Hírhozó, 2009 (19. évfolyam, 1-21. szám)

2009-11-26 / 19. szám

Átadták a Rákosligetért Dijat A rákosligetiek tizedik alkalommal töltötték meg a Csekovszky Művelődési Házat, hogy je­lenlétükkel elismerésüket fejezzék ki a Rákos­ligetért Díjazottnak. Az idei évben Komár Bertalanné nyugalmazott pedagógus érdemelte ki Rákosmente testületé elismerését, amellyel kiemelkedő tudását, példamutató nevelő és ok­tató munkáját ismerték el, az ünnepi díjkiosz­tásra november 12-én került sor. 'S. Szakács Zsuzsa A Gregor József Ál­talános Iskola legfiatalabb táncosok­ból álló csoportja - Gordos Anna felkészítő tanár vezetésével - magyar néptánccso­korral köszöntötte az ünnepeltet. Ezután Ró­zsahegyi Péter, Rákos­liget önkormányzati képviselője méltatta Erzsi néni kiemelkedő pedagógusi pályáját, amelyet egyetlen mun­kahelyen, a rákosligeti általános iskolában töltött el 1946-tól 1972-ig, nyugdíjba vo­nulásáig. Hét iskola- igazgatót szolgált ki, és több mint ezer alsós kisgyereket tanított, köztük az iskola mai névadóját, Gregor Jó­zsef operaénekest. Ró­zsahegyi Péter ki­emelte, hogy mi sem bizonyítja jobban Er­zsi néni emberi nagy­ságát, mint hogy a Rákosligetért Díjjal já­ró pénzjutalmat azon­nal felajánlotta szere­tett iskolájának, amelyhez élete során végig hűséges volt. Az elismerő szavak után Riz Levente pol­gármestertől vette át Komár Bertalanné Erzsi néni a bronz emlék­plakettet, Acs József szobrászművész alko­tását és Budai Tibor grafikusművész által készített díszokleve­let, amelyet az ünne­pelt meghatódva kö­szönt meg, és arra kér­te utódjait, hogy ne csak tanítsák, szeres­sék is a gyerekeket, mert csak akkor vál­nak egészséges felnőt­tekké. A gálaműsorban Bu­dai Ilona - Magyar Örökség Díjas - nép­dalénekes „Magyaror­szág, édes hazám" cí­mű műsorával énekelte körbe a Kárpát-meden­cét, Técsőtől Magyar- ózdig. Kiss László Pusztinából, egy mold­vai jó kívánsággal kö­szöntötte Erzsi nénit, majd a szeretettel teli műsor a Békesség című dallal záródott. Ingyenes szolgáltatások a Fidesz irndájában Jogsegély Veresné Dr. Hole Ágnes december 10-én (csütörtök) 18-19 óráig * Építésügyi szak- tanácsadás Krupánszki Teréz december 1-jén (kedd) 18-19 óráig csak XVII. kerületiek számára * Növényvédelmi ta­nácsadás Gál Miklós december 10-én (csütör­tök) 18-19 óráig * Infor­matikai tanácsadás Gu­lyás Lajos: 06-70-367- 97-00 * Adózási, köny­velési tanácsadás Góczán Péterné Anikó szinvonal1@t-online.hu, 06-20-574-5518. Irodánk: Rákoscsaba, Péceli út 106. telefon: 259-13-14 Nyitva tartás: hétfő-péntek 16-19 óra között www.rakosmente.fidesz.hu, rakosmente@fidesz.hu TISZTELT MADÁRDOMBI ÉS AKADÉMIAÚJTELEPI LAKOSSÁG! Szeretnénk segítséget nyújtani azon itt élő la­kosságnak, akik hagyo­mányos fűtésmóddal, ve­gyes tüzeléssel vagy kan­dallóval rendelkeznek. 2009. december 5-én 13 órakor az 525. téri kosár­labdapályánál biobrikett tüzelőanyag-osztásra ke­rül sor a készlet erejéig. Minden érdeklődőt sze­retettel várunk. Koszorúsné Tóth Katalin önkormányzati képviselő Riz Levente polgármester Türelmesen végigvárom a soromat, hisz sokan szeretnének gratulálni Erzsi néninek, aki 1915-ben, Erdélyben szü­letett. A trianoni tragédia az ő családju­kat is súlyosan érinti egzisztenciálisan, Gödöllőre menekülnek, majd Cinkotán, a Kalocsai Iskolanővérek által fenntar­tott iskolában végzi el az elemi iskolát, elmondása szerint már ekkor elhatároz­ta, hogy tanító lesz. Itt, az ünnepségen sem tud elszakadni a gyerekektől, a leg­kisebbek között már ott vannak a déd­unokák, de eljött egykori tanítványa, Czuczy Péterné, Turchány Margit nyu­galmazott gyógyszerész is köszönetét mondani az egykori diákok nevében, hogy annak idején annyi türelemmel, szeretettel készítette fel őket a felső ta­gozatra. De nem csak a gyerekek, ha­nem a kollégák és a szülők bizalmát is élvezte. Beszélgetésünket azzal kez­dem, hogy megkérdezem Erzsi nénit, hogy van. Mosolyogva válaszol, hogy most már remekül. „Végre nem fáj semmim. Kilencvennégy évesen is egyedül élek rákosligeti házamban, na­ponta főzök, és a kisebb mosásokat is magam végzem. Szeretem a rendet ma­gam körül, a kertet viszont már nem merem vállalni, mert félek, ha egyszer lehajolok, nem tudok többet felállni. A tévét nem sokra becsülöm, a könyvek­ben viszont még soha nem csalódtam, ezért most is sokat olvasok, vagy ke­resztrejtvényt fejtek.” - válaszol készsé­gesen Erzsi néni, aki ma is csinosan, kiskosztümben áll a gratulálok között, mintha csak tanévnyitón lenne. Nagy Anikó - Fidesz, 7. evk. - Minden hónap negyedik hétfőjén 17-18 óráig a Családi és Társadalmi Rendez­vények Házában, Csabai út 20. Lehetséges más idő­pontokban is előzetes bejelentkezés alapján. Tel: 06- 20-225-5396. Oláh László - SZDSZ, - egyeztetés után, tel: 06- 20-392-2293, helyszín: Polgármesteri Hivatal. Papp Péter Pálné - MSZDP, EUB-elnök - a hónap 3. szerdáján 18-19-ig a Rákoscsabai Közösségi Házban. Dr. Piláth Károly - Fidesz, 16. evk., OKB-elnök - a hónap első keddjén 18 órakor a Diadal úti Általános Iskolában. Petrőczy Dániel - Fidesz - bejelentkezés alapján. Tel: 06-20-316-4696 Rózsahegyi Péter - Fidesz, 17. evk., KVB-elnök - min­den hónap 2. hétfőjén 17-18 óráig a Polgármesteri Hi­vatal 305-ös szobájában környezetvédelmi fogadóórát tart. Rákosligeti fogadóórát tart minden hónap első csütörtökén 18-19 óráig a Csekovszky Árpád Művelődési Házban. Ruthner György - MSZP, 4. evk., KVB-elnök - a hó­nap 1. hétfőjén 18-19-ig a Körösi Csorna Általános Iskola és Gimnáziumban (Akácvirág u. 49.). Soltiné Kis Katalin - SZDSZ, 3. evk. - a hónap utolsó péntekjén 16-18 óráig az SZDSZ-irodában, Újlak u. 11-15. Virág Mihály - Fidesz, 13. evk. - minden hónap 2. csü­törtökén 18-19 között a Rákoscsabai Közösségi Házban.

Next

/
Thumbnails
Contents