartott nyilván a Polgármesteri Hivatal Gazdasági Irodája - el­maradását 2009. de­cember 31-ig kellett volna megfizetnie a haszonbérlőnek. Ez sem történt meg. A Kordély Bt. a terü­leteket összességében 2013. december 30-ig szerette volna tovább bérelni, de a képvise­lői hozzájárulást az év végi testületi ülésen nem kapta meg. Ahogy a rákoscsaba- újtelepi civil szervezet lapjában olvasható volt: a testület meg­szabadította a kerület­részt a Kordély áldá­sosnak nem mondható tevékenységétől. A cég tevékenysége után marad egy bi­zonytalan és doku­mentálatlan összetéte­lű több százezer(!) köbméternyi feltöltés, túltöltéssel talajtaka­rás és fásítás nélkül. Marad egy kidöntött (1998-ban) 15 milliós értékű kerítés és egy problémahalmaz ma­gánszemélyek kártérí­tési követelésének le­hetőségével nehezítve. Az önkormányzat ve­zetése per indítását helyezte kilátásba. A december 17-i sza­vazáson a képviselő- testület többsége tá­mogatta a polgármes­ter javaslatát. Vele szemben az MSZP frakciója és a Jobbik képviselője, Lázár Atti­la szavazott közösen, ők tartózkodtak a kör­nyezetszennyező ügy lezárását célzó javasla­toknál. tökén 17-18 óráig a Rezgő utcai óvoda, a hónap 2. péntekén 17-18-ig a Rákoskerti Művelődési Házban. Hatvani Zoltán - Fidesz, 11. evk., VGB-elnök - a hónap 1. keddjén 8.00-9.00-ig a Rákoskerti Mű­velődési Házban, a hónap 2. péntekén 17-18-ig a Rákoskerti Művelődési Házban, telefonon törté­nő bejelentkezés alapján a bejelentő lakásán (mozgásában korlátozottak esetén) tel.: 06-30- 944-0203. Dr. Hoffmann Attila - MSZP, PB-elnök - a hónap 4. csütörtökén 17-19 óráig a Kaszáló u. 45. sz. alatt. Horváth Tamás - Fidesz, 15. evk. - minden hónap első keddjén 18 órakor a Diadal úti iskolában. Dr. Hrutka Zsolt - MSZP, JKB-elnök - hónap 1. hétfőjén 18-19-ig a Kaszáló u. 45. sz. alatt. Kiss Lajos - MSZP, 6. evk. - minden hó 4. hétfőjén 17-19-ig az MSZP-irodában, a Kaszáló u. 45. sz. alatt. RAK Koszorúsné Tóth Katalin - független, 1. evk. - hó­nap 1. hétfőjén 17-18-ig a Hófehérke óvodában. Kovács István - Itthon Rákosmentén Egyesület - előzetes egyeztetés alapján, tel.: 06-20-569-2300. Lázár Attila - Jobbik - hónap 1. hétfője 17-18 óra, Jobbik-irodában, Pesti út 60. Dr. Morauszky András - MSZP, 2. evk. - a hónap 1. keddjén 17-18 óráig a Csillagszem Óvodában (Újlak u. 114.).

Next

/
Thumbnails
Contents