Hírhozó, 2009 (19. évfolyam, 1-21. szám)
2009-08-31 / 13. szám
NKORMÁNYZAT A városközpont-beruházásról döntöttek a képviselők Vita a sporttámogatásokról "is. Km Tamás A z önkormányzat képviselő-tes- tülete tizenhárom rendkívüli sürgősséget igénylő előterjesztés megvitatására ült össze augusztus 10-én. Megújuló városközpont Riz Levente polgármester elsőként a „Térnyerő - Újítsuk meg együtt Keresztúr köztereit! Rákosmente kerületközpont fejlesztése" című program részletes tartalmát mutatta be a testületnek. Az előterjesztés a rákoskeresztúri város- központ rehabilitációjáról szól. Korábban több döntést is hoztak ebben a tárgyban, és örömmel üdvözölték, amikor februárban a pályázat első fordulójában a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség 900 millió forintos támogatásáról kaptak értesítést. Ezt követően elkezdődött egy intenzív projektfejlesztési szakasz, amely a mai nappal reményeik szerint lezárul. Az irányító hatósággal kialakították a pályázat teljes költségvetését és az akcióterületi tervet, elkészítették a költséghaszonelemzést, és kialakították a fejlesztés végső paramétereit. A polgármester tájékoztatta a képviselőket, hogy az engedélyes tervdokumentáció július végén elkészült, és folyamatban van az építési engedélyezési eljárás. A városközpont-fejlesztési javaslat hosszas koncepcionális jellegű gondolkodás mentén alakult ki. A főtér kardinális kérdés volt számukra, a buszpályaudvar megm szüntetése hosszú évek óta célja a mindenkori kerületvezetésnek, de csak most sikerült ilyen közel kerülni a tényleges megvalósításhoz. A koncepciónak tartalmaznia kellett, hogy mit kezdenek a lebontandó épületekben lévő irodákkal, így például a Polgármesteri Hivatal adócsoportja az Egészségház utca 3. szám alá költözik, és az új főtéren a BKV szolgálati helyiségét is máshol helyezik el. Az Infópont - Multifunkcionális épületbe tervezett internet kávézó mellett kap helyet a BKV helyisége, valamint egy köztéri illemhely. Az itt végállomásozó két autóbusz fordulóját a tér déli oldalára helyezik át, a visz- szakanyarodás külön lámpát kap, megszűnik a balesetveszély. A főtéren igényes dísz- burkolatot alakítanak ki, sok zöld növénynyel, szökőkúttal. Ehhez hasonlóan a Fuchs-kastély parkja is teljesen átalakul, megszűnik az autóparkolási lehetőség, a kert teljesen parkosítva lesz, pihenőpadokat helyeznek el, amelyek Mecseki Hargita szobrászművész Múzsák című alkotása felé néznek. A kastélykert és a Polgármesteri Hivatal között egy új étterem létesül, felette pedig irodák kapnak helyet. A Pesti út északi oldalának zöld felülete megújul, egészen a Szentkereszt térig, amely szintén jelentősen átalakul, itt egy történelmi emlékeket felidéző terecske jön létre. A Szent Kereszt térnél a pavilonokat elbontják, és a tér egy pihenőpadokkal, térburkolattal, minőségi növényekkel borított területté alakul át. Jó hír, hogy a főváros is áldását adta a lámpás gyalogátkelőhely áthelyezésére, ami közvetlenül a Szent Kereszttemplomhoz nyújt majd biztonságos átkelési lehetőséget. A beruházás megkezdésének feltétele a támogatási szerződés megkötése az európai uniós forrásról, ezt várhatóan év végén írják alá. Riz Levente annak a reményének adott hangot, hogy ha minden a tervek szerint RAK Országgyűlési képviselő Jegyző Alexa György - MSZP - minden hónap utolsó csütörtöké 17-19 óra között a Kaszáló u. 45. alatt. Polgármester Riz Levente - Fidesz - Előzetes bejelentkezés: 253- 3306, 253-3398. Dr. Rúzsa Agnes jegyző: szeptember 14. Előzetes bejelentkezés: 257-5054. Alpolgármesterek Fohsz Tivadar - Fidesz - szeptember 28. Bejelentkezni az ügyfélszolgálati irodában lehet. * Horváth Tamás - Fidesz - szeptember 7. Bejelentkezni az ügyfélszolgálati irodában lehet. Taoáesookok Dunai Mónika - Fidesz, oktatási, kulturális és civil kapcsolatok - minden hónap 2. csütörtökén 18-19 óra között a Rákoscsabai Közösségi Házban. * Lázár Attila - Fidesz közbiztonsági és sporttanácsnok-a hónap 1. hétfője 18 óra Fidesz- iroda, Péceli út 106. * Fejér Gyula - Fidesz, műszaki tanácsnok - bejelentkezni a 258-33-94-es telefonszámon lehet.