Hírhozó, 2010 (20. évfolyam, 1-21. szám)

2010-01-21 / 1. szám

2010. JANUÁR 21. N KORMÁN YZ AT 5 Számítógépet kaptak Civil szervezetek pályáztak sikeresen a gépekre Százéves nénit köszöntöttek 'S. Szakács Zsuzsa _________ A z év végi Civil Kerekasztal ülé­sén egy vállalkozó fel­ajánlotta, jelképes ősz- szegért szívesen átad­na az önkormányzat­nak 35 darab, jó álla­potban lévő számító­gépet, amit sikeresen benyújtott pályázat út­ján olyan civil szerve­zetek vehettek át de­cember 19-én a Sugár­úti Általános Iskolá­ban, amelyek még nem rendelkeztek számító­géppel - ismertette rö­viden az összejövetel célját Dunai Mónika ci­vil tanácsnok. Ritkán találkozha­tunk egy időpontban, egy cél érdekében Rá­kosmente mind az öt művelődési házának igazgatójával, az Erdős Renée Ház és a három közalapítvány - Cse- kovszky Árpád Kiál­lítóterem, Gőzön Gyu­la Kamaraszínház, Rá­koshegyi Bartók Zene­ház - vezetőjével, de ez a reggel kivétel volt. Ahhoz, hogy a har­mincöt darab számító­gép készen álljon , kö­szönet illeti a Sugársuli informatikus tagozatá­nak diákjait, akik rend­be hozták, letisztították a gépeket. A Csibe Bölcsőde ve­zetője örömmel mesél­te, hogy szülői, nevelői társalgót alakítottak ki a bölcsődében, ahol nagy hasznát fogják venni a számítógép­nek. Rostás-Farkas György, a Cigány Tu­dományos és Művésze­ti Társaság elnöke ke­zében a Közös Út című folyóirattal érkezett, ami szintén azt bizo­nyítja, hogy jó helyre kerül a pályázaton nyert számítógép. Dunai Mónika arra bíztatta a jelenlévőket január 4. és február 4. között is kísérjék figye­lemmel a pályázati le­hetőségeket, hisz 2009- ben minden rákos­menti civil szervezet pályázata sikeres volt. "ís. Kiu Tamás N em minden napi születésnapra ka­pott meghívást Riz Le­vente polgármester, aki Rúzsa Ágnes jegyző és Rózsahegyi Péter önkor­mányzati képviselő tár­saságában január 12-én látogatta meg a Gyöngytyúk utcában élő, 100. születésnapját ünneplő Szolnoki Lajos- nét. A vendégeket End­re, Erzsi néni nyolcvan- éves fia és unokája fo­gadta. Az ünnepeltet hatalmas virágcsokor­ral köszöntötte fel a polgármester, Rózsahe­gyi Péter pedig az alka­lomhoz illő tortáról gondoskodott. Szolnoki Lajosné a háború előtt cseléd volt, majd a debreceni ruha­gyárban dolgozott pár évet. Az ötvenes évek­ben a Mauthner cégnél dolgozott, magokat kel­lett válogatnia, de nem maradt ott sokáig, mert nem bírta a szeme. Ké­sőbb Debrecenben diá­koknak adott szállást és egy kisgyereket is vál­lalt eltartásra. Végül ta­karítónői állást vállalt Budapesten, ahol hu­szonöt évet húzott le, és onnan ment nyugdíjba. Erzsi néniék 1965-ben vásárolták meg a Gyöngytyúk utcai ku­koricaföldet hétvégi te­leknek. Erzsi néni semmilyen gyógyszert nem szed, de a tipikus időskori problémák nála is je­lentkeznek. Az időérzé­ke már nem a régi, és gyakran előfordul, hogy az unokáját sem ismeri meg. Búcsúzás előtt Rúzsa Ágnes kö­zölte a családdal, hogy a jeles évforduló alkal­mából Erzsi néni pos­tán kap majd egy dísz­oklevelet Magyaror­szág miniszterelnöké­től, és hamarosan a csa­ládi kassza is gazdago­dik 100 ezer forinttal a magyar állam elismeré­seként. Ingyenes szolgáltatások a Fidesz irodájában Jogsegély Veresné Dr. Hole Ágnes január 28-án (csütörtök) 18-19 óráig * Építés­ügyi szaktanácsadás Krupánszki Teréz január 26-án (kedd) 18-19 óráig csak XVII. kerületiek számára * Növényvédelmi ta­nácsadás Gál Miklós január 21-én (csü­törtök) 18-19 óráig * Informatikai ta­nácsadás Gulyás Lajos: 06-70-367-97-00 * Adózási, könyvelési tanácsadás Góczán Péterné Anikó februárban indul szinvonal1@t-online.hu, 06-20-574-5518. Irodánk: Rákoscsaba, Péceli út 106. telefon: 259-13-14 Nyitva tartás: hétfő-péntek 16-19 óra között www.rakosmente.fidesz.hu, rakosmente@fidesz.hu Nagy Anikó - Fidesz, 7. evk. - Minden hónap negyedik hétfőjén 17-18 óráig a Családi és Társadalmi Rendez­vények Házában, Csabai út 20. Lehetséges más idő­pontokban is előzetes bejelentkezés alapján. Tel: 06- 20-225-5396. Oláh László - SZDSZ, - egyeztetés után, tel: 06- 20-392-2293, helyszín: Polgármesteri Hivatal. Papp Péter Pálné - független - a hónap 3. szerdáján 18-19-ig a Rákoscsabai Közösségi Házban. Dr. Piláth Károly - Fidesz, 16. evk., OKB-elnök - a hónap első keddjén 18 órakor a Diadal úti Általános Iskolában. Petró'czy Dániel - Fidesz - bejelentkezés alapján. Tel: 06-20-316-4696 Rózsahegyi Péter - Fidesz, 17. evk., KÖRNYB-elnök - minden hónap 2. héttőjén 17-18 óráig a Polgármesteri Hivatal 305-ös szobájában környezetvédelmi fogadó­órát tart. Rákoslígeti fogadóórát tart minden hónap első csütörtökén 18-19 óráig a Csekovszky Árpád Művelődési Házban. Ruthner György - MSZP/4. evk., KVB-elnök - a hó­nap 1. hétfőjén 18-19-ig a Körösi Csorna Általános Iskola és Gimnáziumban (Akácvirág u. 49.). Soltiné Kis Katalin - SZDSZ, 3. evk. - a hónap utolsó péntekjén 16-18 óráig az SZDSZ-irodában, Újlak u. 11-15. Virág Mihály - Fidesz, 13. evk. - minden hónap 2. csü­törtökén 18-19 között a Rákoscsabai Közösségi Házban.

Next

/
Thumbnails
Contents