Hírhozó, 2009 (19. évfolyam, 1-21. szám)

2009-08-31 / 13. szám

NKORMANYZAT 4 ___ millió forint elosztásá­ról. Riz Levente abban egyetértett a képvise­lővel, hogy előbb kel­lett volna hozzáfogni az elosztási rendszer átdolgozásához, hiba volt, hogy a 2006-ban megörökölt modellt vitték tovább egészen 2009-ig. Azt azonban morális szempontból nem fogadja el, hogy ennek a döntéshozó bizottságnak vannak olyan tagjai, akik pá­lyázó egyesületek ve­zetői, vagy tagjai is egyben. Ez nem egész­séges dolog, sőt azzal sem ért egyet, hogy önkormányzati képvi­selő egyesülete pályá­zik önkormányzati tá­mogatásra, vagy olyan egyesület pályázik, amelynek tagja, vagy vezetője az önkor­mányzatnál a döntés előkészítésében közre­működik. Ruthner György (MSZP) hang­súlyozta, hogy nem tudja most milyen szempontok alapján fognak a képviselők dönteni, ugyanis az új helyzetben is csak a szétosztandó összeg és a pályázati kiírás áll rendelkezésre. Hatvani Zoltán (Fidesz) módo­sító javaslatában ösz- szeállított egy elosztá­si csomagot, amelyben figyelembe vette, hogy az adott egyesületnek hány igazolt játékosa van, saját forrásból mi­lyen fejlesztéseket va­lósított meg, mennyibe kerül az üzemeltetés, és milyen eredménye­Hrutka Zsolt két értek el a különbö­ző versenyeken. Kiss Lajos az önkormány­zat Szervezeti és Mű­ködési Szabályzatára hivatkozott, amely úgy szól, hogy az Ifjú­sági és Sport Bizottság dönt a hatáskörébe tartozó gazdasági és pénzügyekben. Való­ban ki kell dolgozni, milyen szempontok alapján osszák el a pénzt, de nem a döntés meghozatala után kel­lett volna intézkedni, hanem előtte. Csorba Béla (KDNP) tovább fűzve a gondolatot fel­hívta a figyelmet, hogy soha sem késő okos­nak lenni, és ha nem ébredtünk fel időben, az nem jelenti azt, minden maradhat a ré­giben. Az is szemet szúr, hogy a támoga­tás közel 40 százalékát egy egyesület kapja. Közpénzből olyan sporttevékenységeket kellene támogatni, amelyek a nagyobb közösséget szolgálják. Hozzátette, hogy be­adott módosító javas­latában is ez a hangsú­Bényi Zsolt lyos szempont. Riz Le­vente az ellenzéki kép­viselőknek jelezte, hogy ő maga az objek­tív verseny és teljesít­mény híve, és ebbe az irányba szeretné a rendszert megváltoz­tatni. Bényi Zsolt (Fidesz) Hatvani Zoltán elosz­tási javaslatát jobbnak tartja, mint az Ifjúsági és Sport Bizottságét, de korántsem tökéle­tesnek. Támogatja a szempontrendszer azon elemét, amely a pályázó saját részét is figyelembe veszi, hogy egy-egy egyesü­let mennyi fejlesztési és működési költséget invesztált a sportba. Derczbach Istvánná (MSZP) egyetért Csor­ba Béla javaslatával, miszerint a jövőben azokat a sportegyesü­leteket támogassuk, akik a diáksportot és a gyerekek sporthoz va­ló viszonyát tartják szem előtt, és az egészséges életmódot akarják a fiatal korosz­tálynak megmutatni. A közpénzzel gazdál­Kovács István kodó önkormányzat­nak ez legyen a fő szempont, erre kell a továbbiakban kon­centrálni, és