Hírhozó, 2009 (19. évfolyam, 1-21. szám)
2009-08-31 / 13. szám
2009. AUGUSZTUS 31. NKORMANYZAT __ halad, akkor ennek a projektnek a kivitelezése 2010 őszéig megvalósul, rengeteg betont, aszfaltot bontanak el, hatalmas zöldfelület keletkezik majd a városközpont-rehabilitáció során. Ezt követően a képviselők megnézték azt a számítógépes grafikával készült kisfilmet, amelyen láthatták is az elmondottakat, a teljesen megújuló város- központot, a sétányt és az újjávarázsolt Szent Kereszt teret, a csupa zöld kastélykertet, az éttermet, valamint a Polgármesteri Hivatal átalakításának koncepcióját, belső és külső akadálymentesítését, ami szintén a pályázat részét képezi. Kiss Lajos (MSZP) frakcióvezető bejelentette, hogy az új impozáns városközpont kialakítása ellen nem emel kifogást, ellenben a Polgármesteri Hivatal mellé tervezett étterem felépítése miatt mégis nemmel fog szavazni. Véleménye szerint a Polgármesteri Hivatal épülete alkalmatlan arra, hogy hosszú távon városháza legyen. Ha a testület ebben a formában megszavazza a projektet, azzal megszüntetik a lehetőségét annak, hogy a jövőben a hivatal területileg tovább terjeszkedjen. Riz Levente válaszában hangsúlyozta, hogy a hivatal bővítési lehetőségeit a meglévő épületállományban gondolkodva valósították meg, és ezek az intézkedések kielégítik az'önkormányzat helyszükségletét. Az Egészségház utca 3. az önkormányzati hivatali épületévé vált, ideköltözött a Gyámhivatal és hamarosan az Adócsoport is itt folytatja munkáját. Ugyanez igaz a Fuchs-kastély emeletére is, amely szintén önkormányzati funkciót kap heteken belül. Ezen túlmenően úgy gondolták, hogy nem az önkormányzat épületére kell a legtöbb pénzt költeni. Sokkal fontosabb ennél, hogy a kerületben élő emberek többségét érintő fejlesztések szülessenek. Hrutka Zsolt (MSZP) megjegyezte, hogy amúgy is kevés a parkolóhely a környéken, a tervezet szerint ráadásul megszűnik a parkolási lehetőség a Fuchs-kastély udvarán, és a bemutatott film alapján úgy véli, hogy az önkormányzati parkolók száma is csökkenni fog. Kovács István (Itthon Rákosmentén Egyesület) szintén amiatt aggódik, hogy nem lesz parkolási lehetőség a városközpont környékén, az autósok a lakótelepek parkolóiba lesznek kénytelenek hagyni az autójukat. Andaházy László tervező válaszában hangsúlyozta, hogy az új főtéren nem lehet majd parkolni. Az ön- kormányzati parkoló rendjében pedig annyi változás történik, hogy plusz húsz autó parkolását teszik majd lehetővé, amely az étterem parkolási szükségletét kielégíti. A vita lezárását követően Riz Levente köszönetét fejezte ki mindenkinek, aki a fejlesztés eddigi előkészítésében részt vett. Különösen Megellai Orsolyának, a Polgármesteri Iroda és az EU- Programiroda vezetőjének, valamint Básthy Katának, Forrás Gyulának és a tervezőknek. A szavazáson az előterjesztést, és vele együtt a pályázati költségvetést, a költ- ség-haszonelemzést, a teljes akcióterületi tervet a testület 21 igen, 1 nem és 1 tartózkodás mellett elfogadta. Vita a sporttámogatásokról Közel kétórás vitát generált az Ifjúsági és Sport Bizottság határozatának felfüggesztéséről szóló előterjesztés, amely a polgármester javaslatára testületi vitára bocsátotta a bizottság döntését. Riz Levente elmondta, hogy a költségvetés ebben az évben 12,5 millió forintot különített el sportegyesületek támogatására, amelynek elosztására, felhasználására az Ifjúsági és Sport Bizottság jogosult. A pályázatra huszonötén jelentkeztek, a bizottság pedig júniusi ülésén döntött az érvényes pályázatok támogatása tárgyában. Úgy gondolja, hogy nem volt kellően megalapozott és arányos az a döntés, amit a bizottság meghozott, ezért azt a testület elé terjesztette. Személy szerint szeretne több hangsúlyt helyezni a sikerre és az eredményességre, ennek is tükröződnie kellene a pályázatok elbírálásánál. Azt is mérlegelni kell, .hogy egy-egy egyesület milyen szerepet vállal az utánpótlás-nevelésben, a tömegsport szolgálatában, hány igazolt játékosa van, és nem utolsó sorban milyen versenyeredményekkel dicsekedhet. 2010-től más formában kell kidolgozni a támogatási rendszert, hogy a képviselők is köny- nyebb, objektív döntést hozhassanak. Kovács István a bizottság tagjaként hozzászólásában hangsúlyozta, hogy sok mindenben egyetért a polgármesterrel, például abban, hogy egy új, az eddiginél átláthatóbb elosztási rendszert kell kidolgozni, de azt nem a bizottsági döntés után, hanem előtte kellett volna megtenni. Ugyanakkor úgy véli, hogy a bizottsági döntés nem ellentétes az önkormányzat érdekeivel, és nem ért egyet az előterjesztéssel, mert az előző években is ebben a rendszerben dolgozott a bizottság, és most is egyhangú döntést hozott a 12,5 RAK A képviselő-testület tagjai Barna Andor - SZDSZ 5. evk., ISB-elnök - minden hó 1. szerdáján 17-18-ig a Kaszáló utcai Csicsergő óvodában. Dr. Benkő Péter - MSZDP - megbeszélés szerint a Polgármesteri Hivatalban (06-20-9509-381). Dr. Bényi Zsolt - Fidesz 9. evk., EB-elnők - a hónap utolsó csütörtökén 17-18 óra, Rákoshegyi Közösségi Ház. Csorba Béla - KDNP-MIEP, VFB-elnök - előzetes telefonos egyeztetés után (253-3328) a KDNP Péceli út 220. szám alatti székházában. Derczbach Istvánné - MSZP - minden hónap 1. keddjén 17-18-ig az Újlak utcai iskolában. Dunai Mónika - Fidesz, 14. evk. - minden hónap 2. csütörtökén 18-19 között a Rákoscsabai Közösségi Házban. Dr. Fachet Gergő - Itthon Rákosmentén Egyesület egyeztetés alapján, tel.: 253-3330, (képviselő-testületi iroda). Fejér Gyula - Fidesz, 8. evk. - minden hónap utolsó csütörtökén 17-18 óra között a.Rákoshegyi Közösségi Házban. Dr. Fenke Ferenc - KDNP-MIÉP, 12. evk., SZLB- elnök - minden hónap 2. csütörtökén 18-19 között a Rákoscsabai Közösségi Házban. Fohsz Tivadar - Fidesz, 10. evk. - a hónap 1. csütörCsorba Béla Dombóvári Csaba Hatvani Zoltán