Hírhozó, 2008 (18. évfolyam, 1-21. szám)

2008-12-22 / 21. szám

NKORMANYZAT cfávA&xá A rákosligeti szőlő: kényszerpályán az önkormányzat SZŐLŐHEGYI BEÉPÍTÉS Az MSZP-SZDSZ több­ségű képviselő-testület 2005- ben belterületbe vonta a Rákos mezeje Zrt. addig szántó besoro­lású területét, elfogadott egy olyan szabályozási tervet, amely 1600 lakás építését tette lehetővé. Közcélú igény, megál­lapodás: nulla. Közcélra átadott terü­let, vállalt beruházás: nulla. Óriási környezeti, közlekedési terhelés előtt nyitották meg a ka­put, úgy hogy ennek kompenzálására semmit sem fordítottak. Ezt örököltük meg 2006- ban. Miben más, ahogy mi csináljuk, milyen gyakorlatot követünk? Világos volt, hogy a korábbi gyakorlatot nem szabad folytatni. SZŐLŐHEGY Az építési jogokkal ren­delkező új tulajdonossal (BOH Hungary Zrt.), aki 2007-ben megvette a Rákos Mezejétől a terü­letet, leültünk tárgyalni, azzal a szándékkal, hogy mentsük a ment­hetőt. Előtte minden jo­gi eszközt végigjártunk, hogyan lehetne mégis megakadályozni, hogy beépítsék a szőlőt, a te­lepülésrendezési eljárás jogi hibái miatt a Köz- igazgatási Hivatalnak írtam levelet, felkértük, hogy forduljon (ehhez csak neki van joga eb­ben az esetben) az Al­kotmánybírósághoz, hogy helyezze hatályon kívül a beépítést meg­engedő kerületi rende­letet. Nem tette, sőt kilátásba helyezte, hogy a tulajdonos kártérítési igénnyel léphet fel az önkormányzattal szem­ben. így nem lehetett más célunk, minthogy tárgyaljunk és csök­kentsük a lakásszámot és kérjünk, előírjunk közcélú fejlesztéseket. A tárgyaláson további stratégiai cél volt, hogy a fejlesztő lakás helyett in­kább irodát építsen (kö­zel az M0, reptér, rentá­bilis lehet), ez adót, munkahelyet jelent a ke­rületnek. Mit értünk el? A lakásszámot sikerült 1000-re csökkenteni, a ki­eső lakások helyett helyi gazdaságfejlesztésként 400 ezer nm2 irodafelü­let épül. A beépítés a hagyomá­nyos kertvárossal szom­szédságban csak ikerhá­zas lehet, a társasházas jelleg a belső magban alakul ki. Követtük az alapelvet: a beruházás által gene­rált közlekedési, környe­zeti, oktatási, szociális, egészségügyi többletter­helést, illetve igényt a fej­lesztőnek kell kompen­zálnia. Kemény, egy éven át tartó tárgyalások voltak, de megállapod­tunk: a beruházó a XVÜ. kerületben - mai áron - kb. egy milliárd forint ér­tékű közcélú beruházás megvalósítását vállalja. így- saját költségén megépí­ti a Vidor utca meghosz- szabbítását (Cinkotai út és Keresztúri út régen várt összekötése), amely út a fejlesztési területet a rákoskeresztúri lakóte­lep érintése nélkül köz­vetlenül köti össze a Ke­resztúri úttal, megvaló­sítva ezzel egy évtizedes kerületi fejlesztési igényt, amely Rákoske­resztúr közúti forgalom- terhelésének enyhítését is szolgálja- fele részben finanszí­rozza (legfeljebb 50 mFt­ig) a megépítendő út nyomvonalába eső in­gatlanok megvásárlásá­nak és/ vagy kisajátításá­nak költségeit,- a Szőlőhegy területén 80 fős bölcsődét és 100 fős óvodát épít, amelye­ket ingyenes alapellátást biztosító férőhelyként üzemeltet,- Rákoscsaba-Újtele- pen egy legalább 250 nm hasznos alapterületű or­vosi rendelőt épít,- a fejlesztési terület déli határán legalább 1500 facsemetét ültet,- a Szőlőhegy kéthar­mada beépítetlen zöldte­rület marad, itt golfcent­rumot alakít ki Mindezek mellett a be­ruházó állja mindkét sza­bályozási terv módosítá­sának valamennyi költ­ségét, a Szőlőhegyen ki­alakítandó, általa meg­építendő utakat pedig - azok jogszabályok sze­rinti tartozékaival együtt - ingyenesen az Önkor­mányzat tulajdonába ad­ja. A beruházó vállalja to­vábbá, hogy a fejlesztést végrehajtó társaság(ok) székhelye a XVH. kerü­letben lesz, azaz ide fize­tik az adókat, s törekszik arra, hogy a beruházás keretében a munkák el­végzésébe elsősorban XVII. kerületi vállalkozá­sokat illetve munkaválla­lókat vonjon be. A tárgyalások során sikerült a beruházóval megállapodni abban, hogy a bölcsőde- és óvodaépület valamint az orvosi rendelő hasz­nálatbavételi engedély iránti kérelmét az első ütemben megépíteni szándékozott lakások használatbavételi kérel­mével egyidejűleg nyújtja be az eljáró ható­sághoz. így biztosítha­tó, hogy e közcélú beru­házások már a legelső beköltözések idejére el­készüljenek, s rendelke­zésre álljanak. PESTI PARK A Rákos Mezeje Zrt. új tulajdonosa, az Elephant Holding birtokában van ez a terület, amely az Összekötő út után, de még a Kucorgó tér előtt található, kifelé menet jobb kéz felé. Arról is­mert leginkább, hogy villanyoszlopok állnak az üres "prérin". Intézményi terület, ahol ma 250 lakás építhe­tő, de a cég kérte, hogy készítsünk új szabályo­zási tervet, amely ennél többet is lehetővé tesz. A fejlesztő-tulajdonos 800 lakást célzott meg. Mi azt mondtuk egy éve indulásképp: maxi­mum 400 lakás lehet, valamint számos közcé­lú beruházást kell meg­valósítaniuk, amelyek a közlekedési, környezeti többletterhet kompen­zálják, valamint a helyi gazdaságot fejlesztik. A tárgyalások innen in­dultak. A Pesti Park beruházás színhelye

Next

/
Thumbnails
Contents