a pályá­zatokat pedig'ennek megfelelően kiírni. Kovács István ismét szót kért, hozzászólá­sában részben ismétel­te önmagát majd kije­lentette, hogy állás­pontja szerint a képvi­selő-testület jogszerűt­len döntést fog hozni, ha Hatvani Zoltán mó­dosító indítványát el­fogadja. Erre Dombó­vári Csaba aljegyző vá­laszolt, aki úgy foglalt állást, hogy az Ifjúsági és Sport Bizottság döntése jogszerű dön­tés volt, de polgármes­ter a végrehajtás fel­függesztésére vonat­kozó döntése is jog­szerű döntés volt. Úgyanígy jogszerű az a testületi döntés is, amely ma itt megszü­letik, ugyanis a vonat­kozó jogszabály a jogszerűség és az ér­deksérelem kérdését külön kezeli. Az elő­terjesztésről két hatá­rozati javaslatban döntött a testület, és elfogadta azokat. Kerékpárút­pályázatok A képviselők döntöttek a külső Pesti út menti kerékpárút megvalósí­tásáról szóló előterjesz­tésről, amely egyrészt a Fővárosi Önkormány­zattal megkötendő elő­szerződést tartalmaz­za, másrészt a Napke­let utca Pesti út menti kerékpárút tervei által érintett szakaszain biz­tonságos kerékpáro­zásra alkalmas útfelü­let kialakítására tesz ja­vaslatot. A beruházást Riz Levente polgár- mester kezdeményezé­sére a főváros finanszí­rozná pályázati és saját forrásból. Rákosmente Önkormányzata a Rá­kos-patak mellé meg­álmodott kerékpárút tervével pályázott, a tulajdonviszonyok rendezéséhez szüksé­ges öszszeget a képvi­selő-testület egyhangú döntéssel biztosította. A kerékpárút-pályáza- tok elbírálása ősszel várható. Hirdetmény A képviselő-testület 2009. szeptember 1-jétől 2010. február 28-ig tartó őszi ülésszakának munkaterve a Polgármesteri Hivatalban és az Ügyfélszolgálati Irodán kifüggesztésre került. Irak * Fi i D R á k * ] Ú R A K tökén 17-18 óráig a Rezgő utcai óvoda, a hónap 2. péntekén 17-18-ig a Rákoskerti Művelődési Házban. Hatvani Zoltán - Fidesz, 11. evk., VGB-elnök - a hónap 1. keddjén 8,00-9.00-ig a Rákoskerti Mű­velődési Házban, a hónap 2. péntekén 17-18-ig a Rákoskerti Művelődési Házban, telefonon törté­nő bejelentkezés alapján a bejelentő lakásán (mozgásában korlátozottak esetén) tel.: 06-30- 944-0203. Dr. Hoffmann Attila - MSZP, PB-elnök - a hónap 4. csütörtökén 17-19 óráig a Kaszáló u. 45. sz. alatt. Horváth Tamás - Fidesz, 15. evk. - minden hónap első keddjén 18 órakor a Diadal úti iskolában. Dr. Hrutka Zsolt - MSZP, JKB-elnök - hónap 1. hétfőjén 18-19-ig a Kaszáló u. 45. sz. alatt. Kiss Lajos - MSZP, 6. evk., KÖB-elnök - minden hó 4. hétfőjén 17-19-ig az MSZP-irodában, a Kaszáló u. 45. sz. alatt. Koszorúsná Tóth Katalin - független, 1. evk. - hó­nap 1. hétfőjén 17-18-ig a Hófehérke óvodában. Kovács István - Itthon Rákosmentén Egyesület - előzetes egyeztetés alapján, tel.: 06-20-569-2300. Lázár Attila - Fidesz — hónap 1. hétfője 17-18 óra, Fidesz-iroda, Péceli út 106. Dr. Morauszky András - MSZP, 2. evk. - a hónap 1. keddjén 17-18 óráig a Csillagszem Óvodában (Újlak u. 114.).

Next

/
Thumbnails
Contents